Ha jöttetek velem, nagy munkán vagytok túl. De még előttünk van a java. Szeretném ezért megosztani veletek, hogy én hogyan léptem meg a 3. Lépést:
 
●    Elolvastam még egyszer a Nagykönyv 4. fejezetét (Mi, kételkedők)
●    Többször átrágtam magam a Nagykönyv 57-60. oldalán leírt 3. lépésen
●    Elolvastam a 3. lépést a 12/12 c. könyvünkben (35-42. old.)
●    Sokat beszélgettem a szponzorommal Istennel kapcsolatos dolgokról
●    Gyűléseken figyeltem, mit mondanak mások a saját Istenükről
●    Foglalkoztam kicsit a különböző vallások világ-képével, isten-képével
 
Végül:
 
3. ELHATÁROZTAM, HOGY AKARATOMAT ÉS ÉLETEMET - a saját felfogásom szerinti – ISTEN GONDVISELÉSÉRE BÍZOM
  
Ennek részeként:
 
1.    Elfogadtam az Isten által teremtett világot olyannak, amilyen.
2.    Elhittem, hogy Isten jobban tudja, mi a jó nekem, mint saját magam.
3.    Hajlandóvá váltam saját akaratomat alárendelni Isten akaratának.
4.    Hajlandóvá váltam (a saját felfogásom szerinti) Istenre bízni életem alakulását.
5.    Felismertem, hogy nem tudok változtatni a világon, és hogy ez nem is szükséges.
6.    Felismertem, hogy nem tudok változtatni másokon, és hogy ez nem is szükséges.
7.    Felismertem, hogy csakis a saját gondolkodásmódomon tudok változtatni.
8.    És azt is felismertem, hogy csakis erre van szükségem.
9.    Hálássá váltam ezért Istennek. Hálás lettem mindenért.
 
Segédlet a lépéshez:
 
A lépésmunka bevezetéseként ajánlom a következő olvasmányokat:
 
-    Még egyszer a Nagykönyv 4. fejezete (Mi, kételkedők)
-    Nagykönyv 57-60. oldalán leírt 3. Lépés (akár többször is)
-    A 3. lépés a Lépéskönyvben (35-42. old.)
 
Ezen kívül ajánlom, hogy:
 
-    Beszélgessetek szponzorotokkal Istennel kapcsolatos dolgokról.
-    Gyűléseken figyeljétek, hogy mit mondanak mások a saját Istenükről.
-    Foglalkozzatok kicsit a különböző vallások isten-képével.

3.1. Elfogadtam az Isten által teremtett világot olyannak, amilyen.
 
A 12 lépés és 12 hagyomány c. könyv a 41. oldalon azt írja, hogy: "az AA.-program többi Lépését csak akkor lehet sikeresen gyakorolni, ha határozottan és állhatatosan megpróbáljuk a Harmadik Lépést."
 
Hát, akkor nosza, rajta! Próbáljuk meg! De hogyan? Én apránként csináltam. Első körben felfrissítettem kicsit az előző lépéseimet.
 
Az 1. Lépésben én már beláttam, hogy nem én irányítok, nem én vagyok a Nagy Rendező, a Teremtő meg főleg nem én vagyok, hanem tán vannak nálam hatalmasabb erők is. Elkezdtem gyakorolni a mai napban élést. Elkezdtem gyakorolni a jelen pillanat elfogadását olyannak, amilyen.
 
A 2. Lépésben hajlandóvá váltam azt gondolni, hogy bizony léteznek Felsőbb Erők, és ezek segíthetnek nekem a lelki fejlődésben. Elkezdtem gondolkodni azon, hogy milyen is lehet az én Istenem.
 
A 3. Lépésem elején azt kezdtem el gyakorolni, hogy elfogadjam a világot, olyannak, amilyennek Isten megteremtette. Hiszen Isten valószínűleg nem teremtett egy rossz világot. Tehát:
 
1.    Elhatároztam, hogy leállok azon gondolatokkal, amelyek arról szólnak, hogy a világ miért rossz. Le kell állnom a minősítgetésekkel, a panaszkodással, a drámázással. Elkezdtem programozni (kiírtam magamnak kis sárga cetlikre a monitoromra), hogy:
 
o    Nem ítélkezem!
o    Nem minősítek!
o    Nem címkézek!
o    Nem drámázok!
 
2.    Elkezdtem keresni a világban azokat a dolgokat, eseményeket, jelenségeket, amelyek azt bizonyítják, hogy a világ jó. Elkezdtem keresni az emberekben a jó tulajdonságokat. Egyre többször tettem fel magamnak a kérdést, amikor valamely cselekmény, esemény, történés vagy személy felzaklatott, hogy:
 
o    És ebben vajon mi a jó?
o    Ezt a tapasztalatot vajon miért kaptam Istentől?
o    Mi lehet ennek az üzenete?
o    Hogyan tudnám hálával kezelni ezt a helyzetet?
 
Segédlet a lépés-részhez:
 
Írd le (gondolkozz el rajta), hogy:
 
●    Az 1. Lépésben elfogadtad-e életed irányíthatatlanságát?
●    Hogyan gyakorlod a mai napban élést? Megy már?
●    Működik-e már a jelen pillanat elfogadása olyannak, amilyen?
●    A 2. Lépésben hajlandóvá váltál-e azt gondolni, hogy létezhet Felsőbb Erő?
●    Elkezdtél-e már gondolkodni azon, hogy milyen is lehet a Te Istened?
●    Szoktál-e élethelyzeteket minősítgetni, drámázni?
●    Szoktál-e embereket címkézni, ítélkezni?
 
Gondolj egy helyzetre ami legutóbb felzaklatott. Próbáld meg végiggondolni, hogy:
 
●    Vajon mi lehetett benne a jó?
●    Vajon miért kaptad ezt a tapasztalatot Istentől?
●    Vajon mi lehet benne az „üzenet”?
●    Vajon tudnál-e most utólag hálával tekinteni a történtekre?
 
Gyakorold a következő programozó mondatokat (vagy valami hasonlót):
 
●    Elengedem, Istenre bízom!
●    Nem drámázok, nem elégedetlenkedek!
●    Nem bírálok, nem minősítek, nem címkézek!
●    Elfogadom, hogy így van!
 
3.2. Elhittem, hogy Isten jobban tudja, mi a jó nekem, mint saját magam.
 
A világ dolgain gondolkodva (és a 3. lépésen dolgozva) ráébredtem, hogy azért nem érthetem meg magát a Világegyetemet (főleg a "miért"-eket), mert én is része vagyok annak. Ráadásul egészen apró része.
 
Micsoda önteltség volt részemről korábban azt gondolni, hogy nekem tudnom kell, mi miért történik. Vagy, hogy én tudom, hogy mi miért jó. Hogy szerintem ezt így kéne, azt meg úgy kéne, és akkor jó lenne. Főleg nekem!
 
Hogy én el tudom különíteni mindenben a jót és a rosszat. [ld. még: a jó és rossz tudásának fája – azaz az Eredendő Bűnbeesés!] És mennyit szenvedtem emiatt. [ld. még: Kiűzetés a Paradicsomból!]
 
Elhatároztam hát, hogy megpróbálok nem gondolkodni okokon, okozatokon, miérteken, hiszen minden mindennel összefügg, tehát mindenről mindent kellene tudnom a dolgok megértéséhez. Ez nem fog menni.
Persze van, aki mindenről mindent tud, ezért azt is jobban tudja, hogy nekem mi a jó, nekem mire van szükségem. Ez nem más, mint Isten. Elkezdtem reménykedni abban, hogy mihamarabb meg tudom találni Őt.
 
De hogyan? Erről szólnak majd a következő fejezetek...
 
Segédlet a lépés-részhez:
 
Írd le (gondolkozz el rajta), hogy:
 
●    Szoktál-e kielégítő választ kapni a „miért”-tel kezdődő kérdéseidre?
●    Szükséges-e mindig tudnod, hogy mi miért történik?
●    Vajon minden történésnek egy oka van-e? Vagy több? Mennyivel több?
●    Vajon a te dolgod-e eldönteni, hogy a világban mi a jó és mi a rossz?
●    Szoktál-e szenvedni amiatt, hogy azt hiszed, hogy ez a te dolgod?
●    Vajon te magad el tudod-e mindig dönteni, hogy neked mi lenne jó?
 
Írd le bármilyen tapasztalatodat, ami azt támasztja alá, hogy:
  
●    Isten jobban tudja, mi a jó (neked vagy bárki másnak).
 
Írd fel és gyakorold a következőket (vagy valami hasonlót):
 
●    Istenem, Te tudod, mi a jó nekem!
●    Istenem, Te tudod, miért jó ez nekem!

3.3. Hajlandóvá váltam saját akaratomat alárendelni Isten akaratának.
 
"Önzés – énközpontúság! Úgy gondoljuk, ez minden bajunk gyökere." - írja a Nagykönyvünk az 59. oldal 1. bekezdésében. És így folytatja: "Nekünk, alkoholistáknak, mindenekelőtt az egocentrizmustól kell megszabadulnunk! Kénytelenek vagyunk, különben végez velünk. Isten lehetővé teszi a szabadulást. Gyakran nem is látunk módot rá, hogy Isten segítsége nélkül megszabaduljunk az egocentrizmustól."
 
Az egó persze nem csak az alkoholisták sajátja. Én-központúak az átlag-emberek is, csak ők legfeljebb nem isznak vissza, ha szenvednek a saját egójuk miatt. Viszont ugyanúgy szenvednek, és elkövethetnek mindenféle csúnyaságokat, amit aztán később megbánnak. A 12 lépéses program viszont alkalmas a gondolkodásmód megváltoztatására és így a szenvedés csökkentésére minden szenvedő számára.
 
A saját egóm kapcsán két feladatot körvonalaztam magamban. HAJLANDÓVÁ VÁLNI:
 
1.    felismerni az egót
2.    elengedni az egót
 
Elkezdtem tehát megpróbálni felismerni az egót, az egocentrizmust, az én-központú gondolkodásmódot saját magamban. Hogyan?
 
●    Elkezdtem figyelni az érzéseimre, az érzelmeimre, a gondolataimra.
●    Megpróbáltam eltávolodni a gondolataimtól, és megtalálni bennük az "én"-t ("de hát én...", "miért pont én...", "majd én...", "szegény én...", stb.)
●    Figyeltem az "ilyen vagyok - olyan vagyok", "így kéne - úgy kéne", "nekem ez kell - nekem az kell" jellegű gondolataim felbukkanását, és azt, hogy milyen érzéseket váltanak ki.
●    Elkezdtem végiggondolni, hogy mit is "akarok én" az életben, a világban, és hogy vajon ezek mögött a tervek mögött mennyiben áll az egó.
 
Hogyan próbáltam elengedni az egót, átadni az akaratomat Istennek (miután a "hajlandóság kulcsát a zárba tettem")? Programozással:
 
1.    Tudatosítottam magamban, hogy "valójában az egész program eredményessége azon fordul meg, milyen jól és komolyan próbálok arra az elhatározásra jutni, hogy akaratomat – a saját felfogásom szerinti – Isten gondviselésére bízom."
2.    Kiírtam a 3. lépés imáját magamnak (Nagykönyv 60. old.), és számtalanszor végigolvastam, végigelemeztem:
„Istenem, Neked ajánlom magam – formálj engem tetszésed szerint, és tégy velem, amit akarsz. Szabadíts meg önmagam béklyóitól, hogy jobban követhessem akaratodat. Távoztasd el bajaimat, hogy a rajtuk aratott győzelem a Te Hatalmadról, a Te Szeretetedről és a Te akaratod szerinti életről tegyen tanúbizonyságot azok előtt, akiket segítek. Hadd teljesítsem mindig a Te akaratodat!”
3.    Megerősítettem magamban azt a gondolatot, hogy "minél hajlandóbbak vagyunk függeni egy Felsőbbrendű Hatalomtól, annál függetlenebbek vagyunk. Ezért az AA gyakorolta függőség valójában az igazi lelki függetlenség elérésének eszköze. Az AA csoporttól vagy a Felsőbbrendű Erőtől való függés soha nem vezetett káros következményekre."
4.    Tudatosítottam magamban, hogy "akaratomat akkor használom helyesen, amikor Isten akaratával hangolom össze."
5.    AA gyűlések végén, amikor a Lelki Béke Imáját elmondtuk, mindig hozzátettem (és ma is hozzáteszem): "A Te akaratod legyen meg, ne az enyém!"
 
Segédlet a lépés-részhez:
 
Írd le (gondolkozz el rajta), hogy:
 
●    Milyen egocentrikus érzelmek léteznek?
●    Melyeket tapasztaltad ezek közül magadon?
●    Milyen én-központú gondolatok szoktak felbukkanni az elmédben?
●    Milyen egós igényeid vannak embertársaid felé?
●    Miket „akarsz” mostanában elérni, megvalósítani, megszerezni, irányítani?
  
Írd le bármilyen tapasztalatodat, ami azt támasztja alá, hogy:
 
●    Minél hajlandóbb vagy függeni egy Felsőbb Erőtől, annál függetlenebb vagy.
●    Akaratodat akkor használod helyesen, amikor Isten akaratával hangolod össze.

Gyakorold rendszeresen a következő fohászt:
 
●    Istenem! A Te akaratod legyen meg, ne az enyém!
 
3.4. Hajlandóvá váltam (a saját felfogásom szerinti) Istenre bízni életem alakulását.
 
Miután elhatároztam, hogy "életem színdarabjában ettől kezdve Isten lesz a rendező, Ő a főnök, én a beosztott", azon kezdtem el gondolkodni, hogy milyen is az én "saját" Istenem, akire életem alakulását most rábízom. Mik lehetnek azok a jellemzői, amelyek miatt érdemes a gondviselésére bízni az életem? Az AA-s irodalom mellett számos más spirituális irodalmat (Bhagavad-gíta, Buddha beszédei, Újszövetség, Tolle, Hawkins, stb.) is elolvasva a következőkre jutottam:
 
Az én Istenem:
 
1.    Mindig jelen van, mindig velem van.
2.    Nem ítélkezik felettem.
3.    Mindent megad nekem, amire szükségem van.
4.    Szeret engem.
5.    Megbocsát nekem.
6.    Örömöt, boldogságot sugároz rám.
7.    Békét nyújt nekem.
8.    Mutatja számomra az utat.
 
Ez az Isten-kép kezdett akkor kialakulni bennem. A későbbi lépések ezt erősítették meg. Ezek a gondolatok képezték az alapját azoknak a spirituális elveknek, amelyeket a mai napig is próbálok életem minden megnyilvánulásában alkalmazni.
  
Segédlet a lépés-részhez:
 
Írd le (gondolkozz el rajta), hogy:
 
●    Milyen a szüleid (vallásának) Isten-képe?
●    Milyen Istent képzelnek el általában az emberek?
●    Vajon az Isten-képünket tudjuk-e magunk alakítani?
●    Te milyen Istent szeretnél elképzelni magadnak?
●    Vajon életfelfogásunk függ-e attól, hogy milyen Istent képzelünk el?
●    Ha akarnád, teljesen rá tudnád-e bízni életed alakulását Istenre?
●    Akarod-e ezt? Vagy szeretnéd-e akarni?
 
Írd le bármilyen tapasztalatodat, ami azt támasztja alá, hogy:
 
●    A saját elképzelésünk szerinti Istenre való ráhagyatkozás nem lehetetlen vállalkozás.
●    Az Istenre való ráhagyatkozás csak hajlandóság kérdése.
 
3.5. Felismertem, hogy nem tudok változtatni a világon, és hogy ez nem is szükséges.
 
Amikor a 12 lépés és 12 hagyomány c. könyvünkben elolvastam a 3. lépést, rádöbbentem, hogy a – gyűléseken sokat hallott – "lelki béke imája" ehhez a lépéshez kapcsolódik. A lépés szövege a 42. oldalon ezzel fejeződik be:
 
Érzelmi forrongásaink vagy határozatlanságunk közepette megállhatunk, nyugalmat kereshetünk, és lelkünk csöndes magányában mondhatjuk: „Istenem, adj lelki békét annak elfogadására, amin változtatni nem tudok; bátorságot, hogy változtassak azon, amin tudok; és bölcsességet, hogy felismerjem a különbséget. A Te akaratod legyen meg, ne az enyém.”
 
Az imán aztán sokat gondolkodtam. Vajon általában mi az, amin tudok változtatni? Mi az, amin nem? Nagy kérdés, hogy mennyiben tudok változtatni – ha egyáltalán szükséges – a rajtam kívül lévő világ dolgain:
 
●    a jelen pillanat "ilyenségén" (azon, ami van)
●    a fizikai valóságon (például az időjáráson)
●    a gazdasági helyzeten (például a minimálbéren)
●    a társadalmi viszonyokon (például a rasszizmuson)
●    a politikán (például a kormányon)
●    az eszméken (például vallási hiedelmeken)
 
És egyébként miért kellene egyáltalán ezeknek a dolgoknak a megváltoztatásával foglalatoskodnom? Mennyiben feladatom nekem a rajtam kívülálló világ megváltoztatása? Hiszen nem én vagyok a Teremtő, de még csak a Nagy Rendező sem. Azon vagyok éppen, hogy akaratomat és életemet a Gondviselésre bízzam. Akkor mire fel a nagy "világmegváltó" szándék?
 
AA-s társaimmal erről a témáról beszélgetve ráébredtem, hogy az egó az, ami céljainak megfelelően akarja alakítani a világot. Az egó az, aki tudni akarja a jövőt. Az "én-központú gondolkodásmód" néz kifelé a fejemből, és azt hiszi, hogy a világot kellene megváltoztatni ahhoz, hogy a saját élete jobb legyen.
A Nagykönyvünket végigolvasva is az a gondolat erősödött meg bennem, hogy az én feladatom nem a világ megváltoztatása, hanem a lelki fejlődés, és más szenvedők segítése.
  
A 12 lépés és 12 hagyomány c. könyvünk továbblapozása során sem találtam semmi utalást arra, hogy nekem azon kellene dolgoznom, hogy megváltoztassam a világot. Később rengeteget olvastam más jellegű spirituális irodalmat is (Bibliát, Buddhát, Tollét, Hawkinst, többek között), és azok is mind azt erősítették meg, amit már a Nagykönyvből is kiolvastam:
  
A világon nem tudok változtatni, és nem is szükséges.
 
Segédlet a lépés-részhez:
 
Írd le (gondolkozz el rajta), hogy:
 
●    Mik azok a dolgok a világban, amiken szükséges lenne változtatni?
●    Mi a véleményed az időjárásról?
●    Mi a véleményed a gazdasági helyzetről?
●    Mi a véleményed a politikáról? A Kormányról?
●    Miért kellene ezeken a dolgokon változtatni? Kinek lenne az jó?
●    Hogyan lehetne ezeken a dolgokon változtatni?
●    Melyek azok a dolgok ezek közül, amiken te magad tudsz változtatni?
●    Milyen sikereket értél már el ezen a téren?
●    Mik azok a dolgok a világban, amiken egyáltalán nem tudsz változtatni?
 
Írd le bármilyen tapasztalatodat, ami azt támasztja alá, hogy:
 
●    A világon nem tudsz változtatni.
●    És ez nem is volna szükséges.
 
3.6. Felismertem, hogy nem tudok változtatni másokon, és hogy ez nem is szükséges.
 
"Istenem, adj lelki békét annak elfogadására, amin változtatni nem tudok;" - így kezdődik a lelki béke imája. Már ráeszméltem arra, hogy mindig csalódáshoz vezet, ha elvárom, hogy a világ úgy változzon, ahogy azt én elképzelem. Ráadásul a világ megváltoztatása nem is az én dolgom. Rábízom ezt Istenre.
 
De mi a helyzet az emberi kapcsolatokkal? Meg tudok változtatni más embereket? Elvárhatok-e másoktól bármiféle "elvárható" viselkedésformát, gondolkodásmódot, cselekvéseket, kommunikációt? Hát, azt már beláttam az 1. Lépésben, hogy nincs hatalmam felettük. De talán egy kicsit befolyásolni őket? Persze csakis az ő érdekükben!
 
Nos, a 3. Lépésben véglegesen úgy döntöttem, hogy nem lehetnek elvárásaim mások felé, és az elkövetkezőkben ezt gyakorolni is fogom. Két nyomós indokot találtam arra, hogy miért NE legyenek elvárásaim másokkal kapcsolatban:
 
1. Az én beavatkozásom nem szükséges:
 
Nem dirigálhatok senkinek. Kivéve persze, ha én vagyok a főnöke, és a munkaszerződésben ezt az illető alá is írta. De amúgy ki itt a Főnök? Na, ugye... Már megegyeztem magammal, hogy ki a Nagyfőnök. Aki irányít mindenkit. Engem is. Másokat is. Az én befolyásolásomra itt semmi szükség. És ez minden kapcsolatomra igaz kell, hogy legyen. Az AA-s társaimra is. A szüleimre és a gyerekeimre is. A páromra is...
 
2. A beavatkozásom nem lehetséges:
 
Senki nem fogadja el szívesen mások irányítását. Régóta figyelem már "a zembereket", és elmondhatom: senki sem azt csinálja, amit mondok neki, hogy mit kéne csinálnia! Szinte soha. Semmilyen körülmények között. És nagyon sokszor azt csinálja, amit megmondtam neki, hogy nem kéne csinálnia.
Szóval, ha továbbra is lesznek elvárásaim, akkor azok biztosan csalódáshoz fognak vezetni, a csalódás (frusztráció) pedig szenvedéshez vezet. Márpedig nekem nem jó a szenvedés. Jó volt, amikor az AA-ba jöttem, de ma már azon dolgozom, hogy hangulatjavító szerek nélkül is jól érezzem magam. A szenvedés szükségtelen. A frusztráció tehát kerülendő. Az elvárásokra tehát semmi szükségem.
 
Mások irányítása nem szükséges. És nem is lehetséges...
 
Segédlet a lépés-részhez:
 
Írd le (gondolkozz el rajta), hogy:
 
●    Kik azok az emberek, akiknek szerinted meg kellene változniuk?
●    Miért kellene nekik megváltozniuk? Kinek lenne az jó?
●    Hogyan tudnának ők megváltozni?
●    Kik azok, akiken te magad tudsz változtatni, és kik azok, akiken nem?
●    Hogyan próbáltál eddig az embereken változtatni?
●    Tapasztaltál-e csalódást, frusztrációt vagy szenvedést mindeközben?
 
Írd le bármilyen tapasztalatodat, ami azt támasztja alá, hogy:
 
●    Másokat nem tudsz megváltoztatni.
●    És ez nem is szükséges.
 
3.7. Felismertem, hogy csakis a saját gondolkodásmódomon tudok változtatni.
 
A Lelki béke imáját elemezgetve arra jutottam, hogy nem tudok változtatni a világon. És nem tudok változtatni másokon. És hogy ez nem is szükséges, hiszen Isten a Rendező. Hát akkor én mit tehetek azért, hogy az életemben kevesebb legyen a szenvedés, hogy rátaláljak a lelki békére?
Talán nekem kellene megváltoznom? Hát igen...
 
"Önzés – énközpontúság! Úgy gondoljuk, ez minden bajunk gyökere. […] Úgy gondoljuk tehát, hogy bajainkat tulajdonképpen magunk okoztuk, belőlünk fakadnak. Az alkoholista éppen a mértéktelen önfejűség egyik legszélsőségesebb példája, bár ő általában nem így látja. Nekünk, alkoholistáknak, mindenekelőtt az egocentrizmustól kell megszabadulnunk! Kénytelenek vagyunk, különben végez velünk." - írja a Nagykönyv az 59. oldalon.
Világos beszéd. Ráadásul nem csak alkoholistáknak ajánlott az egó elengedése, hanem mindenkinek, aki szenved miatta. És hát, mi más miatt szenvedünk egyáltalán? A nagy tanítók már több ezer éve erről beszélnek. Meghallja, akinek van füle a hallásra... Ki kéne már nyitnom a fülemet, és elkezdeni az átalakulást...
 
De hogyan változzak meg?
 
Ezen sokat dolgoztam, gondolkodtam. Sokat figyeltem társaimat, hogy a megosztásaikból kivegyem a számomra hasznos dolgokat arról, hogy nekik hogyan sikerült a változás. Sokat olvastam az irodalmunkat erről a témáról. Sokat beszélgettem a szponzorommal az egóról, a spiritualitásról, a hitről, a spirituális egóról, ilyesmiről. Végül a következő folyamat körvonalazódott bennem:
 
1. Hogyan tudom megváltoztatni a viselkedésemet?
 
Változtatnom kell a szokásaimon. Cselekedeteink nem "akarat-vezéreltek", hanem "szokás-vezéreltek". Ezt még pszichológia órán is elmondták. A tudatalatti nagy úr, de átprogramozható.
 
2. Hogyan tudom megváltoztatni a szokásaimat?
 
Változtatnom kell az érzéseimen, gondolataimon. Valahogy el kell engednem a negativitást. Be kell engednem életembe a pozitívot is.
 
3. És hogyan tudom elérni, hogy több pozitív érzés és gondolat legyen bennem?
 
Változtatnom kell a hozzáállásomon, attitűdjeimen! Változtatnom kell én-központú gondolkodásmódomon. Azon, ahogyan gondolkodom. Lelki fejlődésre kell törekednem. Meg kell szabadulnom az egocentrizmustól. Létkérdés!!!
 
4. De hát, hogyan lehetséges ez?
 
"Csak Isten segítségével!" – hallottam a gyűléseken.
Bátorság és hajlandóság! – ezek szükségesek az első lépésekhez, mondják a bölcsek.
 
Segédlet a lépés-részhez:
 
Írd le (gondolkozz el rajta), hogy:
 
●    Hogyan lehet megváltoztatni valakinek a viselkedését? És a sajátodat?
●    Hogyan lehet megváltoztatni valakinek a szokásait? És a sajátodat?
●    Hogyan lehet valakinek a gondolkodásmódján javítani? És a sajátodon?
●    Hogyan lehet megszabadulni az ego-centrizmustól?
 
Írd le bármilyen tapasztalatodat, ami azt támasztja alá, hogy:
 
●    A gondolkodásmódod megváltoztatása változást hozhat az életedbe.
 
3.8. És azt is felismertem, hogy csakis erre (lelki fejlődésre) van szükségem.
 
Tehát az én-központú gondolkodásmódomról (az egóról) eddig beláttam, hogy:
  
1. Tudok rajta változtatni:
 
Isten segítségével lehetségessé válik, hogy elengedjem a negativitást, és beengedjem életembe az Ő akaratát.
 
2. Csak ezen tudok változtatni:
 
A világ dolgain nem tudok közvetlenül változtatni. De ha én megváltozom, a világ is megváltozik. Ha én megváltoztatom a gondolkodásmódomat, a világról alkotott képem is megváltozik. Embertársaimon nem tudok közvetlenül változtatni, de ha én változtatok a hozzáállásomon, ők is megváltoztatják hozzáállásukat.
 
3. Szükségem van arra, hogy változtassak rajta:
 
Ez minden bajom gyökere. Az egó okozza az összes negatív érzést, érzelmet, gondolatot. A szégyent, a bűntudatot, az önsajnálatot, a félelmet, a csalódásokat, az ítélkezést, az elvárásokat, az akaratosságot. Ezektől meg KELL szabadulnom, különben visszavihetnek az iváshoz, vagy szerhasználathoz. Érzelmi visszarendeződést okoznak, és folytatódni fog a szenvedésem. Tovább kell tehát csinálnom a lépéseket, hogy megszabaduljak az egocentrizmustól (4.-7. lépés).
 
Mi másra van még nekem szükségem?
 
●    Pénzre? Persze, de ennek nincs köze a lelki fejlődéshez. Amennyi pénzem volt, amikor ittam, drogoztam, az most főleg elég lesz, amikor már nem használok.
●    Kapcsolatokra? Szeretetre? Ezt megkapom a közösségben. A "külső" emberi kapcsolataim rendbetétele majd a 8.-9. lépésben jön el. Előtte magamat kell rendbe tennem. Magamat kell megszeretnem. De az AA-ban érzem azt, hogy komolyan gondolják, hogy ők "szeretnek engem, amíg én megtanulom magamat megszeretni."
  
És kezdek hinni abban, hogy Isten mindent megad nekem, amire szükségem van. Minél többet gondolok rá, annál inkább így érzem...
 
Segédlet a lépés-részhez:
 
Írd le (gondolkozz el rajta), hogy:
 
●    Tudsz-e változtatni a (világhoz való) hozzáállásodon?
●    Tudsz-e más dolgokon is változtatni?
●    Kell-e a hozzáállásodon változtatod?
●    Kell-e más dolgokon is változtatni?
●    Mi másra van még szükséged a lelki fejlődésen kívül?
 
Írd le bármilyen tapasztalatodat, ami azt támasztja alá, hogy:
 
●    A lelki fejlődés minden problémát megold.
 
3.9. Hálássá váltam ezekért a felismerésekért Istennek. Hálás lettem mindenért.
 
A harmadik lépés két legfontosabb mozzanata volt számomra, hogy:
 
1.    Hajlandóvá váltam Istenre bízni életem alakulását
2.    Felismertem, hogy csakis arra van szükségem, hogy változtassak a saját (egocentrikus) gondolkodásmódomon.
 
Ez volt az én részem. Ezt nekem kellett meglépnem. Hálás vagyok azért, hogy nekem mindössze ennyit kellett tennem. Minden mást megkapok – és már eddig is megkaptam – Istentől. És ezért hálás vagyok neki. El is kezdtem gyakorolni egy hálaimát, amit a Napi Elmélkedések könyvünkben találtam:
  
Istenem!
 
●    Hálás vagyok azért, hogy élek.
●    Hálás vagyok azért, hogy nem kell innom.
●    Hálás vagyok azért, hogy rátaláltam az AA-ra.
●    Hálás vagyok azért, hogy lelkileg fejlődhetek a 12 lépéssel.
 
Ezt az imát, amikor csak eszembe jut, végigmondom magamban. Főleg akkor, amikor bármiért hálát érzek. És egyre gyakrabban veszek észre magam körül olyan dolgokat, amelyekért hálás tudok lenni.
 
Segédlet a lépés-részhez:
 
Írd le (gondolkozz el rajta), hogy tudsz-e hálás lenni:
 
●    azért, hogy élsz?
●    azért, hogy nem kell szereket használnod?
●    azért, hogy rátaláltál a közösségre?
●    azért, hogy lelkileg fejlődhetsz a 12 Lépéssel?
 
Írd le bármilyen tapasztalatodat, ami azt támasztja alá, hogy:
 
●    A hála önként választható hozzáállás.
●    Mindig lehet találni dolgokat, amiért hálásak lehetünk.
●    A hála elűzi a rosszkedvet, depressziót.
 
Esténként írj hálalistát, és néhányszor olvasd is át:
 
●    Istenem! Hálás vagyok azért, hogy:
 
o    a,
o    b,
o    c,
 
<<<<<<<<<<<<<<<>>>>>>>>>>>>>>>
 
3.10. Ellenőrző kérdések – a 3. Lépéshez
 
Mielőtt továbblépnénk a 4. Lépésre, végezzetek egy kis önellenőrzést. Válaszoljátok meg magatoknak a következő kérdéseket:
 
1.    Elfogadod-e az Isten által teremtett világot olyannak, amilyen?
2.    Elhiszed-e, hogy Isten jobban tudja, mi a jó neked, mint saját magad?
3.    Hajlandó vagy-e saját akaratodat alárendelni Isten akaratának?
4.    Hajlandó vagy-e (a saját felfogásod szerinti) Istenre bízni életed alakulását?
5.    Felismerted-e, hogy nem tudsz változtatni a világon? És azt, hogy nem is szükséges?
6.    Felismerted-e, hogy nem tudsz változtatni másokon? És azt, hogy nem is szükséges?
7.    Felismerted-e, hogy csakis a saját gondolkodásmódodon tudsz változtatni?
8.    És azt, hogy csakis erre (lelki fejlődésre) van szükséged?
9.    Hálás vagy-e ezért Istennek? Hálás vagy-e bármiért?
  
Rövid magyarázatok a 3. lépés ellenőrző kérdéseihez
 
1.    A valóság elfogadása nélkül nincs felépülés.
2.    Ez egy hasznos hit. Isten mindenről többet tud nálad.
3.    Az Ő akarata biztosan erősebb. Ráadásul Ő azt akarja, hogy boldog légy!
4.    A felépülés kulcsa a hajlandóság. Ráadásul az életed már eleve Istené.
5.    A világ elvan nélküled.
6.    Senki más nem fog megváltozni azért, hogy a te életed jobb legyen.
7.    Csak néhány szoftver-hibát kell kijavítanod. Csak ez a dolgod.
8.    Másra nincs szükséged. Minden mást megkapsz Istentől.
9.    Keress okokat a hálára! A depresszió ellenszere a hála.