Lépéskönyv - 4. Lépés:
"Mélyreható és bátor erkölcsi leltárt készítettünk magunkról."
(részlet) - I.

A Teremtő nem rendeltetés nélkül adta ösztöneinket. Nélkülük nem lehetnénk teljes emberek. Ha az ember nem azon lenne, hogy biztonságot teremtsen maga körül, betakarítsa a termést és hajlékot emeljen feje fölé, még egy telet sem vészelhetne át. Ha nem szaporodnánk, a Föld nem népesülne be. Társas ösztön híján, ha nem keresnénk egymás társaságát, nem volna társadalom. Az ösztönökből táplálkozó vágyak - nemi kapcsolatok, anyagi és érzelmi biztonság, társ után - szükségesek és helyénvalók, és bizonyos, hogy Istentől származnak.

Mégis, ezek a létünkhöz annyira fontos ösztönök gyakran túllépik normális szerepüket. Erőteljesen, vakon, vagy éppen alattomosan hajtanak, úrrá lesznek rajtunk és irányítani próbálják életünket. Nemi vágyaink, anyagi és érzelmi biztonságra való törekvésünk, fontos társadalmi szerep vágya, gyakran zsarnokká válnak. Így aztán, amikor az ember természetes vágyai túllépik hatáskörüket, sokszor - gyakorlatilag minden esetben - bajt okoznak. Nincs olyan ember, akármilyen jó legyen is, aki mentes az efféle bajoktól. Szinte minden komoly emocionális problémát rossz irányba terelt ösztönnek tekinthetünk. Ebben az esetben ösztöneink - természet adta nagy kincseink - fizikai és szellemi tehertétellé válnak.

A Negyedik Lépés erőteljes és szorgalmas erőfeszítés annak felderítésére, hogy melyek voltak bennünk ezek a tehertételek a múltban és melyek most. Meg akarjuk tudni: pontosan hol és hogyan vezettek félre minket természetes vágyaink. Farkasszemet akarunk nézni azzal a boldogtalansággal, amelyet másoknak és magunknak okoztunk. Érzelmi torzulásainka felfedve, elkezdhetjük helyesbíteni őket. Az erre törekvő szívós igyekezet nélkül sem józanságban, sem megelégedettségben nem igen lehet részünk. Legtöbben úgy tapasztaltuk, hogy mélyreható és mindennel bátran szembenéző erkölcsi számvetés nélkül messze lemaradunk a hétköznapjainkra is kiható hittől.

[12 Lépés és 12 Hagyomány, 43-44. old.]

Lépéskönyv - 4. Lépés
(részlet) - II.
(Kifogások a leltározás elkerülésére)

Alkoholistáknak kiváltképp tudniuk kell, hogy az önpusztító ivás oka ámokfutó ösztöneikben rejlik. Ittunk, hogy félelmünket, kudarcainkat, depressziónkat az italba fojtsuk. Ittunk, hogy szökjünk a szevedély okozta bűntudat elől, majd ismét ittunk, hogy szenvedélyre gerjedjünk. Ittunk dicsvágyból, hogy csalóka álmainkban gyönyörködhessünk. Az ilyen lelki perverzitás nem valami szép látvány. Tomboló ösztönök nem tűrnek elemzést. Amint a mélyükbe igyekszünk hatolni, súlyos reakciót válthatnak ki.

Ha búskomorságra vagyunk hajlamosak, elmerülünk a bűntudatba és önsajnálatba. Kínos gyönyörűséggel süppedünk ebbe az ingoványba. Amint betegesen folytatjuk ezt a búskomor tevékenységet, kétségbeesésünkben olyan mélyre süllyedhetünk, hogy egyetlen megoldás a feledés marad. Itt már természetesen elvesztettük távlatainkat, és elvesztettünk minden igaz alázatot. Nem más ez, mint fonákjára fordított kevélység. Erkölcsi számvetés sem, hanem ugyanaz a folyamat, amely a búskomort gyakran az ivásba és pusztulásba sodorta.

Ha viszont természetünk felfuvalkodottságra és képmutatásra hajlik, éppen ellenkezőleg reagálunk. Az A.A. által ajánlott erkölcsi leltárnak még a gondolatán is felháborodunk. Kétségkívül büszkén fogjuk hangoztatni, milyen jó életünk volt - legalábbis így gondoltuk, mielőtt az alkohol leterített minket. Azt fogjuk állítani, hogy jellemhibáinkat - ha egyáltalán bevalljuk, hogy akadnak - főképp a nagyfokú italozás okozta. Ebből viszont azt következtetjük, hogy - először, utoljára és mindenkor - csakis a józanságra kell törekednünk. Azt hisszük, hogy amint abbahagytuk az ivást, egykori feddhetetlen jellemünk új életre kel. Elvégre, ha az ivástól eltekintve derék emberek voltunk, miért is kellene vájkálni a múltban most, amikor már józanok vagyunk?
A leltározás elkerülésére más mentséget is találhatunk.

Szorongásainkat, bajainkat nyilvánvalóan mások okozzák: ők azok, akik igazán rászorulnak az erkölcsi számvetésre! Mi magunk szentül hisszük, ha velünk különbül bánnak, minden jóra fordul. A vétkesek nem mi vagyunk, hanem ők.
Az erkölcsi számvetés e fázisában szponzoraink sietnek segítségünkre. Megtehetik, mert átélték a Negyedik Lépés A.A. által kipróbált tapasztalatát...

[12 Lépés és 12 Hagyomány, 45-47. old.]

Lépéskönyv - 4. Lépés
(részlet) - IIl.

Az erkölcsi számvetés e fázisában szponzoraink sietnek segítségünkre. Megtehetik, mert átélték a Negyedik Lépés A.A. által kipróbált tapasztalatát. A búskomorságra hajlót megnyugtatják, hogy esetük nem kirívó, nem is különbözik másokétól, és valószínűleg hibáik sem számosabbak, mint bárki másé az A.A.-csoportban. A szponzor ezt készségesen be is bizonyítja azzal, hogy magáról kezd beszélni: múlt és jelen hibáiról pironkodás, de ugyanakkor a kiteregetés kéje nélkül. Nyugodt, élethű számvetése nagyon megnyugtató.

A szponzor valószínűleg rámutat, hogy barátunknak, fogyatékosságai mellett, jó tulajdonságai is vannak. Ez eloszlatja beteges levertségét és segít lelki egyensúlyát helyrebillenteni. Új társunk, amint tárgyilagosabb kezd lenni, félelem helyett inkább bátorsággal nézhet hibáira.
[12 Lépés és 12 Hagyomány, 47. old.]

Lépéskönyv - 4. Lépés
(részlet) - IV.
(Kísérleteink a leltározás elkerülésére)

A szponzoroknak más természetű problémájuk van azokkal, akik kötik az ebet a karóhoz, hogy nincs szükségük hibáik számbavételére. Ez azért van, mert akiket önteltség vezérel, vakok maradnak fogyatékosságaikkal szemben. Nekik nem vígaszra van szükségük. A szponzor feladata az, hogy önteltségük falán felfedezzen egy kis repedést, amelyen a józan ész napsugara keresztültörhet.

Mindenekelőtt a szponzor elmondhatja, hogy az A.A.-tagok többsége sokat szenvedett az önigazolástól. Legtöbbünkben ez gyártott ürügyeket az ivásra és esztelen, kárt okozó viselkedésre. Művészi fokra fejlesztettük az alibik kitalálását. Hol azért kellett innunk, mert keserves idők járták, hol meg azért, mert jól mentek a dolgok. Ittunk, mert fulladoztunk az otthon szerető légkörében; vagy mert úgy éreztük, hogy nem szeretnek. Ittunk munkánk sikerére, és ittunk, ha egy vállalkozásba belebuktunk. Ittunk, ha országunk háborút nyert, vagy ha békét vesztett. Így ment ez a végtelenségig.
Azt hittük, a "körülmények" kergettek minket az ivásba; és amikor sikertelenül próbáltuk őket korrigálni, az ivás elhatalmasodott rajtunk és alkoholisták lettünk. Az soha nem jutott eszünkbe, hogy nekünk kellene megváltozni ahhoz, hogy minden lehető körülményhez alkalmazkodni tudjunk.

[12 Lépés és 12 Hagyomány, 47-48. old.]

Lépéskönyv - 4. Lépés
(részlet) - V.

Azt hittük, a "körülmények" kergettek minket az ivásba; és amikor sikertelenül próbáltuk őket korrigálni, az ivás elhatalmasodott rajtunk és alkoholisták lettünk. Az soha nem jutott eszünkbe, hogy nekünk kellene megváltozni ahhoz, hogy minden lehető körülményhez alkalmazkodni tudjunk.
Az A.A. körében aztán megtanultuk, hogy a bosszúvágyó neheztelések, az önsajnálat és az indokolatlan büszkeség ellen tennünk kell valamit. Be kellett látnunk, hogy valahányszor a nagyfiút játszottuk, magunkra haragítottunk másokat.

Azt is, hogy valahányszor haragot tápláltunk vagy bosszút forraltunk, magunkat vertük azzal a doronggal, amelyet másokon akartunk használni. Megtanultuk, ha valami komolyan felkavarta lelkünket, első teendőnk az indulat lecsillapítása, függetlenül attól, hogy véleményünk szerint ki vagy mi okozta azt.

Időbe telt, amíg nyilvánvalóvá vált előttünk, hogy feldúlt érzéseink áldozatává váltunk. Másokban gyorsan felfedezzük ezeket, magunban csak lassan. Először is, be kellett ismernünk, hogy sok fogyatékosságunk van: még ha ez a beismerés fájdalmas és megalázó is. Másokkal kapcsolatban ki kellett iktatnunk a gondolatainkból és beszédünkből a "te vagy a hibás" kifejezést. Ez már a kezdetekben komoly eltökéltséget igényelt. De amint két-három akadályon átjutottunk, a pálya simábbnak látszott. Elkezdtük más perspektívában látni magunkat: más szóval, előrehaladtunk az alázatban.

[12 Lépés és 12 Hagyomány, 48. old]

Lépéskönyv - 4. Lépés
(részlet) - VI.

Amikor aztán az A.A. könyörtelen erkölcsi számvetést javasol, az újoncnak úgy tűnik, hogy többet kívánnak tőle, mint amire képes. Valahányszor magába kíván szállni, büszkesége és félelme visszariasztja. Büszkesége azt mondja: "Nem szorulsz rá erre!" - félelme pedig: "Ne merészelj magadba nézni!". Az A.A. tapasztalata szerint azonban a félelem is, a büszkeség is csupán mumusnak bizonyul, semmi többnek. Ha egyszer igazán rászántuk magunkat a leltározásra és alapos munkát igyekszünk végezni, életünk ködös tájaira világosság derül. Kitartás révén új bizakodás támad bennünk.

Megkönnyebülésünk, hogy végre szembenézünk magunkkal, leírhatatlan. Ezek a Negyedik Lépés első gyümölcsei.

[12 Lépés és 12 Hagyomány 50-51. old.]

Lépéskönyv - 4. Lépés
(részlet) - VII.

Ekkorra már az új tag valószínűleg ezeket a következtetéseket vonja le: jellemhibái - amelyek tulajdonképpen ösztöneinek eltévelyedései - voltak az ivás és az életben tapasztalt kudarc fő okai. Ha tehát nem hajlandó komolyan törekedni legkirívóbb hibái kiküszöbölésére, sem józanságban, sem lelki békében nem lesz része. Életének hiányos alapjait le kell bontania és újra kell építenie, ezúttal sziklára.

Most, hogy hajlandó hibái keresésébe belekezdeni, ezt fogja kérdezni: "Hogyan lássak neki? Hogyan készítsek magamról leltárt?"
Minthogy a Negyedik Lépés nem más, mint egy új élet kezdete, azt javasoljuk, hogy először azokat a fogyatékosságokat vizsgálja, amelyek a legkirívóbbak és a legtöbb zavart okozzák. Józan ítéletére hagyatkozva, hogy mit tett jól és mit helytelenül, gyorsan megvizsgálhatja alapvető ösztöneit: nemiségét, biztonság utáni vágyát és társadalmi kapcsolatait.

[12 Lépés és 12 Hagyomány, 51. old.]

Lépéskönyv - 4. Lépés
(részlet) - VIII.

Némelyek azért berzenkednek az ilyen kérdésektől, mert úgy vélik, jellemhibáik nem ennyire kirívóak. Nekik azt kell mondanunk, hogy egy lelkiismeretes önvizsgálat éppen azokat a hibákat fogja feltárni, amelyekkel legjobban félnek szembenézni. Bár a felszínen nem néztünk ki nagyon rosszul, gyakran mégis zavarba jöttünk, amikor rájöttünk: azért van ez így, mert ezeket a hibákat az önigazolás vastag rétege alá temettük. Bármik voltak ezek a hibák, végül is az alkoholizmus gyötrelmes csapdájába csaltak.

Ezért a számvetés készítésében az alaposság legyen a jelszó. Okosan tesszük, ha leírjuk kérdéseinket és válaszainkat. Ez segíteni fog a világos gondolkodásban és a becsületes felmérésben. Ez lesz az első kézzelfogható bizonyítékunk arra, hogy komolyan akarunk haladni.

[12 Lépés és 12 Hagyomány, 55. old.]