Narcotics Anonymous

[root]

NA - 10. Lépés


Tizedik Lépés
„FOLYTATTUK A SZEMÉLYES LELTÁR KÉSZÍTÉSÉT, ÉS AMIKOR HIBÁZTUNK, AZT AZONNAL BEISMERTÜK.”

Az életünk drámaian megváltozott az első kilenc lépésen keresztül – sokkal jobban, mint ahogyan képzeltük, amikor a Narcotics Anonymous-ba jöttünk. Sokkal őszintébbek, alázatosabbak lettünk, egyre jobban törődünk másokkal, enyhült a félelmünk, önzésünk és neheztelésünk. Azonban az ilyen mélyreható változások állandósága nem garantált. Mivel a függőség betegségével élő emberek vagyunk, mindig fennáll az esélye annak, hogy visszakerüljünk oda, ahonnan elindultunk. A felépülésnek ára van – megköveteli, hogy éberek legyünk.

Folytatnunk kell azokat a dolgokat, amit eddig a felépülésünkért tettünk. Továbbra is őszintének kell lennünk, meg kell őriznünk a bizalmunkat és hitünket, oda kell figyelnünk a cselekedeteinkre és reakcióinkra és meg kell vizsgálnunk, hogy azok hogyan dolgoznak értünk vagy ellenünk. Arra is oda kell figyelnünk, hogy a cselekedeteink hogyan hatnak másokra, és amikor ez negatív vagy ártalmas, azonnal fel kell lépnünk és felelősséget kell vállalnunk az okozott károkért és azok helyrehozásáért. Röviden: folytatnuk kell a személyes leltár készítését és azonnal be kell ismernünk, ha hibázunk.
Amint látod, a Tizedik Lépés arra kér minket, hogy megismételjük azt a munkát, amit a Negyediktől a Kilencedik Lépésig tettünk, bár sokkal rövidebb formában. A mód, amit ebben a munkafüzetben javaslunk, általánosítja a személyes leltár elemeit.

Néhányan azt látjuk majd, hogy a kérdéseket ki kell bővítenünk olyanokkal, melyek a személyes felépülésünk adott területeit érintik. Az IP 9, „Élni a Programot” pamfletben is találhatunk további pontokat, melyekre fókuszálhatunk. Itt a szponzorunk adhat útmutatást. Ahogyan korábban említettük, ez a munkafüzet csak kiindulópont, nem pedig a végső szó a lépésekről.

Miért szükséges a Tizedik Lépés?
Mi a célja annak, hogy folytassuk a személyes leltár készítését?
A szponzorom hogyan segíthet nekem?

NA - 10. Lépés - 10.1.1. fejezet


10.1. Alapfogalmak tisztázása
10.1.1. ÉRZÉS KONTRA CSELEKEDET

A Tizedik Lépést használjuk arra, hogy folyamatosan tudatában legyünk az érzéseinknek, gondolkodásunknak, és ami ennél sokkal fontosabb: annak, hogy mit teszünk. Mielőtt elkezdünk személyes leltárt készíteni, fontos megértenünk azt, hogy mit is vizsgálunk vele. Nem tesz sok jót az, ha csak listát készítünk az érzéseinkről, és nem kapcsoljuk azokhoz a cselekedetekhez, melyeket az érzések generálnak vagy megakadályoznak. Gyakran érezhetjük magunkat nagyon rosszul annak ellenére, hogy nagyon jól cselekszünk és fordítva.

Például, egy NA tag besétál a honi csoportjába. „Hogy vagy?” – kérdezi valaki. „Szörnyen.” – mondja ő. Természetesen ez a tag az érzéseire utal. Nem utalhat arra, amit tesz, mivel nagyon is jól cselekszik: elmegy egy gyűlésre és őszintén elmondja azt, hogy hogyan érzi magát, és kinyújtja a kezét egy másik tag felé, aki támogatni fogja.

Másrészről lehet, hogy nagyon lefoglal a vágyaink kielégítése és a jellemhibáink szerinti viselkedésünk. A felszínen lehet, hogy nagyon jól érezzük magunkat. Általában beletelik némi időbe, mire meglátjuk a bennünk lévő ürességet, ami ezzel az életformával párosul. Elkerüljük a munkát, ami segít nekünk tisztának maradni. A vágyainkat elégítjük ki, és az egyszerű utat választjuk. És közben tudjuk, hogy ez hova vezet!

A Tizedik Lépés segít abban, hogy tisztában legyünk önmagunkkal, hogy ne a végletek egyikében kössünk ki. Nem kell bántanunk magunkat azért, hogy rosszul érezzük magunkat. Ehelyett az általunk megtett pozitív lépésekre összpontosíthatunk. Még az is előfordulhat, hogy a fókuszunk ily módon való megváltoztatásával végül jobban is érezzük majd magunkat. A cselekedeteinkkel szembeni tudatosságunk segít meglátnunk a pusztítás mintáit, jóval azelőtt, hogy azok beágyazódnának. Így nem kerülünk abba a helyzetbe, hogy annak árán érezzük jól magunkat, ami jó nekünk.
Függőként hajlamosak vagyunk arra, hogy elítéljük az érzéseinket.

Azt akarjuk, hogy azonnal vége legyen mindennek, ami rossz érzésekkel párosul. Gyakran nem vesszük figyelembe azt, hogy az érzésünk teljesen jogos, ha megvizsgáljuk a körülményeket.
Például, sokan nem szeretünk mérgesnek lenni. Nem szeretjük az érzést. Elítéljük azt, és arra jutunk, hogy semmi jogunk sincs arra, hogy így érezzük magunkat, és ezután mindent megteszünk azért, hogy elnyomjuk a haragunkat. Ennek ellenére kerülhetünk olyan helyzetbe, ami haragot vált ki belőlünk. Talán kapcsolatban állunk valakivel, aki képtelen tisztelettel bánni velünk. Talán kihagytak számos jól megérdemelt előléptetésből a munkahelyen. A reakciónk ilyen esetekben a harag. Rosszul bántak velünk – természetes, hogy mérgesek vagyunk. Ilyenkor jön el a pillanat, amikor a felépülésünk nagyobb önbecsüléshez vezethet minket, vagy a betegségünk lehúzhat a depresszió és neheztelés sűrű ködjébe.

Minden azon múlik, hogy hogyan reagálunk a haragunkra. Ha kiabálunk, szitkozódunk és földhöz vágunk dolgokat, akkor minden lehetőségét elveszítjük annak, hogy jobbá tegyük a kapcsolatunkat vagy munkehelyi szituációnkat. Ha semmit sem teszünk és eltemetjük a harag érzését, depressziósak leszünk és neheztelni kezdünk, és ez sem javít a helyzetünkön. Azonban javíthatunk rajta, ha pozitív lépéseket teszünk a jobbá tételére. Ha más nem, legalább tudni fogjuk, hogy mikor jön el az ideje annak, hogy kilépjünk belőle és mindezt megbánás nélkül tegyük.

Az érzéseinket sokszor csak éreznünk kell. Nem kell, hogy azok szerint cselekedjünk. Például, ha elveszítünk valakit, szomorúságot fogunk érezni. A szomorúságunk sokáig eltarthat. Akkor múlik el, amikor már eleget gyászoltunk. Nem hagyhatjuk, hogy a szomorúságunk lehúzzon bennünket annyira, hogy ne tudjuk élni az életünket, de fel kell készülnünk arra, hogy befolyásolni fog minket. Lehet, hogy könnyen elvonja a figyelmünket vagy lehet, hogy nehezen veszünk majd részt azokban a dolgokban, amik elvileg élvezetesek számunkra.

Meg kell találnunk az egyensúlyt, hogy ne tagadjuk az érzéseinket, de ne is hagyjuk, hogy eluralkodjanak rajtunk – egyik végletbe se akarunk kerülni. Egyszerű elképzelésnek tűnik – szinte magától értetődőnek -, mégis sok tagunk vallja, hogy évek kellenek a felépülésben hogy képesek legyünk arra, hogy a legtöbb esetben megtaláljuk az egyensúlyt.
Tehát, a Tizedik Lépés megadja nekünk a szabadságot ahhoz, hogy érezzük az érzéseinket, mivel általa látni tudjuk a különbséget az érzés és cselekedet között.

Vannak olyan időszakok az életemben, amikor nem látom tisztán a különbséget az érzéseim és tetteim között? Fejtsd ki bővebben!

NA - 10. Lépés - 10.1.2. fejezet


10.1.2. HELYES ÉS HELYTELEN

A Tizedik Lépés értelmében azonnal be kell ismernünk, ha hibázunk. A lépés azt feltételezi, hogy tudjuk, mikor hibázunk, de a valóságban legtöbbünknél ez nem így van, legalább is nem egyből látjuk. Ahhoz, hogy gyakorlatot szerezzünk hibáink felismerésében, folyamatosan csinálnunk kell a személyes leltárunkat.

Nézzünk szembe a dolgokkal! Amikor újak voltunk a felépülésben, a világ nagy részével hadilábon álltunk, legalább is egy bizonyos szintig. Ahogy a Basic Text írja: „életünk állati szintre süllyedt”. Nem tudtuk, hogyan kommunikáljunk megfelelően másokkal. Ezt a felépülésben kezdtük megtanulni, de közben sok hibát vétettünk. Sokan átmentünk egy olyan perióduson, amikor a felépülésben szerzett értékekkel kapcsolatban nagyon szigorúak voltunk; nemcsak magunkhoz, de másokhoz is.

Elvi kérdést csináltunk a dolgokból, és helyeseltük, hogy akinek „elfogadhatatlan” a viselkedése, az nézzen szembe magával. Valójában a mi viselkedésünk volt elfogadhatatlan. Önelégültek és erőszakosak voltunk. Mi hibáztunk.
Vagy azok közülünk, akik évekig hagyták magukat, hogy bárki lábtörlőként bánjon velük, elhatároztuk, hogy a felépülésben asszertívak leszünk, de aztán eltúloztuk a dolgot. Megköveteltük, hogy mindenki bánjon velünk tökéletesen. Senkinek nem lehetett egy rossz napja, hogy mondjuk, ne válaszoljon a telefonhívásunkra. Nem engedtük meg azt sem másnak, hogy érzelmileg zárkózott legyen – akár csak egy kis időre. Mérgesen követeltük meg a tökéletes kiszolgálást, ahol vásároltunk. Nem voltunk asszertívak.

Gyerekesek és ellenségesek voltunk. Hibáztunk.
Hibázhatunk akkor is, ha valaki megbánt. Hogy hogyan? A szponzorunk megbánt minket, és ahelyett hogy ezt vele beszélnénk meg, a következő gyűléseken sorra elmondjuk a történteket a legközelebbi barátainknak. Még azon a héten már az NA közösség fele arról beszél, hogy milyen csúnyán beszélt valaki a szponzoráltjával, - ha egyáltalán a történet időközben nem ferdül el. Tehát hiába indult úgy a történet, hogy mi nem hibáztunk, végül felelőssé váltunk a szponzorunk jóhírének csorbításában abban a programban, ahol neki is ugyanolyan szüksége van egy székre, mint nekünk, ahol ő neki is joga van hibázni és felépülnie a maga tempójában.

Volt olyan időszak a felépülésemben, amikor hibáztam, és ez csak később tudatosult? Mik voltak ezek a hibák?
A hibáim hogyan befolyásolták az életemet? És másokét?

NA - 10. Lépés - 10.1.3. fejezet


10.1.3. AZONNALI BEISMERÉS

Elég nehéz egyből látni, hogy mikor hibázunk; és ezt beismerni még nagyobb kihívásnak tűnhet. Épp úgy, mint a Kilencedik Lépésben, itt is csak arra kell figyelnünk, hogy a beismeréssel ne okozzunk nagyobb károkat.

Például rájövünk, hogy valaki hozzánk közel álló személyt bántottunk meg – talán mert az illető nem beszél velünk, de abban nem vagyunk biztosak, hogy mi mondtunk vagy tettünk valami sértőt. Ahelyett, hogy időt szánnánk a történtek végiggondolására, vagy megbeszélnénk az érintettel, egy kalap alá vesszük minden eshetőséget és egy átfogó beismerést teszünk. Odamegyünk a személyhez és azt mondjuk neki: „Kérlek, bocsáss meg nekem minden kellemetlenséget és hibát, amit elkövettem, amióta ismerjük egymást”.

A Tizedik Lépés feltétele, hogy időt szenteljünk magunkra a felsorolt példákon keresztül. Ilyen lehet, amikor eszünkbe jut valakinek egy olyan viselkedése, amely változást idézett elő bennünk, és ahogyan közvetlenül a történtek előtt viselkedtünk. Ezt megvizsgálva tudni fogjuk, hogy miben hibáztunk. Fájdalmas vagy éppen idegesítő lehet ezt végig gondolni. Mindenképpen erőfeszítést igényel, de így van ez az összes lépéssel. A lustaság egy jellemhiba, és nem engedhetjük meg magunknak, hogy lusták legyünk.

Mégegyszer; ha teljesen sötétben tapogatózunk, amikor egyszerűen nem tudunk rájönni, hogy mit mondhattunk vagy tehettünk rosszat, olyankor nincs semmi rossz abban, ha odamegyünk a személyhez és mondjuk neki, hogy úgy tűnik, hogy haragszik ránk, és fontosnak tartjuk a személlyel való kapcsolatot, és szeretnénk, ha beszélne róla. Ilyen helyzetben a legtöbben félünk attól, amit hallani fogunk, de a félelmünk nem állíthatja meg a Tizedik Lépésen való munkánkat.

Van más módja is, hogy a hibánk beismerését teljesen hatástalanná tegyük. Ha beismerjük a hibánkat, de aztán egyből kiemeljük, hogy a másik személy viselkedése hogyan hívta életre a jellemhibánkat. Például az egyik gyermekünk modortalan volt, erre rákiabáltunk és csúnya szavakkal illetük. Ha beismerve jellemhibánkat azt mondjuk neki, hogy az ő viselkedése miatt ordítottunk vele, akkor azt az üzenetet közvetítjük felé, hogy igazunk volt. Ez pedig újabb jellemhibát jelent.

A Negyediktől a Kilencedik Lépésig a múltban történt eseményeken haladunk végig, míg a Tizedik Lépés a jelenben kíván tőlünk figyelmet. Nem akarjuk, hogy felhalmozódjanak a megoldatlan hibáink. Meg kell próbálnunk éberen figyelni arra, amit éppen csinálunk. A legtöbb munkánk abban lesz, hogy a szemléletmódunkat állandósítsuk. Ha úgy találjuk, hogy kezdünk negatívak lenni, és állandóan csak panaszkodnánk, akkor érdemes lehet átgondolni, hogy mi mindenért vagyunk hálásak.

Amikor hibázunk, szükséges arra figyelnünk, hogy hogyan reagálunk. Ilyenkor egyből bocsánatot kérünk? Valaki mást okolunk, hogy a negatív befolyásának áldozata lettünk, vagy a saját betegségünket okoljuk? Bármi legyen a kifogásunk, felelősek vagyunk a tetteinkért. Könnyen meglehet, hogy a jellemhibáink a legjobbat akarják kihozni belőlünk, de ez még nem lehet cselekedeteink kifogása. Szükség van arra, hogy elfogadjuk a felelősséget, és folyamatosan legyen igényünk a jellemhibák eltávolítására.

„Amikor hibáztunk, azt azonnal beismertük” – ez mit jelent számomra?
A felépülésemben volt olyan, amikor azzal rontottam a helyzeten, hogy hamarabb beszéltem valakivel, mint kellett volna, vagy mást okoltam a viselkedésemért?

Hogyan segít megváltoztatni a viselkedésemet az, ha egyből beismerem a hibámat?

NA - 10. Lépés - 10.1.4. fejezet


10.1.4. FOLYAMATOS LELTÁR SZÜKSÉGESSÉGE

A Tizedik Lépés a személyes leltár folytatásának szükségességére mutat rá, és talán abban erősít meg minket, hogy ezt egyedül hibáink felfedezése miatt tesszük. De hogyan tudnánk beazonosítani, hogy mikor hibáztunk, hacsak nem lennének időszakok, amikor rendben, jellemhibák nélkül cselekszünk. A személyes leltárunk része nemcsak a gyengeségeink beismerése, de a helyesen végzett dolgok beazonosítása is. Legtöbbünknek sok gondja van ezzel az elvvel, hogy mit is jelent helyesen cselekedni.

Eszünkbe jutnak azok az idők, amikor nyomatékosan védtük az igazunkat, de a felépülés fényében megértettük, hogy akkor is hibázunk, ha egy vitában átgázolunk a másikon. Vagy nézzük a személyes értékeinket. Tudjuk, hogy helyénvalóak számunkra, de ha elkezdjük bizonygatni őket, akkor onnantól kezdve már nem helyénvalóak lesznek, hanem önelégültségbe esünk át. De akkor hogyan tegyük kényelmesen a helyes dolgokat? Leginkább úgy, hogy dolgozva a Hatodik és Hetedik Lépésen a jellemhibáink nem fordítják át a pozitív cselekedeteinket negatívvá. Be kell látnunk, hogy időt igényel, amire a felépülésben kényelmesen érezzük magunkat ebben az újfajta életünkben, és addig hibákat is elkövetünk.

A felépülésben voltak olyan helyzetek, amelyekben kényelmetlenül éreztem magam, ha a jó tetteimről számoltam be? Írd le!

NA - 10. Lépés - 10.2.1. fejezet

10.2. Leltározás
10.2.1. MILYEN GYAKRAN KELL SZEMÉLYES LELTÁRT KÉSZÍTENÜNK?

„A működik: Hogyan és Miért” azt mondja nekünk, hogy amellett, hogy a napok során folyamatosan vizsgáljuk magunkat, nagyon hasznos, ha leülünk a nap végén és dolgozunk ezen a lépésen. Szükségünk van a mindennapos konzisztenciára, hogy kialakítsuk ezt a szokást, és hogy elmélyítsük az ezekkel járó lelki elveket.

A személyes leltár készítése ösztönössé válik, miután kitisztulunk és absztinens napjaink hetekké, hónapokká és évekké válnak. Spirituális állapotunk nyomon követése mindennapossá válik, anélkül, hogy túl sokat kellene gondolkodni rajta. Azonnal megérezzük, ha olyan irányba fordulunk, amerre nem akarunk, vagy ha olyan viselkedést alkalmazunk amivel biztosan kárt okozunk. Képessé válunk kijavítani azt. Tehát, a személyes leltár alkalmazásának gyakorisága a felépülésben szerzett tapasztalattól függhet.

Vannak olyanok közülünk, akik a kezdetekben végig mennek az „IP 9: Élni a programot” pamfleten vagy ahhoz hasonlóan cselekednek a nap elején vagy/és a végén, ezzel beállítva a „spirituális hőmérsékletet”. A lényeg, hogy addig gyakoroljuk, amíg szokássá nem válik, amíg második természetté nem válik a felépülésünk és a spirituális állapotunk folyamatos figyelése, amíg azonnal észre nem vesszük, ha letérünk az útról és nekiállunk a helyreállításnak.
Miért fontos, hogy személyes leltárunkat folyamatosan készítsük, amíg az második természetté nem válik?

NA - 10. Lépés - 10.2.2. fejezet


10.2.2. A SZEMÉLYES LELTÁR ELKÉSZÍTÉSE

Az alábbi kérdések azokat az általános területeket érintik, amelyeket meg akarunk vizsgálni a személyes leltárunk során. Vannak olyan időszakok, amikor a szponzorunk arra kér minket, hogy az életünk egy bizonyos részéről – mint például romantikus kapcsolatok, munkahelyi viselkedés minták - írjunk leltárt.

Vagy bizonyos kérdésekkel egészíheti ki a listát.

Minden lépésen való munka során tanácsos a szponzorunk segítségét kérni.

Tettem erőfeszítéseket arra, hogy megerősítsem a hitemet egy szerető és gondoskodó Istenben?
Kerestem a Felsőbb Erőm irányítását ma? Hogyan?
Hogyan szolgáltam Istent és az engem körülvevő embereket?
Mit adott Isten amiért hálás lehetek ma?
Elhiszem, hogy a Felsőbb erő képes utat mutatni, hogy hogyan éljek, és hogy ez az erő jobban eligazít az életben?
Látok „régi mintákat” a mai életemben? Ha igen, mik ezek?
Van, hogy neheztelek, félek? Van, hogy önző és tisztességtelen vagyok?
Voltam ma csalódott?
Általában jóindulatú és szeretetteljes vagyok?
Aggódom a tegnap vagy a holnap miatt?
Hagytam, hogy megszállottá váljak valamivel kapcsolatban?
Hagytam, hogy túlságosan éhessé, mérgessé, magányossá vagy fáradttá váljak?
Túl komolyan veszem magam az életem bármely területén?
Szenvedek valamilyen fizikai, mentális vagy lelki problémától?
Van olyan dolog, amit meg kellene vitatnom a szponzorommal?
Átéltem ma valamilyen kimagasló, szélsőséges érzést? Mi volt az, és miért éreztem?
Mik az életem problémás területei ma?
Milyen hibák nyilvánultak meg ma az életemben? Hogyan?
Éreztem ma félelmet?
Mit tettem ma, amit megbántam?
Mit nem tettem, amit meg kellett volna?
Szeretnék változni?
Volt bárkivel konfliktusom ma? Mi volt az?
Megőrzöm a személyes integritásomat a másokkal való kapcsolatokban?
Bántottam ma magamat vagy másokat, közvetve vagy közvetlenül? Hogyan?
Tartozom bocsánatkéréssel vagy jóvátétellel?
Hol hibáztam? Ha még egyszer megtehetném, mit tennék másként? Hogyan csinálhatnám jobban következőleg?
Tiszta vagyok ma?
Voltam ma jó magamhoz?
Milyen érzéseim voltak ma? Hogyan használtam őket az elv-központű cselekedetek megválasztásakor?
Mit tettem ma mások szolgálatára?
Mit tettem ma, ami pozitív érzéseket kelt bennem?
Mi okoz ma elégedettséget?
Mit tettem ma, amit biztosan szeretnék majd megismételni?
Voltam ma gyűlésen, vagy beszélgettem felépülő függővel?
Ma miért kell hálásnak lennem?

NA - 10. Lépés - 10.3.1. fejezet


10.3. Lelki elvek

A Tizedik Lépésben az önfegyelemre, őszinteségre és integritásra fogunk fókuszálni.

10.3.1. ÖNFEGYELEM

Az önfegyelem létfontosságú a felépülésünkben. Amikor használtunk önzőek voltunk és csak magunkra figyeltünk. Mindig a könnyebb utat választottuk, ösztönből cselekedtünk, elutasítva minden lehetőséget a személyes fejlődésre. Ha volt akármi az életünkben, amiben elvárt volt akármilyen elkötelezettség, csak akkor kezdtünk neki, ha nem volt túl nehéz a feladat, ha nem ütközött a komfort zónánkba, vagy csak ha mi úgy éreztük, hogy nekivágunk.

Az önfegyelem a felépülésben arra hív minket, hogy tegyünk meg bizonyos dolgokat attól függetlenül, hogy érzünk velük kapcsolatban. Gyűlésre kell mennünk rendszeresen akkor is, ha fáradtak vagyunk, lefoglal a munka, szórakozunk vagy kétségbe vagyunk esve.

Akkor is rendszeresen kell járnunk – főleg akkor -, ha ellenségesnek érezzük, amit a felépülés tesz velünk. Járunk gyűlésre, felhívjuk a szponzorunkat, dolgozunk másokkal, mert elhatároztuk, hogy a felépülést választjuk az NA-ban, és ezek azok a dolgok amik segítenek biztosítani a folyamatos felépülést. Néha lelkesek vagyunk ezekkel kapcsolatban, néha minden erőnket, hajlandóságunkat össze kell szednünk, hogy haladjunk velük. Néha annyira benne van a napi megszokásunkban, hogy alig vesszük észre, hogy csináljuk.

Miért fontos az önfegyelem ebben a lépésben?
Hogy lehet az önfegyelem gyakorlása ebben a lépésben hatással az egész felépülésemre?

NA - 10. Lépés - 10.3.2. fejezet


10.3.2. ŐSZINTESÉG

Az őszinteség elve az Első Lépésből indul és a Tizedik Lépésben virágzik. Felépülésünk eme szakaszán őszinteségünk skálája és mélysége igen elképesztő. Régebben, utólag vettük észre őszinte motivációnkat, most már az adott szituáció során is képesek vagyunk őszinték lenni magunkhoz és magunkról.

Hogyan segít hibáim folyamatos figyelése (őszinteség magunkkal szemben) a viselkedésem megváltoztatásában?

NA - 10. Lépés - 10.3.3. fejezet


10.3.3. INTEGRITÁS

Az integritás elve elég összetett lehet. Nincs másik elv, ami jobban fejlesztené a többi elv gyakorlásának képességét. Valójában, az integritás annak a képessége, amikor tudjuk, hogy melyik elvet és milyen mértékben használjuk az adott szituációban. Például, az egyik este a meeting helyszíne előtt állva, olyan körbe csöppenünk, ahol éppen az egyik társunkról pletykálnak.

Tegyük fel, hogy éppen a legjobb barátunk jegyesének afférjáról beszélgetnek, amiről tudjuk, hogy igaz, mivel az előző este hallottunk már erről személyesen a legjobb barátunktól. Ahhoz, hogy az ilyen szituációkban tudjuk, hogy mi a helyes cselekedet, integritásunk minden cseppjére szükségünk van. Melyik spirituális elvet alkalmazzuk ebben a helyzetben? Őszinteség? Tolerancia? Tisztelet? Távolodás?

Valószínűleg az ösztönünk azt kívánja, hogy közbevágjunk, tagadva a pletykát, mert tudjuk, hogy mennyire bántaná a barátunkat, ha megtudná, hogy egy ilyen kényes témát nyilvánosan kibeszélnek.

De talán ezzel a cselekedettel csak megerősítjük a pletyka igazát, és még kellemetlenebb helyzetbe kerítjük a barátunkat, vagy éppen önelégültségünkkel megalázó helyzetbe hozzuk a pletykában résztvevőket. Legtöbb esetben nem szükséges bizonyítanunk integritásunkat azzal, hogy olyan szituációkban konfrontálódunk, amiben nincs szerepünk.

Néhány dolog van, amit tehetünk ebben a szituációban. Megváltoztathatjuk a témát, vagy egyszerűen továbbállunk. Ezek küldhetnek apró jeleket az érzéseinkről. Ugyanakkor megengedjük magunknak, hogy hűek legyünk elveinkhez és megóvjuk a barátunkat amennyire lehetséges.
Milyen helyzet volt a felépülésemben ahol alkalmaznom kellett az integritás elvét?

Hogyan reagáltam? Mikor éreztem jól magam miatta, és mikor nem?