Nagykönyv

[root]

Az Anonim Alkoholisták nagykönyve ezt írja az alkohol-betegségről az Orvosi Vélemény c. fejezetben:


[...] az alkoholista szervezete éppoly beteg, mint a tudata. Ezzel mi, alkoholbetegek is teljes mértékben egyetértünk. Nem elégedhetünk meg azzal a magyarázattal, hogy azért nem tudjuk kontrollálni az ivást, mert rosszul alkalmazkodunk az élethez; vagy mert megfutamodunk a valóság elől, vagy pedig mert nyilvánvalóan gyengeelméjűek vagyunk. Ez bizonyos mértékig igaz lehet néhányunk esetében. Mégis, meg vagyunk róla győződve, hogy testünk is beteg. Felfogásunk szerint, az alkoholistáról alkotott kép hiányos, ha ezt a fizikai tényezőt figyelmen kívül hagyja.


Fölkeltette érdeklődésünket az orvos elmélete, amely szerint mi allergiásak vagyunk az alkoholra. Mivel nem vagyunk szakemberek, természetesen nem sokat számít a véleményünk e teória helytállóságáról. De mint egykori problémás ivók, állíthatjuk, hogy a magyarázat értelmesnek látszik. Magyarázattal szolgál sok olyan dologra, amelyet egyébként nem tudnánk megmagyarázni.


Nagykönyv - Miért isznak az emberek?


Az emberek tulajdonképpen azért isznak, mert szeretik a hatást, amit az alkohol vált ki.
[Anonim Alkoholisták, xxviii]


Nagykönyv - Az alkohol-érzékenységről


Ha az alkoholista tartózkodik az ivástól - amit hónapokig vagy évekig is megtehet -, akkor reakciói nagyrészt olyanok, mint más emberé.
Ugyanígy biztosra vehetjük, hogy ha egyszer bármilyen kevés alkoholt fogyaszt, akkor mind testében, mind lelkében történik valami, ami gyakorlatilag lehetetlenné teszi számára, hogy megálljon. Akárhány alkoholista tapasztalata bőséges bizonyítékokkal szolgálhat erre.
[Anonim Alkoholisták, 22. old.]


Nagykönyv - Az alkohol-függőségről


Az Anonim Alkoholisták nagykönyve ezt írja az alkohol-függőségről a 23. oldalon:
"Minden alkoholista az ivás egy bizonyos pontján olyan stádiumba kerül, amikor az ivás abbahagyására irányuló legerősebb vágy sem ér egy fabatkát sem. Ez a tragikus helyzet pedig gyakorlatilag mindig bekövetkezik, mielőtt még gyanítanák. Tény az, hogy a legtöbb alkoholista, még nem tisztázott okokból, elveszíti döntési képességét az ivással kapcsolatban. Úgynevezett akaratereje gyakorlatilag megszűnik létezni. Időnként már képtelen elevenen felidézni emlékezetében a fájdalmas megaláztatásokat, melyekben akár egy héttel vagy egy hónappal előbb része volt. Védtelen az első pohárral szemben. A szinte bizonyosra vehető következmények, amelyek már egyetlen pohár sör elfogyasztása után is fellépnek, nem jutnak eszünkbe, hogy visszariasszanak minket. Ha meg is jelennek ezek a gondolatok, akkor homályosak, és rögtön kiszorítja őket az elcsépelt mentőötlet, hogy ezúttal úgy tudunk majd viselkedni, mint mások. Itt teljesen csődöt mond az a fajta védelmi mechanizmus, amely visszatartja az embert attól, hogy a forró kályhára tegye a kezét."

Tehát önmagában kevés azt belátnom, hogy ha nem iszom meg az első pohárral, akkor nem fogok berúgni. De vajon miért ittam meg mindig az első pohárral, mielőtt megismerkedtem volna az AA programjával? Én azért, mert alkohol nélkül nem tudtam jól érezni magam. Az AA programjának az első lépése segített ráébrednem arra, hogy alkohol-érzékeny testem miatt nem tudok megállni az első pohár után. Viszont az összes többi lépés megtételére volt szükségem ahhoz, hogy lelkileg fejlődjek, és alkohol nélkül (vagy bármilyen más szer nélkül) is jól érezzem magam.
Nem véletlen talán, hogy aki még a lépések megtétele előtt áll, az úgy érezheti, hogy a függősége nem kezelhető, hogy ha egyszer függő volt, akkor mindig az is marad, csak legfeljebb (mód)szert vált... Hát, szerencsére ez nem igaz. Van megoldás. Az a neve, hogy 12 Lépés. 


Nagykönyv - Az alkoholizmusról


Legtöbben vonakodunk elismerni, hogy igazán alkoholisták vagyunk. Senki sem szereti azt hinni, hogy testileg és szellemileg különbözik embertársaitól. Így azután nem meglepő, hogy italozási pályafutásunk tele van számtalan hiábavaló erőfeszítéssel, hogy bebizonyítsuk, mi is tudunk úgy inni, mint mások. Minden abnormális ivónak rögeszméje az, hogy egyszer valahogy majd ő is korlátok közé tudja szorítani és élvezni fogja az ivást. Elképesztő, hogy milyen makacs ez az ábránd. Sokan talán az elmebaj vagy a halál küszöbéig kergetik.
Lelkünk legmélyén el kell ismernünk, hogy alkoholisták vagyunk. Ez az első lépés a gyógyulás felé. El kell vetni azt a tévhitet, hogy olyanok vagyunk vagy nemsokára olyanok lehetünk, mint mások.
[Anonim Alkoholisták, 29. old. - Még néhány szó az alkoholizmusról]


Nagykönyv - Az alkoholista módon való ivásról


Mi, alkoholisták, elvesztettük képességünket a mértékletes ivásra. Tudjuk, hogy egyetlen valódi alkoholista sem nyeri vissza ezt a képességet. Időnként mindannyian úgy érezzük, hogy visszanyertük az uralmat, de ezeket a - rendszerint rövid - időközöket elkerülhetetlenül még nagyobb féktelenség követi, amely aztán szánalmas és megmagyarázhatatlan erkölcsi süllyedéshez vezet. Szilárd meggyőződésünk, hogy az olyan alkoholisták, mint mi, egyre súlyosbodó betegségben szenvednek. Minden áldott nap elteltével állapotunk csak rosszabb lesz, jobb soha.
Olyan emberhez hasonlítunk, aki elvesztette lába alól a talajt, és nem tud újra talpra állni. Nincs olyan kezelés, amely a magunk fajta alkoholistát más emberekhez hasonlóvá tehetné. Kipróbáltunk már minden elképzelhető gyógymódot. Néhány esetben rövid ideig tartó jobbulást értünk el, de ezt mindig még súlyosabb visszaesés követte. Az alkoholizmusban jártas orvosok egyetértenek abban, hogy nem létezik normális ivóvá átformált alkoholista. A tudomány talán egyszer eléri ezt, de ma még nem tart ott.
[Anonim Alkoholisták, 29-30. old.]

Nagykönyv - A normális ivás reménytelenségéről


Legtöbben azt hisszük, ha hosszabb ideig józanok maradunk, akkor már normálisan tudunk inni. [...] Ha valaki egy józan időszak után újra ivásra adja a fejét, akkor hamarosan ugyanoda jut, ahol azelőtt volt. Ha azt tervezzük, hogy abbahagyjuk az ivást, akkor egyáltalán nem szabad azt hinnünk, hogy egy szép napon immunisak leszünk az alkohollal szemben.
[Anonim Alkoholisták, 31. old.]


Nagykönyv - A visszaesésről


"Ekkor hirtelen az agyamba villant, hogy ha beleöntenék a tejembe egy kupica whiskyt, az teli gyomorra nem ártana. Rendeltem egy whiskyt, és beleöntöttem a tejbe. Homályosan éreztem, hogy ez nem valami okos dolog, de felbátorított az, hogy teli gyomorra iszom a whiskyt. A kísérlet olyan jól sikerült, hogy rendeltem még egy whiskyt, és beleöntöttem egy újabb pohár tejbe. Úgy látszott, hogy nem árt meg, ezért aztán megpróbáltam a harmadikat is."

Így indult Jim újabb útja az elmegyógyintézetbe.
[Anonim Alkoholisták, 34-35. old.]