A legdurvább alkoholistákat is visszahozzák az életbe

– így emlékezett vissza a több ezer, Szigetváron kezelt alkoholbeteg egyike arra a lelkiállapotra, amelyben már hajlandó volt elfogadni az intézeti kezelést. Tóth Miklós, a Szigetvári Kórház Addiktológiai Rehabilitációs Osztályának vezetője, a Minnesota-modell egyik magyarországi meghonosítója szerint amíg nem jön el a mélypont, addig a segítséget sem fogadják el. A legtöbben akkor eszmélnek, amikor bedőlt a házasságuk és a munkahelyük is elveszett.

Magyarországon még mindig óriási probléma az alkoholizmus. 2015-ös adatok szerint évente átlagosan 11,4 liter tiszta szesz jut minden 15 év feletti magyarra, amivel az OECD-országok közt a hetedik helyen állunk. Ehhez jön hozzá két liter a házi főzésből és az illegális fogyasztásból, amivel rögtön éllovassá válunk Európában. A KSH adatai szerint Magyarországon 15 683 nyilvántartott alkoholbeteg van (ők azok, akik megjelennek pszichiátriai vagy addiktológiai kezelésen), de Tóth Miklós szerint nagyjából 1-1,2 millió alkoholista van.

Ennek ellenére a legtöbb magyar orvos még mindig nem veszi észre, ha az ilyen-olyan szervi bajokkal érkező betegük valójában alkoholista, így nem is ennek megfelelően kezeli. Erről bővebben Tóth Miklós Abcúgnak adott interjújában olvashat.

A szigetvári addiktológián huszonhat éve kezelik az alkoholistákat a legeredményesebb, 70 százalékos hatékonyságú Minnesota-módszerrel. Most bemutatjuk, hogyan hoznak újra munkaképes állapotba olyan embereket, akik évek óta mindennap isznak, marékszám szedik a gyógyszereket, és összeomlott az életük.

Alkoholista, én?

A cikk elején lévő idézet Tóth Miklós Szikszay Petronellával közösen írt, Deviáns alkohológia című 2010-es könyvéből való, amelyben összegyűjtötték a Magyarországon akkor húszéves Minnesota-modell tapasztalatait. Az Egyesült Államokból származó módszert itthon Szigetváron vezették be először, és Tóth szerint ma is csak itt működik száz százalékos formában, máshol legfeljebb kísérleteznek vele.

Tóth Miklós, a szigetvári kórház addiktológiai rehabilitációs osztályának vezetője | Fotó: Magócsi Márton

A Minnesota leszámol azzal a tévhittel, hogy az alkoholizmus gyógyítható lenne. Nem véletlenül gondolják ezt sokan, hiszen ma is van olyan általános iskolai tankönyv, amelyben ez szerepel, és Tóth szerint a legtöbb orvos is így vélekedik. "Pedig nincs olyan, hogy egy függő valaha újra normálisan igyon" – mondta, ezért a szigetvári osztályon csak olyan alkoholistákat fogadnak, akik vállalják, hogy teljesen és véglegesen megszabadulnak az italtól. "Nem elég nem inni. Nem elég egy darabig nem inni. (…) Vissza kell térnie a valóságba, ahonnan eltúlzott érzései és téves gondolkodása régen elrepítették" – írják a könyvben.

"Az alkoholizmus krónikus és progresszív betegség, vagyis lassan, lappangva fejlődik ki, és kezelés nélkül minden nap egyre romlik, egyre súlyosabb szövődmények lépnek fel" – mondta Tóth. Azok, akik 12-15 éven át minden nap megisznak 2-3 üveg sört, kóros ivókká válnak, és csak kapkodják a fejüket, amikor közlik velük, hogy alkoholbetegek:

Én? Hogyhogy? Hát, mert néha megiszom egy-egy üveg sört? De miért? Miből gondolja? Jó, hát megiszom a magamét, de alkoholista nem vagyok.

– idéznek egy általános védekezést. A kóros ivás alatt (ami történhet otthon a tévé előtt, vagy este a munkatársakkal) már jelentkeznek a belgyógyászati szövődmények és a lelki változások is. "Sokáig észrevétlen ez a folyamat. Azt hiszed, hogy 'minden rendben', aztán azt kezded hinni, hogy 'nincs semmi probléma' – megjelent a negatív kód. A szavak szépen tükrözik a gondolkodásmód változását: minden rendben helyett – nincs semmi probléma. Pozitívból átléptél negatívba. Az alkoholos gondolkodásra ez a gondolkodásváltozás jellemző" – írják. "Az alkoholisták gondolkodása irreális, nem a valóságban élnek, és ezt az irrealitást hiszik valóságnak. Aszerint terveznek és cselekednek, de a valóság erősebb. Ezért vallanak kudarcot újból és újból, míg rá nem jönnek arra a kétségbeejtő valóságra, hogy nem mindenkivel van baj, hanem egyedül velük. Ez annyira képtelen és megbolondító gondolat, hogy nagyon kevesen kérnek segítséget, rájőve, hogy velük van a baj. Amit tenni tudunk eddig a pontig, mindössze ennyi: segíteni abban, hogy az alkoholista belássa, vele, az ivásával van a probléma".

Tóthék szerint még ha az orvosnak fel is tűnik, hogy a hasnyálmirigy-gyulladás vagy a gyomorfekély mögött valójában az alkohol áll, nem elég beutalni a beteget az addiktológiára. "Saját akaratából kell eldöntenie, ezért el is várjuk, hogy maga a beteg telefonáljon be hozzánk" – mondta. Rokoni és orvosi beutalást önmagában nem fogadnak el.

Egy kórterem a szigetvári addiktológián | Fotó: Magócsi Márton

A családra persze ettől függetlenül nagy szükség van. "Kell legalább egy támogató hozzátartozó, lehetőleg olyasvalaki, aki a beteggel egy háztartásban él. Ha nincs ilyen, akkor is fel kell kutatnia az anyját, apját, testvérét, valakit, aki támogatja a leszokásban" – mondta Tóth, akinek – az osztály más dolgozóihoz hasonlóan – családterapeuta képesítése is van. "Fel kell tárnunk a családban működő játszmákat, tudnunk kell, ki az alkoholista üldözője, ki a megmentője és ki az összekötő, aki hajlandó hozni neki egy kis piát, ha már nagyon veri a víz. Előfordul, hogy valaki több szerepet is betölt egyszerre: hol üldözi az ivásért, hol ellátja alkohollal. Ha ezek a játszmák megmaradnak, nagy a visszaesés veszélye".

A magyarokat a lelki bajok viszik kórházba

Amellett, hogy az alkoholizmust gyógyíthatatlannak tartják, a Minnesota másik alapelve, hogy legfeljebb a durva elvonási tünetek elmúltáig adnak nyugtatót. "A legtöbb helyen nem történik más, mint hogy ráállítják a betegeket a gyógyszerre, amiről sokkal nehezebb lejönni, mint az alkoholról" – mondta Tóth. Szerinte a szigetvári osztály azért is működőképes, mert csak alkoholistákat látnak el. "Itt 45 ágyon ez megy. Van olyan hely, ahol egy nagyobb pszichiátriai osztály részlegeként működik, így a betegnek csak át kell mennie egy másik kórterembe, ha gyógyszert akar szerezni. Beindul a cserebere".

Szigorú a beosztás | Fotó: Magócsi Márton

A terápia 6-8 hónapig tart, amiből az első két hónapot a beteg végig a kórházban, az ötágyas, fürdőszobás kórtermekben tölti. Ekkor legfeljebb csoportosan engedik ki őket az Anonim Alkoholisták (AA) gyűlésére. "A Minnesotában párhuzamosan fut az önsegítő terápia és a pszichoterápiás kezelés. Az önsegítő terápia az AA 12 lépéses programja mentén zajlik, ami azzal kezdődik, hogy a beteg felismeri, tehetetlenné vált az alkohollal szemben. A további lépések vezetnek el addig, míg teljes, boldog életet élhet alkohol nélkül" – mondta Tóth.

Az AA-gyűlések mellett egyéni és csoportterápiás módszereket is használnak. A terápia első harmada tanulás, ahol konkrét tárgyi tudást kapnak az alkoholbetegség testi szövődményeiről, a függőség formáiról és kialakulásáról. "Fontos, hogy aki idejön, képes legyen tanulni. Egy idős embernél ez már nem biztos, hogy lehetséges" – mondta Tóth. Szigetvárra ezért főleg munkaképes korú embereket vesznek fel, akik a terápia után még sikeresen elhelyezkedhetnek. "Minden munkanélküliség mellett, amitől hangos az ország, a betegeink 90 százaléka képes állást találni".

"Amikor 1990-ben elkezdtük, 45-50 közt volt az átlagéletkor, most már 35-40 körül van. A munkahelyek már nem tolerálják úgy az alkoholt, mint a szocializmusban, ezért sokan már harmincévesen elveszítik a munkájukat az ital miatt. Úgy tapasztalom, hogy a magyar embert kevéssé érdeklik a testi szövődmények, inkább a lelki bajok hozzák be ide. Például mert kirúgták, beadta a feleség a válókeresetet, vagy elvették a jogosítványát. Az ilyen stresszhelyzetek már az alkoholbetegség korai szakaszában is jellemzőek" – mondta.

 Fotó: Magócsi Márton

 A tanuláson túl vannak egyéni feladatok is. Például mindenkinek önéletrajzot kell írnia 2-3 héten át, amelyben bemutatja a családját, az életútját, és hogy hogyan vált alkoholistává. Filmeket, könyveket is elemeznek a velük kapcsolatos érzéseik, életazonosságaik és a levonható tanulságok alapján. Ezek alkoholtémájú művek, például a "Kati vagyok, alkoholista", vagy "A pia". Két hónap elteltével a betegek hosszabb eltávozásokra mehetnek: ezt a néhány napot szinte óráról órára megtervezik, hogy átültessék a gyakorlatba mindazt, amit odabent megtanultak.

Ha valakinél alkoholt vagy gyógyszert találnak, azonnal hazaküldik, és persze vannak, akik maguktól távoznak. "Ilyenkor mindig az a duma, hogy nem bírja a bezártságot, de valójában arról van szó, hogy még nem áll készen a kezelésre. Van, aki az első nap berúg, és visszajön, más csak 2-3 év múlva, sokkal rosszabb állapotban tér vissza" – mondta Tóth. A kezelés közben a családtagok is terápián vesznek részt, van önsegítő csoport a névtelen társfüggőknek is, vagyis azoknak, akik annyira kiszolgáltatottá váltak, hogy a teljes életüket az alkoholistáénak rendelték alá.

"Úgy kezdtem, hogy nem leszek olyan mint az apám. Hogy ha iszom is, nem fogok úgy mint ő. De apám csak azt mutatta meg, hogy milyen ne legyek, azt nem, hogy milyen legyek inkább". Budán Ferenc 1998. március 2-a óta nem iszik, több évi alkoholizmus után ekkor látta be, hogy nincs más választása. "Látszateredményeim voltak" – emlékezett vissza. "Jártam pszichológushoz, paphoz, fogadalmakat tettem, de hiába voltam tiszta akár hónapokig is, végül mindig folytattam az ivást. Egyre kilátástalanabbá vált a helyzet, az öngyilkosság gondolata is megfordult a fejemben".

Az sem volt elég, hogy 1997 elején befeküdt egy pszichiátriai osztályra, ahol gyógyszerrel kezelték. Utána nyolc hónapig tiszta volt, de hiába, mert amint olyasmi történt vele, amit alkohol nélkül nem tudott elviselni, megint inni kezdett. "Nem is kellett hozzá szomorú eset: fogtam egy 38 kilós harcsát. Sosem fogtam ekkorát, azt mondtam, erre kivételesen ihatok egyet. Persze úgy gondoltam, hogy csak aznap fogok inni, de képtelen voltam betartani" – mondta. "Mindig nagyon akartam, de sosem sikerült. És minden kudarc után egyre romlott az önértékelésem". Második házassága kezdett szétesni, fogtechnikusként egyre kevesebb feladattal bízták meg, és a fiaival is sokat romlott a viszonya. "Az volt a vélekedés rólam: jó gyerek ez a Feri, csak iszik".

Budán Ferenc | Fotó: Magócsi Márton

A folyamatos visszaesések egyre rosszabb állapotba sodorták, olyasmiket is megcsinált, amit korábban soha: ittasan ült a volán mögé, elkezdett hitelbe inni, és egyre erőszakosabbá vált. Az egészsége is romlott, éjszakánként rémálmai voltak, verte a víz, dobogott a szíve, és görcsölt a lába. "Éreztem, hogy ez nem lesz jó. Magam számára is vállalhatatlan voltam. Azt mondtam, bármit elfogadok, vagy most már dögöljek meg".

Ferenc 1998-ban feküdt be a szigetvári rehabilitációs osztályra. "Az egészségem hamar rendbe jött, tudtam aludni, és normálissá vált az emésztésem is. A laborvezetői állásomba is visszavettek, de néhány hónappal a terápia után jött egy leépítés, és akkor, végkielégítéssel, de elküldtek engem is. Közben rá kellett jönnöm arra is, hogy hiába nem iszom, nem tudom rendbe hozni a házasságomat, ráadásul az egyik fiamról is kiderült, hogy alkoholista" – mondta. Ferenc szerint ezek nagy próbatételek voltak számára, de egyik esetben sem nyúlt az alkoholhoz.

"A Minnesota azért működik, mert túlmutat azon a célon, hogy: ne igyál. Mélyreható, maradandó személyiségfejlődés a célja" – mondta. "Megváltoztatja az ember gondolkodását. Kritikus, érzelmileg sűrű helyzetekben az alkoholista azt mondja: gyorsan, nekem, sokat, még többet! Tele van hárításokkal, míg a józan vállalja önmagát, és nem arra törekszik, hogy megússza a dolgokat".

Ferenc ma már addiktológiai konzultánsként dolgozik a szigetvári rehabilitációs osztályon, ahol csoportos terápiákat vezet. Emellett óraadó tanár is a Semmelweis Egyetemen. "Rájöttem, hogy a fogtechnika a szakmám, ez pedig a hivatásom. Segíteni akartam másoknak" – mondta. Ferenc saját rehabilitációja után kezdett tanulni, elvégezte a szociálpedagógia szakot, a terápiás csoportvezetői és az addiktológiai konzultáns képzést, egyetemi szintű végzettséget szerzett, mint klinikai szociális munkás.

"Mi, akik a saját élményeinkből is tudunk meríteni, máshogy közelítjük meg a betegeket. Belülről is ismerjük a küzdelmeiket, nemcsak értjük, hanem érezzük is a problémáikat. De szaktudás nélkül ez nem lenne elég: hiába tudja valaki, milyen fájdalmas a foghúzás, azért még fogat húzni nem tud".

Noha tizennyolc éve egy kortyot sem ivott, Ferenc a Minnesota szemléletének megfelelően nem tekinti magát gyógyultnak. "Folyamatosan dolgoznom kell a saját felépülésemen. A szakmai fejlődés és a munkám mellett erre is törekszem, ezért hetente többször ott vagyok az önsegítő csoportban".

De hiába tudja átadni a saját élményeit, így sem tud senkit akarata ellenére rábírni, hogy kérjen segítséget.

Egy részeges lónak mondhatod, hogy igyon vizet, úgyis sört fog inni. Legfeljebb azt mondhatod, hogy régen sört ittál, de már vizet, és ott hagyhatsz neki egy vödörrel, hátha belekóstol.