Lépéskönyv - 9. lépés:
"Közvetlen jóvátételt nyújtottunk mindazoknak, akiknek tudtunk; kivéve, ha ez nekik vagy másoknak sérelmére lett volna."
(részlet) - I.

Jó ítélőképesség, óvatos időzítés, bátorság és megfontoltság - ezek azok a tulajdonságok, amelyekre szükségünk lesz, amikor a Kilencedik Lépésre kerül a sor.
Miután elkészültünk károsultjaink listájával, mérlegeltünk minden egyes sérelmet és igyekeztünk a megfelelő magatartást elsajátítani a továbbiakat illetően, nyilvánvalóvá vált, hogy azok, akikkel szemben közvetlen jóvátételre lesz szükség, több csoportba sorolhatók.
Lesznek olyanok, akikkel azonnal kapcsolatba kell lépni, amint józanságunk tartósságába vetett bizalmunk megerősödik.
Olyanok is lesznek, akikkel szemben csak részleges jóvátételre kerülhet sor, ha el akarjuk kerülni, hogy fenntartás nélküli nyíltságunk több kárt tegyen, mint jót.

Más esetekben az akció elhalasztható, sőt
adódnak olyan helyzetek, amelyek természetüknél fogva teszik lehetetlenné a közvetlen személyes kapcsolatteremtést.
[12 Lépés és 12 Hagyomány, 85. old.]

Lépéskönyv - 9. Lépés
(részlet) - II.

Legtöbben már az A.A.-hoz való csatlakozásunk napján kezdünk valamiféle jóvátételt szolgáltatni. A folyamat megindul, mihelyst közöljük családunkkal, hogy megpróbáljuk komolyan követni az A.A.-programot. Ebben a tekintetben ritkán merül fel kétely az időzítést vagy óvatosságot illetően. Tüntetőleg szeretnénk mindenki tudomására hozni a jó újságot. Rendszerint az első összejövetelről hazatérvén, esetleg a "Névtelen Alkoholisták" olvasásának befejeztével, le akarunk ülni családunk valamelyik tagjával, és készségesen beismerjük a kárt, amelyet iszákosságunk okozott.

Majdnem mindig még tovább is megyünk és beismerjük egyéb hibáinkat is, amelyek társaságunkban mások életét megnehezítették. Magatartásunk ezúttal ellentétben áll múltbéli, másnapos reggeleken tanúsított viselkedésünkkel, amikor rendszerint váltakoztunk az önbecsmérlés és a családunkat (vagy bárki mást) való okolás között. Első alkalommal csak annyi szükséges, hogy nagy általánosságban beismerjük saját fogyatékosságunkat. Nem tanácsos ezen a ponton szörnyű részleteket feleleveníteni. Józan ítélőképesség diktálja, hogy ennek a folyamatnak kis időt engedjünk.

Mindamellett, amint a magunk részéről hajlandók vagyunk feltárni a legrosszabbat is, fontos szem előtt tartani, hogy saját lelki békénket nem vásárolhatjuk meg mások kárára.
[12 Lépés és 12 Hagyomány, 85-86. old.]

Lépéskönyv - 9. Lépés
(részlet) - III.

Nagyjából hasonló az eljárás az irodában vagy a gyárban is. Egyszeriben emlékezni fogunk olyan személyekre, akik tudtak ivászatunkról, és azokra, akikre az a legsúlyosabb hatással volt. Ezekben az esetekben tanácsos több diszkréciót gyakorolni, mint a családdal. Talán a leghelyesebb néhány hétig semmit sem említeni, esetleg még hosszabb ideig sem.

Először győződjünk meg arról, hogy az A.A. útján járunk. Csak akkor leszünk készen megközelíteni ezeket a személyeket, és mondhatjuk el, hogy mi is az A.A., és mit szándékozunk elérni. Erre alapozva fesztelenebbül ismerhetjük be az okozott kárt, és kérhetünk bocsánatot érte. Térítést nyújthatunk vagy helyezhetünk kilátásba, anyagi vagy más formájú kötelezettségünk kielégítésére. Ilyenfajta diszkrét nyíltság gyakran meglepő nagylelkű fogadtatásra talál. Sokszor még legszigorúbb és legjogosultabb bíráink is hajlamosnak bizonyulnak első kísérletünkre félúton találkozni velünk.
Az elismerő és magasztaló légkör, amelyet viselkedésünk eredményez, néha olyan lelkesítő hatással van ránk, hogy - lelki egyensúlyunkat felborítva - kielégíthetetlen étvágyat gerjeszt bennünk további hasonló tapasztalatokra.

Azon ritka esetekben, amikor a fogadtatás hidegnek és gyanakvónak bizonyul, hajlamossá válhatunk vitatkozásra vagy erősködésre. Esetleg elbátortalanodunk és borúlátás vesz rajtunk erőt. Ha azonban kellőképpen felkészültünk, az ilyen reakció sem képes eltéríteni bennünket szilárdan eltökélt célunktól.
Ezek után a jóvátételi próbafutamok után a megkönnyebbülés érzése esetleg olyan erős lehet, hogy a feladatot elvégzettnek tekintjük. Pihenni kívánunk babérainkon. A csábítás erős, hogy a hátralévő, esetleg még megszégyenítőbb vagy ijesztőbb szembesítéseket elhagyjuk. Gyakran jól hangzó kifogásokat fabrikálunk ezeknek a témáknak teljes mellőzésére. Esetleg egyszerűen halogatjuk a dolgot, meggyőzvén magunkat a szembesítés időszerűtlenségéről, miközben sok kiváló alkalmat elmulasztunk súlyos sérelmek helyrehozására. Ne beszéljünk mértékletességről, amikor voltaképpen halogatunk.
[12 Lépés és 12 Hagyomány, 86-87. old.]

Lépéskönyv - 9. Lépés
(részlet) - IV.

Ahogy új életformánkba vetett bizalmunk megerősödik, és példás viselkedésünkkel is bizonyítani kezdjük környezetünk előtt, hogy ténylegesen jó irányban haladunk, rendszerint biztonságban érezzük magunkat, hogy teljes nyíltsággal beszéljünk a súlyosan sértettekkel, beleértve azokat is, akik talán nem is bírtak tudomással a kártevésről, vagy csak homályos fogalmuk volt róla.

Csak olyan esetek legyenek kivételek, amikor a nyilatkozat további kárt okozna. A társalgás természetes és könnyed hangnemben indulhat. De még ilyen lehetőség hiányában is előbb-utóbb neki kell gyűrkőznünk, és kertelés nélkül ki kell terítenünk kártyáinkat az asztalra. Nem szükséges hogy bőbeszédű önmardosással traktáljuk áldozatunkat, viszont fontos, hogy a jóvátétel mindig közvetlen és nagylelkű legyen.
[12 Lépés és 12 Hagyomány, 87-88. old.]

Lépéskönyv - 9. Lépés
(részlet) - V.

Csak egyfajta eshetőség álljon útjában az okozott kár vagy sérelem teljes beismerésére való törekvéseinknek. Adódhat olyan helyzet, ahol a teljes feltárás súlyos kárára lenne annak a személynek, akivel szemben a jóvátételt igyekszünk gyakorolni. Vagy éppen - és ez egyaránt fontos - másoknak. Például nem terhelhetjük gyanútlan hitvesünket házasságon kívüli kalandjaink részleteivel. Olyan esetekben, amikor ilyenfajta beismerés elkerülhetetlen, el kell kerülni egy harmadik személy megkárosítását, bárki is legyen az. Saját terhünk nem válik könnyebbé azáltal, hogy mások keresztjét felelőtlenül megnehezítjük.

Sok kényes kérdés merülhet fel életünk egyéb területén, ahol hasonló erkölcsi szempontokat kell mérlegelni. Tegyük fel, hogy cégünk pénzéből nagy összegeket elittunk akár "kölcsönzés", akár meghamisított napidíj útján. Tételezzük fel továbbá, hogy ez soha nem derül ki, ha mi el nem mondjuk. Bevalljuk-e rögtön szabálytalan magaviseletünket, tudván, hogy ez azonnali elbocsátásra vagy jövőbeli álláslehetőségeink elvesztésére vezethet? Erényeskedő jóvátételi igyekezetünkben legyünk-e olyan merevek, hogy családunk és otthonunk jóléte fizesse meg az árát? Vagy inkább tanácskozzunk azokkal, akikre eljárásunk súlyos hatással lehet?

Terjesszük-e dilemmánkat szponzorunk vagy más lelki tanácsadónk elé, őszintén kérve isteni segítséget és útmutatást - miközben elhatározzuk, hogy amint a helyes megoldást megtaláljuk, alkalmazni fogjuk, kerüljön bármibe is? Persze, nincs olyan frappáns válasz, ami egyértelműen megoldaná ezeket a dilemmákat. Viszont mindegyike teljes hajlandóságot igényel a jóvátétel gyakorlására, mégpedig olyan sürgősen és olyan teljességgel, amennyire az adott körülmények között lehetséges.

Mindenekelőtt próbáljunk meg teljesen biztosak lenni abban, hogy halogatásunk nem félelemben gyökerezik. Mert múltbéli viselkedésünk összes következményének elviselésére való készség, és ugyanakkor a mások jólétéért való felelősség elfogadása a Kilencedik Lépés igazi szelleme.
[12 Lépés és 12 Hagyomány, 88-89. old.]