Lépéskönyv

[root]

Lépéskönyv - 10. lépés:

"Folytattuk az önvizsgálatot és amikor hibásnak találtuk magunkat, haladéktalanul beismertük."

(részlet) - I.

Az első kilenc Lépés megtételével új életre készülünk fel. Amikor viszont a Tizedik Lépéshez érünk, az A.A.-életmód mindennapi életben való gyakorlását kezdjük - jó és rossz napokon egyaránt. Ekkor jön az igazi próbatétel: tudunk-e minden körülmények között józanok maradni, lelki egyensúlyunkat megtartani és a helyes úton járni?

Hibáink és jó tulajdonságaink folyamatos vizsgálata, és az őszinte vágy, hogy ezek segítségével fejlődjünk, számunkra szükséges. Mi, alkoholisták ezt keservesen tanultuk meg. Természetes, hogy a tapasztalt emberek mindig és mindenütt gyakorolták a szigorú önvizsgálatot és önkritikát. A bölcsek mindig tudták, hogy amíg az önvizsgálat nem válik rendszeres szokásunkká, addig nem sokra megyünk. Amíg be nem ismerjük, és nem vagyunk képesek elfogadni azt, amit az önvizsgálat feltár, amíg nem próbáljuk türelmes kitartással kijavítani azt, ami rossz, lelkileg nem fejlődhetünk.

Amikor a részeg másnapos, mert előző nap sokat ivott, nem képes ma jól élni. De van egy másfajta másnaposság is, amelyet mindnyájan tapasztalunk, akár iszunk, akár nem. Ez az emocionális másnaposság, amely a tegnapi - vagy éppen mai - eltúlzott, negatív érzelmeink közvetlen eredménye, mint például a harag, a félelem, a féltékenység és hasonlók. Ahhoz, hogy ma és holnap kiegyensúlyozottan élhessünk, feltétlenül el kell távolítani ezeket a "másnaposságokat". Ez nem jelenti azt, hogy betegesen rágódunk a múlton.

Azt követeli, hogy most ismerjük be és korrigáljuk tévedéseinket. Leltárunk lehetővé teszi a múlt lezárását. Ha elkészülünk vele, valóban képesek leszünk a múltat magunk mögött hagyni. Ha ezt az önvizsgálatot gondosan elvégezzük, meggyőződhetünk arról, hogy a jövő feladataival meg tudunk bírkózni és megbékélhetünk önmagunkkal.
[12 Lépés és 12 Hagyomány, 90-91. old.]

Lépéskönyv - 10. lépés
(részlet) - II.

Bár minden önvizsgálat alapjában véve hasonló, mégis különbözhetnek aszerint, hogy mikor végezzük őket:
Lehet villámellenőrzés, amelyet a nap bármely szakaszában végezhetünk: főképpen amikor érezzük, hogy érzelmeink forronganak.
A másikat este végezzük, amikor visszanézünk az elmúlt nap eseményeire. Ilyenkor mérleget készítünk, elismerjük a jól végzett dolgokat, de ugyanakkor meglátjuk a hiányosságokat is.

Időnként, akár egyedül, akár szponzorunk vagy lelki tanácsadónk társaságában gondosan áttekinthetjük előrehaladásunkat az utolsó ilyen beszélgetés óta.
Sok A.A.-tag évenként vagy félévenként "nagytakarítást" végez.
Sokan szívesen mennek időnként zárt lelkigyakorlatra, ahol a külvilágból kikapcsolódva egy vagy két békés, zavartalan napot tölthetnek alapos önvizsgálattal és elmélkedéssel.

Nem ünneprontás, időpocsékolás ez? Szükséges ébren töltött óráinkat bűneink és mulasztásaink felhánytorgatásával tölteni? A leltár fontosságát azért hangsúlyozzuk annyira, mert sokan sohasem tették rendszeressé a gondos önvizsgálatot. Mihelyt ez az egészséges gyakorlat belénk rögződik, olyan érdekes és hasznos lesz, hogy a ráfordított időt nem fogjuk hiányolni.

Ezek az önvizsgálatban töltött percek vagy órák a nap hátralévő részét is jobbá és boldogabbá teszik. Leltározásunk idővel mindennapi életünk részévé válik és már nem lesz szokatlan vagy rendkívüli esemény.
[12 Lépés és 12 Hagyomány, 91-92. old.]

Lépéskönyv - 10. lépés
(részlet) - III.

Mielőtt megvizsgáljuk, hogy mi a villámellenőrzés, nézzük meg, hogy milyen körülmények között hasznosítható.
Alapvető spirituális elv az, hogy valahányszor valami zavar bennünket, velünk van baj. Ha valaki bánt minket, és ez fáj nekünk, mi is hibásak vagyunk. Nincs ez alól kivétel? Például az "indokolt" harag? Ha valaki megcsal minket, nincs jogunk dühösnek lenni? Nem indokolt a harag képmutatókkal szemben? Számunkra, A.A.-tagokra ezek a kivételek veszélyesek. Mi úgy tapasztaltuk, hogy az indokolt haragot olyanokra kell hagynunk, akik jobban tudnak felette uralkodni.

Kevés embernek okozott annyi kárt a neheztelés, mint nekünk, alkoholistáknak. Nem sokat számít, hogy ez a neheztelés indokolt, vagy indokolatlan volt. Haragunk fellángolása egy egész napot elronthat, és a gondosan ápolt ellenszenv nyomorúságosan hasznavehetetlenné tehet minket. Különben sem volt soha erős oldalunk az indokolt és indokolatlan harag közötti különbség meglátása. Számunkra a harag mindig indokolt volt. Ez pedig olyan luxus, amit csak a kiegyensúlyozottabb emberek engedhetnek meg maguknak. Bennünk esetleg hosszan tartó "spicces" érzelmi állapotot idézhet elő. Az ilyen érzelmi "száraz berúgások" gyakran egyenesen az iváshoz vezetnek. Más zavarok - mint a féltékenység, az irigység, az önsajnálat, a sértődöttség - ugyanezt eredményezik.

A villámellenőrzés, amelyet az ilyen zavart lelkiállapot kellős közepén végzünk, nagyon sokat segíthet viharos érzelmeink lecsillapításában.
[12 Lépés és 12 Hagyomány, 92-93. old.]

Lépéskönyv - 10. lépés
(részlet) - IV.

A villámellenőrzés, amelyet a zavart lelkiállapot kellős közepén végzünk, nagyon sokat segíthet viharos érzelmeink lecsillapításában. A villámellenőrzés a mindennapok taposómalmában alkalmazható. A komoly és hosszan tartó nehézségek megfontolását pedig elhalaszthatjuk, ha lehet, olyan időre amelyet csakis erre szentelünk. A gyors leltár érzelmeink mindennapi hullámzását veszi célba, kiváltképpen olyan dolgokkal és emberekkel kapcsolatban, akik kibillenthetnek lelki egyensúlyunkból.

Minden ilyen helyzetben szükségünk van önuralomra, az egész kérdés őszinte elemzésére, valamint arra a készségre, hogy beismerjük, ha hibáztunk, és készek legyünk megbocsátani, ha mások hibáznak. Ne veszítsük kedvünket, ha mégis visszatérünk régi viselkedésünkhöz, mert ezen a téren a fegyelem elsajátítása nem könnyű. Haladásra, nem tökéletességre kell törekednünk.

Közvetlen célunk az önuralom elsajátítása legyen. Ez álljon a lista élén. Ha meggondolatlanul és elhamarkodottan beszélünk vagy cselekszünk, korrektségre és béketűrésre való képességünk szinte elpárolog. Egyetlen nyers kirohanás vagy durva odamondás egy-két napra vagy éppen egy évre is tönkreteheti egy másik személlyel való kapcsolatunkat. Semmi sem hasznosabb, mint nyelvünk vagy tollunk megzabolázása. El kell kerülnünk az indulatos kritikát és a dühös vitát. Ugyanez áll a duzzogásra és a néma lenézésre. Ez mind emocionális pokolgép, amelyen a büszkeség és a bosszú a csalétek. Első feladatunk az ilyen csapdák elkerülése legyen.

Amikor kísértenenk, álljunk meg, és gondolkodjunk. Hiszen senki sem gondolkodhat vagy cselekedhet helyesen, ha nem válik szokásává az önuralom. Nem csak a kellemetlen vagy váratlan problémák esetében van önuralomra szükségünk. Éppen olyan óvatosnak kell lennünk, amikor tekintélyre és anyagi sikerre kezdünk szert tenni. Senki sem élvezte jobban a személyi sikereket, mint mi: a siker bora megmámorosított minket. Amikor a múlandó szerencse ránk mosolygott, még nagyobb diadalról ábrándoztunk. Így aztán büszke önbizalmunktól megvakulva, "nagyfiút" szerettünk játszani. Ennek következménye lehetett, hogy az embereknek elegük volt belőlünk és sértve érezték magukat.
[12 Lépés és 12 Hagyomány, 93-94. old.]

Lépéskönyv - 10. Lépés
(részlet) - V.

Most, amikor az A.A.-ban már józanok vagyunk és kezdjük visszaszerezni barátaink és munkatársaink megbecsülését, úgy találjuk, hogy különös éberségre van szükségünk. Biztosítsuk magunkat a fellengzős viselkedés ellen. Gondoljunk arra, hogy csakis Isten kegyelméből vagyunk ma józanok, és ami sikerünk van, az sokkal inkább az Övé, mint a miénk.
[12 Lépés és 12 Hagyomány, 94. old.]

Lépéskönyv - 10. Lépés
(részlet) - VI.

Kezdjük belátni, hogy mindenki, magunkat is beleértve, bizonyos mértékű emocionális betegségben szenved és sokszor hibázik. Ekkor kezd fejlődni bennünk a hamisítatlan béketűrés és annak meglátása, milyen az igazi felebaráti szeretet. Ahogy haladunk, egyre világosabb lesz, hogy haragra gyulladni, másokat megbántani értelmetlen, hiszen ők is éppen úgy szenvednek a "növekedéssel" járó fájdalomtól.

Életfelfogásunk ilyen gyökeres változásához idő kell, talán hosszú idő. Nem mindenki állíthatja őszintén, hogy minden embert szeret. Legtöbben elismerjük, hogy csak keveseket szeretünk; hogy közömbösek vagyunk azokkal szemben, akik nem okoznak nekünk bajt; ami pedig a többieket illeti, ellenszenvvel vagy gyűlölettel viseltetünk irántuk.

Bár az ilyen magatartás eléggé általános, mi, A.A-sok tudjuk, hogy tőlünk több kell hogy teljen, ha lelki egyensúlyunkat meg akarjuk őrizni. Nem tűrhetünk meg magunkban gyűlöletet. Fel kell adnunk azt a gondolkodásmódot, hogy néhány embert magunknak kisajátítva szeressünk, sokakat semmibe vegyünk, és bárkitől féljünk vagy bárkit gyűlöljünk, - még ha ez hosszú időt igényel is.

Megpróbálhatjuk azt, hogy nem lépünk fel ésszerűtlen követelésekkel azokkal szemben, akiket szeretünk. Kedvesek lehetünk azokhoz, akikhez eddig nem voltunk. Másokkal pedig, akiket nem kedvelünk, igazságosak, udvariasak, talán még a szükségesnél is engedékenyebbek lehetünk.
Ha mégis mulasztást követünk el velük szemben, mindig készséggel ismerjük be önmagunknak és előttük is, ha ez segít. Udvariasság, kedvesség, igazságosság és szeretet - ezek adják meg azt az alaphangot, melynek révén szinte mindenkivel harmonikusan élhetünk.

Amikor nem vagyunk biztosak a dologban, megállhatunk és mondhatjuk: "Ne az én, hanem a Te akaratod legyen!" Ezt is kérdezhetjük magunktól: "Megteszem-e ma másokkal azt, amit elvárok tőlük?"
[12 Lépés és 12 Hagyomány, 94-95. old.]

Lépéskönyv - 10. Lépés
(részlet) - VII.

Este, lefekvés előtt sokan mérleget készítünk a napról. Itt jó arra gondolni, hogy a mérlegben nem csak "tartozásrovat" van. Sajnálatos az olyan nap, amikor nem tettünk semmi jót. Az igazság az, hogy a nap óráit általában konstruktív dolgokkal töltjük. Visszagondolva a napra, sok jó szándékra, jó gondolatra és cselekedetre emlékezhetünk. Ilyen körülmények között a kudarc fájdalma pozitívummá alakulhat. Ezekből meríthetjük a szükséges ösztönzést előrehaladásunkhoz. Egy hozzáértő személy mondta, hogy a fájdalom minden lelki haladás próbaköve.

Mi, A.A.-sok lelkesen egyetértünk vele, mert tudjuk, hogy a józanságot az ivászat okozta fájdalom, a lelki kiegyensúlyozottságot pedig érzelmeink zűrzavara előzte meg.
Amikor végigmegyünk napi listánk "tartozásrovatán", vizsgáljuk meg alaposan rossznak tűnő gondolataink és cselekedeteink indító okait. Legtöbb esetben nem lesz nehéz ezeket meglátni és megérteni. Amikor kevélyek, haragosak, féltékenyek voltunk, amikor aggódtunk vagy féltünk, úgy is cselekedtünk. Ilyenkor csak az szükséges, hogy felismerjük: helytelenül gondolkoztunk vagy cselekedtünk. Próbáljuk átgondolni, hogyan cselekedhettünk volna helyesebben, és ezeket a tanulságokat alkalmazzuk is a jövőben. Amennyiben szükséges, adjunk elégtételt, ha ezt eddig elmulasztottuk.

Más eseteknél csak a legszigorúbb vizsgálat segíthet felfedezni igazi indító okainkat. Olykor régi ellenségünk, a kimagyarázkodás furakodik be, és még helytelen eljárást is igazol. A kísértés az, hogy jó szándékot magyarázunk bele indokainkba akkor is, amikor nem is volt bennük.
Volt úgy, hogy "építő kritikával" illettünk valakit, akinek véleményünk szerint szüksége volt rá - pedig valódi indítékunk az volt, hogy saját igazunkat bizonyítsuk. Ha mások háta mögött beszéltünk valakiről, azt hitettük el magunkkal, hogy ezzel őket segítjük abban, hogy az illetőt megértsék. Pedig igazi indítékunk ennek a személynek becsmérlése volt. Máskor kioktattuk szeretteinket, pedig valójában büntetni akartuk őket.

Lehangolt állapotban panaszkodunk, hogy rosszul érezzük magunkat, pedig csak figyelmet és szimpátiát kerestünk. Értelmünknek és érzelmeinknek ez a furcsa tulajdonsága, a fonák szándék, hogy rossz indítékainkat báránybőrbe öltöztessük, az egész társadalmat tetőtől talpig áthatja. A kifinomult és ravasz képmutatás legapróbb cselekedeteinket és gondolatainkat is átjárhatja. A jellemépítés és helyes életmód lényege, hogy naponta felismerjük, beismerjük és helyesbítjük ezeket a fogyatékosságokat. Őszinte bánat az okozott kár fölött, hamisítatlan hála a kapott jókért, igyekezet, hogy holnap jobbak legyünk: ezek legyenek a tartós értékek, amelyeket keresünk.

Amint így áttekintettük az elmúlt napot, nem feledkezve el a jóról, amit tettünk; félelem és részrehajlás nélkül megvizsgáltuk szívünket, hálát mondhatunk Isten áldásáért, és nyugodt lelkiismerettel hajthatjuk álomra fejünket.
[12 Lépés és 12 Hagyomány, 96-97. old.]