Lépéskönyv - 8. Lépés

"Számba vettük mindazokat, akiknek valaha kárára voltunk, és készek voltunk mindnyájuknak jóvátételt nyújtani."
(részlet) - I.

A Nyolcadik és Kilencedik Lépés a személyes kapcsolatokkal foglalkozik. Először visszapillantunk a múltba, hol követtünk el hibákat, majd erőfeszítést teszünk az okozott sérelmek jóvátételére. Végül - már megtisztulva a múlt roncsaitól - tiszta és új önismerettel próbáljuk kapcsolatainkat mindenkivel, akit csak ismerünk, a lehető legjobb irányba fejleszteni.

Ez igen nagy vállalkozás. Mégis, egyre növekvő jártassággal folytatható akkor is, ha valójában sose értünk a végére. Káprázatos és megrendítő kaland ez, amelynek során megtanuljuk, miként élhetünk teljes békében önmagunkkal, valamint testvériségben és egyenrangú partneri kapcsolatban mindenkivel, bárki is az. Az A.A. minden tagja rájön arra, hogy nem juthat messzire ezen az úton, amig nem tekint vissza saját múltjára, hogy mélyreható és bátor önvizsgálat során földerítse: milyen rombolást végzett pályafutása alatt másokban. Bizonyos mértékben ez már megtörtént az erkölcsi leltár során, most viszont megkettőzött erőfeszítéssel kell feltárni, hogy konkrétan hány személy, és hogyan szenvedett sérelmet. A lelki sebek feltépése - akár begyógyultak, feledésbe merültek, akár még mindig sajognak - eleinte felsleges és céltalan sebészeti beavatkozásnak tűnik. De ha eltökélten nekilátunk, a műtét hamarosan meghozza gyümölcsét. Ahogy az akadályok elhárulnak az útból, a fájdalom elcsitul.
[12 Lépés és 12 Hagyomány, 79. old.]

Lépéskönyv - 8. Lépés
(részlet) - II.

Az akadályok nagyon is reálisak. Az első és legnehezebb a megbocsátással kapcsolatos. Egy megromlott vagy megszakadt kapcsolaton való rágódásunk során érzelmeink védekező állásban merevednek meg. Ahelyett, hogy azt néznénk, mi rosszat követtünk el a másikkal szemben, inkább haraggal gondolunk az "ellenünk vétkezőre". Különösen, ha az illető valóban csúnyán bánt velünk. Diadalmaskodva felnagyítjuk helytelen magatartását, ezáltal tökéletes alibit teremtve arra, hogy kisebbítsük vagy feledjük a sajátunkat.

Ezen a ponton össze kell szednünk magunkat, de sürgősen. A kölcsönös befeketítésnek nincs semmi értelme. Ne felejtsük, hogy nemcsak az alkoholistának beteges az érzelmi világa. Sőt, az is tény, hogy iváskori magatartásunk sötétebbnek látta mások hibáit. Sokszor végletekig visszaéltünk legjobb barátaink türelmével, amíg az el nem fogyott. Vagy gonoszságot provokáltunk ki azokból, akik amúgy sem voltak kiváló véleménnyel rólunk. Gyakorta beteg egyénekkel volt dolgunk, akiknek szenvedéseit csak megtetéztük. Ha most azon vagyunk, hogy bocsánatot kérjünk, miért ne kezdhetnénk azzal, hogy mi bocsátunk meg nekik, mindannyiuknak, kivétel nélkül?
[12 Lépés és 12 Hagyomány, 80. old.]

Lépéskönyv - 8. Lépés
(részlet) - III.

Megbántott embertársaink sorravétele folyamán többen egy másik komoly akadályba ütköztünk. Valóságos sokkot kaptunk arra a gondolatra, hogy a sértett előtt szemtől-szembe ismerjük be szánalmas viselkedésünket. Ez már akkor is kínos volt, amikor közvetlenül Istennek, saját magunknak és egy harmadik személynek vallottunk viselt dolgainkról.

De a perspektíva, hogy most személyesen vagy levélben forduljunk az illetőhöz, valósággal béklyót rak ránk; különösen ha emlékünkben még él, hogy milyen alacsony véleménnyel volt rólunk. Az is előfordult, hogy úgy cselekedtünk rosszat valakivel, hogy az máig sem szerzett tudomást ártója kilétéről! Miért ne lehetne fátylat borítani a múltra? Miért kell egyáltalán ezeket az emlékeket felidézni? Ezekben az esetekben a sértett hiúsággal vegyült félelem akadályozza meg, hogy minden egyes általunk megbántott személyt felírjunk a listára.
[12 Lépés és 12 Hagyomány, 80. old.]

Lépéskönyv - 8. Lépés
(részlet) - IV.

Néhányan egészen más természetű nehézségekbe ütköztünk. Például ragaszkodtunk ahhoz a rögeszméhez, hogy italozó életmódunkkal kizárólag magunknak ártottunk. A család nem szenvedett, hiszen számláinkat mindig rendesen kifizettük és ritkán rendeztünk ivászatot odahaza. Munkatársaink sem szólhatnak egy szót sem, hiszen ritkán hányoztunk a munkahelyről. Jó hirnevünk sem sínylette meg, mert biztosra vettük, hogy csak kevesen tudtak italozásunkról.

Aki pedig tudott, általában megnyugtatott, hogy a dorbézolás végül is csak férfias botlásnak számít. Hát akkor miféle sérelmekről van itt szó? Valószínűleg nem súlyosabbról, mint amit egy egyszerű bocsánatkéréssel nem hozhatnánk helyre. Az ilyen hozzáállás tulajdonképpen a céltudatos felejteni akarás eredménye. Ezen csak indítékaink és tetteink mélyreható, őszinte vizsgálatával segíthetünk.
[12 Lépés és 12 Hagyomány, 81. old.]

Lépéskönyv - 8. Lépés
(részlet) - V.

Jóllehet bizonyos esetekben egyáltalán nem tehetjük jóvá a kárt, vagy csak később jön el annak az ideje, mégis pontosan és tüzetesen meg kell vizsgálni múltunkat, hogy lássuk, miként érintett az másokat. Néha az derül ki, hogy az okozott sérelem nem is volt igazán jelentős, de a magunknak okozott emocionális kár igen. A nagyon mély lelki konfliktusok - még ha el is felejtjük őket - tudatalatti világunkban rejtőznek. Ugyanakkor ezek az elásott dolgok olyan erővel kezdték érzelmeinket befolyásolni, hogy személyiségünk deformálódott és életünk holtvágányra került.
Bár a jóvátétel a legfontosabb, éppúgy szükséges, hogy személyi kapcsolataink feltárása során önmagunkról és nehézségeinkről a legapróbb részletekbe menő információhoz jussunk.

Mivel a bajok nagy részét - beleértve az alkoholizálást is - többnyire megromlott kapcsolataink okozták, ez a feltérképezés hozza meg számunkra az igazi elégtételt és megelégedettséget. A nyugalom, a kapcsolatok elmélyült átgondolása önismeretünk elmélyítését segíthetik. Így messze túltekinthetünk felszíni hibáinkon, meglátva alapvető gyengeségeinket, amelyek életünk során egész magatartásunkat meghatározták. Rájöttünk, hogy a "búvárkodás" nemcsak hogy megéri, de igen hasznos is.
[12 Lépés és 12 Hagyomány, 81-82. old.]

Lépéskönyv - 8. Lépés
(részlet) - VI.

Ezek után felvetődhet a kérdés: mit is értünk tulajdonképpen "sérelem" alatt. Hogyan bántja meg egyik ember a másikat? Gyakorlati értelemben a sérelem az ösztönök olyan összeütközése, amely fizikai, lelki, szellemi vagy érzelmi kárt okoz másoknak. Ha indulatosak vagyunk, haragot ébresztünk másokban. Hazudozással, csalással nemcsak anyagi kárt okozunk, hanem a sértett fél anyagi biztonságát és lelki békéjét is veszélyeztetjük. Lenézővé, bosszúállóvá tehetjük őt. Ha szexuális téren viselkedünk önzően, az érintettben féltékenységet, kétségbeesést váltunk ki, és ő késztetést érez arra, hogy ezt hasonló módon torolja meg.

Az efféle súlyosan helytelen magatartás még semmiképp nem jelenti az okozott sérelmek teljes katalógusát. Gondoljunk néhány "kifinomult" sértésre, amely éppen olyan káros lehet. Tegyük föl, hogy családi életünkben fukarság, felelőtlenség, érzéketlenség vagy közöny jellemez bennünket. Esetleg ingerlékeny, kritizáló, türelmetlen és humort nélkülöző magatartást tanusítunk. Vagy például a család egyik tagjával kivételezünk, míg a többieket elhanyagoljuk. Mi történik például olyankor, ha az egész család fölött uralkodni próbálunk akár vasfegyelmet erőltetve, akár aprólékos utasítások tömegével, csak azért, hogy percről percre mi határozhassuk meg életvitelünket? Mi van pedig akkor, ha depresszió és önsajnálkozás árad belőlünk, és mindezt környezetünk nyakába zúdítjuk? A végtelenségig folytathatnánk a sort a másoknak okozott rosszról, amely az alkoholizáló személlyel együtt élők mindennapi életét nehezíti vagy gyakran elviselhetetlenné teszi. Ha ugyanezeket a vonásokat a munkahelyen vagy baráti körben produkáljuk, ott is olyan károkat okozhatunk, mint otthon.
[12 Lépés és 12 Hagyomány, 82-83. old.]

Lépéskönyv - 8. Lépés
(részlet) - VII.

Miután kapcsolatainkat gondosan sorbavettük és meghatároztuk, melyek azok a személyi vonások, amelyek révén másokat megsértettünk, emlékeinkben elkezdhetünk azok után kutatni, akik ellen vétettünk. Nem lesz túl nehéz rátalálni a legközelebb álló és legsúlyosabban megbántott személyekre. Amint emlékezetünk fonalát visszagombolyítjuk, amennyire csak képesek vagyunk rá, egyre hosszabb lesz az érintett személyek listája. Természetesen minden egyes esetet gondosan mérlegelni kell és el kell gondolkozni rajtuk.

Arra kell törekednünk, hogy beismerjük saját tetteinket, megbocsátva a minket ért - vélt vagy valódi - sérelmeket. Tartózkodni kell a szélsőséges ítélkezéstől: akár önmagunkról, akár másokról van szó. Ne nagyítsuk se magunk, se mások hibáit. Legfőbb gondunk a nyugodt és tárgyilagos szemlélet legyen.

Ha ceruzánk mégis kihagy, megerősítésként és bátorításként gondoljunk arra, milyen tapasztalatokkal gazdagított másokat ennek az A.A.-lépésnek a megtétele. Ez pedig nem kevesebb, mint az, hogy Istentől és embertől való eltávolodásunk szűnni kezdett.
[12 Lépés és 12 Hagyomány, 83-84. old.]