Lépéskönyv - 11. Lépés:

"Igyekeztünk ima és elmélkedés révén tudatos kapcsolatunkat - a saját felfogásunk szerinti - Istennel fejleszteni, csupán azt kérve, hogy velünk kapcsolatos akaratát felismerhessük, és erőt, hogy azt kivitelezhessük."

(részlet) - I.

Az ima és az elmélkedés Istennel való kapcsolatunk fő eszközei.

Mi, A.A.-sok igen aktívak vagyunk és kielégülést találunk abban, hogy - talán életünkben először - szembe tudunk nézni az élet realitásaival, és nagy igyekezettel próbáljuk segíteni az alkoholistát, akivel az élet összehoz. Így nem csoda, hogy a komoly imaélet és elmélkedés fontosságát és szükségességét nem látjuk. Bár beismerjük, hogy szorult helyzetben fontosak lehetnek, mégis eleinte hajlunk arra, hogy egyházi személyek titokzatos "mesterségének" tekintsük, amelynek gyümölcseit mi csak közvetve élvezhetjük.

Egyik-másik kezdő, főképp ha agnosztikus, aki még mindig az A.A.-csoportban látja a felsőbbrendű erőt, nincs meggyőződve erről és - minden logika és bizonyíték ellenére - nem osztja azt a felfogást, hogy az imának ereje van. Mi, akik valaha szintén így gondolkodtunk, megértjük őt és szimpatizálunk vele. Még frissen él emlékezetünkben, hogy lelkünk mélyén mennyire lázadoztunk az ellen, hogy fejet hajtsunk bármilyen Isten előtt. Sokan, kérlelhetetlen logikával "bizonyítva" láttuk, hogy Isten egyáltalán nem létezhet. Hogyan magyarázhatnánk meg a baleseteket, betegséget, a világban lévő kegyetlenséget és igazságtalanságot? Hogyan magyarázhatnánk meg azt a sok boldogtalanságot és szerencsétlenséget, amelybe sokan, saját hibájukon kívül beleszületnek? Ezek mutatják, hogy nincs igazság. Akkor pedig Isten sem létezhet.

Volt úgy, hogy másképpen közelítettük meg ezt a kérdést. Igaz - mondtuk - a tyúk volt előbb a tojásnál. Kétségkívül, a világegyetemnek volt valami "ősoka", talán az Atom, talán a hideg és meleg váltakozása. De abban biztosak voltunk, hogy nincs bizonyíték egy olyan Isten létezésére, aki előtt nyitott könyv az életünk és aki gondunkat viseli. Az A.A. tetszett nekünk: készséggel elismertük, hogy csodákat művel.

Mégis, úgy vonakodtunk az imától és elmélkedéstől, mint a tudós, aki nem hajlandó egy bizonyos kísérletet elvégezni, mert attól fél, hogy az be fogja bizonyítani kedvenc teóriájának téves voltát. Persze amikor végre rászántuk magunkat a kísérletre, és az várakozásunk ellenére sikeres volt, éreztük - sőt tudtuk -, hogy az ima és elmélkedés fontos. Azt is láttuk, hogy ez bárkivel megtörténhet, aki megpróbálja. Igaz a mondás: "csak azok ócsárolják az imát, akik sohasem próbálkoztak vele komolyan."
[12 Lépés és 12 Hagyomány, 98-99. old.]

Lépéskönyv - 11. Lépés
(részlet) - III.

Azt akarjuk, hogy a bennünk lappangó jó - és ez még a leghitványabbakban is megvan - nőjön és virágozzon. Ehhez levegő és táplálék kell, de mindenekelőtt napfény, mert sötétben semmi sem növekszik. Az elmélkedéssel a napfénybe léphetünk. De hogyan kell elmélkedni?
A századok bőséges tapasztalatokat halmoztak fel az imádsággal és elmélkedéssel kapcsolatban. A világ könyvtárai és templomai gazdag tárházat nyújtanak a keresők számára. Reméljük, hogy minden A.A.-tag, akinek vallása hangsúlyozza az elmélkedés fontosságát, visszatér ehhez a gyakorlathoz - szorgalmasabban, mint valaha.

De mit tegyünk mi, akik nem vagyunk ilyen szerencsések, és azt sem tudjuk, hol kezdjük el?
Talán így: először is vegyünk egy igazán szép imát. Nem kell soká keresni: a különféle vallások nagyjai bőséges örökséget hagytak ránk. Nézzünk meg egyet közelről, ami egyetemes értékű. Szerzőjét az emberiség századokon át szentnek tartotta. Igaz, nem volt alkoholista, de átment az érzelmi tapasztalatok mángorlóján. Amikor pedig túlesett rajta, ebben az imában fejezte ki, hogyan látja a világot és mivé szeretne válni.

"Uram, tégy engem békéd eszközévé,
Ahol gyűlölet van, hadd hozzak szeretetet;
Ahol rossz, oda megbocsátást;
Ahol viszály, oda egyetértést;
Ahol tévedés, oda igazságot;
Ahol kétely, oda hitet;
Ahol kétségbeesés, oda reményt;
Ahol sötétség, oda világosságot;
Ahol bánat, oda örömet!
Uram, add, hogy
Ne vigasztalódást keressek, hanem vigasztaljak;
Ne megértést óhajtsak, hanem megértsek;
Ne szeretetre vágyjak, hanem szeressek;
Mert másoknak adva – kapunk.
Megbocsátva – bocsánatot nyerünk.
Halálunkkal – örök életre ébredünk.

ÁMEN"

Mint kezdők az elmélkedésben, többször elolvashatjuk az imát: lassan, minden szavát megfontolva, hogy minden gondolat és kifejezés mélyébe hatoljunk. Ez segíteni fog, hogy ellenállásunk eltűnjön. Az elmélkedés nem vitatkozás, hanem egy nálunknál jártasabb személy gondolatainak nyugodt fontolgatása azzal a céllal, hogy tapasztalatának részesévé legyünk és abból tanulhassunk.
[12 Lépés és 12 Hagyomány, 100-101. old.]

Lépéskönyv - 11. Lépés
(részlet) - IV.

(Emlékezetőül Assisi St Ferenc imája:)

"Uram, tégy engem békéd eszközévé,
Ahol gyűlölet van, hadd hozzak szeretetet;
Ahol rossz, oda megbocsátást;
Ahol viszály, oda egyetértést;
Ahol tévedés, oda igazságot;
Ahol kétely, oda hitet;
Ahol kétségbeesés, oda reményt;
Ahol sötétség, oda világosságot;
Ahol bánat, oda örömet!
Uram, add, hogy
Ne vigasztalódást keressek, hanem vigasztaljak;
Ne megértést óhajtsak, hanem megértsek;
Ne szeretetre vágyjak, hanem szeressek;
Mert másoknak adva – kapunk.
Megbocsátva – bocsánatot nyerünk.
Halálunkkal – örök életre ébredünk.

ÁMEN"

Képzeljük magunkat a napsütötte tengerpartra. Engedjünk fel minden feszültséget és szívjuk be mélyen az ima atmoszféráját. Készségesen engedjük át magunkat a szavak lelki erejének, szépségének és a bennük rejlő szeretetnek. Nézzük a tengert és fürkésszük titkát; engedjük tekintetünket a látóhatárig siklani, hogy azon túl eddig nem látott csodákat lássunk.

"Ajjaj", mondod talán, "micsoda badarság és haszontalanság!"

Amikor ilyen gondolataink támadnak, eszünkbe juthat - kissé pironkodva -, milyen buzgón használtuk képzeletünket, amint a pohár fenekén át szemléltük a világot. Bizony kedvünket találtuk ezekben a gondolatokban! Vajon nem tesszük-e még mindig ugyanezt - józanul is? A baj talán nem abban rejlett, hogy képzeletünket használtuk, hanem abban, hogy képtelenek voltunk azt jó célra hasznosítani. Semmi hiba sincs az alkotó képzelődéssel: minden nagy vívmány abból fakad. Hiszen egy házat sem tudunk építeni, ha előbb lelki szemeinkkel nem látjuk a tervet. Az elmélkedés is ilyen: segít, hogy lelki szemeinkkel meglássuk céljainkat, mielőtt elindulunk.

Gyerünk hát vissza a napsütötte tengerpartra, ha pedig úgy tetszik, a síkságra vagy a hegyek közé!
Mikor aztán ilyen egyszerű eszközökkel olyan lelkiállapotba helyeztük magunkat, amelyben alkotó képzeletünk magával ragadhat minket, így folytathatjuk:
Olvassuk el újra az imát és próbáljunk lényegébe hatolni. Próbáljuk magunk elé képzelni azt, akinek lelkéből fakadt. Először is "eszköz" akart lenni. Azután erőért fohászkodott, hogy amennyire csak képes, szeretetet, megbocsátást, egyetértést, igazságot, hitet, reményt és örömet hozzon minden ember életébe.
Ezután saját reményének és vágyainak ad kifejezést. Reméli, Isten megsegíti, hogy önmagáról megfeledkezve, ezeket a kincseket megtalálja. Mit értett az önmagáról való megfeledkezésen? Hogyan próbálta megvalósítani?
Úgy, hogy belátta: jobb vígaszt nyújtani, mint kapni; megérteni, mint megértésre vágyni; megbocsátani, mint megbocsátást várni.
[12 Lépés és 12 Hagyomány, 102-103. old.]

Lépéskönyv - 11. Lépés
(részlet) - VI.

Most pedig az imádságról. Az imádság szívünk és elménk Istenhez emelése - ebben az értelemben elmélkedést is magában foglal. Hogyan fogjunk bele? Hogyan illik bele az ima az elmélkedésbe? Imán, általában Istenhez irányított kérést értünk. A kapcsolat csatornáját megnyitva, azt próbáljuk kérni, amire nekünk és másoknak a legnagyobb szüksége van.
Úgy gondoljuk, hogy szükségleteink egész tárháza nyert kifejezést a Tizenegyedik Lépés e szavaiban: "...hogy velünk kapcsolatos akaratát megismerjük és ... kivitelezhessük." Az ilyen kérés a nap bármely szakaszában időszerű.

Reggel gondolkodhatunk az előttünk álló órákra. Gondolhatunk munkánkra és arra, hogy mennyi alkalmat adhat magunk hasznossá tételére és mások segítésére. Gondolhatunk a problémákra is, amiket a nap hozhat. Lehetséges, hogy egy komoly és megoldatlan probléma fog üldözni minket, amely a múltunkból maradt vissza. Kísértve lehetünk, hogy általunk pontosan körülírt megoldásért imádkozzunk, és azért, hogy másokat segíthessünk - persze a mi elgondolásaink szerint. Ebben az esetben Istent arra kérjük, hogy a mi akaratunk szerint intézze a dolgokat. Ezért fontos, hogy felülvizsgáljuk az ilyenfajta kérést, és lássuk igazi arcát. Még amikor meghatározott dolgokat is kérünk, jó ha így módosítjuk: "...ha ez a Te akaratod." Egyszerűen azt kérjük, hogy a nap folyamán ültesse belénk Isten az Ő akaratának lehető legteljesebb megértését a mai napra; és adja meg a kegyelmet, amelynek segítségével kivitelezni tudjuk.

A nap folyamán, amikor egy ügyben döntést kell hoznunk, megállhatunk és újra elmondhatjuk a fohászt: "a Te akaratod legyen meg, ne az enyém." Amikor érzelmi világunk felizgatott, könnyebb lesz lelki egyensúlyunkat megtartani; feltéve, ha emlékezetünkbe idézünk és újra elmondunk egy imát vagy egy mondatot, amely olvasás vagy elmélkedés közben megragadta figyelmünket. Ezeknek a szavaknak újra és újra való ismételgetése segíteni fog, hogy a harag, a félelem, a csömör vagy a félreértés okozta "dugót" feloldjuk, és belső feszültség idején a lehető leghatásosabb segítségért nyúljunk: ez pedig Isten, és nem a magunk akaratának keresése. Ha ilyenkor megértjük, hogy "jobb vígasztalni, mint vígasztalódni; megérteni, mint megértést keresni; szeretni, mint szeretetre várni", akkor a Tizenegyedik Lépés szellemében élünk.

Lépéskönyv - 11. Lépés
(részlet) - VII.

Érthető, hogy gyakran kérdezzük: Miért nem fordulhatunk egyenesen Istenhez bántó személyes problémáinkkal, és miért nem kapunk biztos és határozott választ?

Megtehetjük, de veszélyes. Láttunk olyan A.A.-sokat, akik őszinte hittel kérték Isten segítségét: megrázkódtató családi vagy anyagi válságtól egészen apró személyes hibákig, mint például a késedelmeskedés. Gyakran azonban a gondolatok, amelyek Istentől látszanak származni, nem Tőle erednek. Nem mások, mint kifogások jó szándékú és nem tudatos keresése. Az A.A.-tag és bárki más, aki életét kizárólag ilyen Istentől követelő és önző imára építi, nagyon is zavart egyéniség. Ha valaki megkérdőjelezi vagy kritizálja tetteit, ő mindig rögtön az imára mint útmutatóra hivatkozik; akár fontos, akár jelentéktelen ügyekben. Az ilyen ember talán elfelejtette, hogy saját vágyálmai és kifogásai eltorzítják az ilyen "útmutatást". Legjobb szándéka mellett is hajlamos arra, hogy másokra erőszakolja saját akaratát abban a hiszemben, hogy Isten közvetlen irányítását követi. Ilyen áltatástól vezérelve, természetesen nagy zűrzavart képes okozni anélkül, hogy akarná.
[12 Lépés és 12 Hagyomány, 105. old.]

Lépéskönyv - 11. Lépés
(részlet) - VIII.

Van egy másik kísértés is, amelybe beleeshetünk. Tudni véljük, hogy mi Isten akarata másokkal. Ilyeneket mondogatunk magunkban: "ennek ki kell gyógyulnia ebből a halálos betegségből" vagy "ezt meg kellene szabadítani érzelmi életének kínjaitól", és pontosan meghatározott dolgokért imádkozunk. Az ilyen imák - bár önmagukban jó cselekedetek - jobbára arra a föltételezésre épülnek, hogy tudjuk, mi Isten akarata egy másik személlyel. Ez azt jelenti, hogy őszinte imánkkal elbizakodottság és önhittség párosul. Az A.A. tapasztalata az, hogy ilyenkor a legjobb Isten akaratáért imádkozni mások vagy magunk számára - bármi legyen az.

Azt is tapasztaltuk az A.A.-ban, hogy az imádság jó hatásához nem fér kétség. Aki állhatatosan imádkozik, olyan erőt fedez fel, amivel máskülönben nem rendelkezik. Saját képességét meghaladó bölcsességre talál. Lelki békéje egyre szilárdabb lesz, és nehéz körülmények között is megállja a sarat.
Arra is rájövünk, hogy olyan mértékben érezzük Isten útmutatását, amilyen mértékben megszűnünk Tőle követelni, hogy a mi elgondolásaink szerint rendezze a dolgokat.

Szinte minden névtelen alkoholista tanúsíthatja, hogy amikor Istennel való tudatos kapcsolatukat elmélyíteni próbálták, életük váratlan és jelentős jó fordulatot vett. Azt is elmondhatják, hogy minden gyász és szenvedés - amikor úgy érezték, hogy Isten keze rájuk nehezedett - tanulságosnak bizonyult és új erőforrásokat fakasztott. Végülis arra a meggyőződésre jutottak, hogy "Isten útjai kifürkészhetetlenek".
[12 Lépés és 12 Hagyomány, 105-106. old.]

Lépéskönyv - 11. Lépés
(részlet) - IX.

Mindez bátorításul szolgálhat azoknak, akik visszahökkennek az imádságtól, mert nem hisznek benne, vagy mert Isten segítő kezétől és útmutatásától elszigetelve érzik magukat. Mindnyájan keresztülmegyünk olyan időszakokon, amikor csak a legnagyobb erőfeszítéssel vagyunk képesek imádkozni. Néha még tovább is megyünk: fellázadunk és egyszerűen nem is vagyunk hajlandók imádkozni. Amikor ez történik, nem szabad lebecsülni magunkat. Egyszerűen újra kell kezdeni az imádkozást mihelyt képesek vagyunk rá, tudva tudván, hogy javunkra válik.

Az ima és az elmélkedés legnagyobb jutalma talán, hogy érezzük: valahová, valakihez tartozunk. Nem élünk többé ellenséges világban. Nem érezzük többé, hogy elkallódva, félelemben és céltalanul élünk. Amint Isten akarata csak röviden is felvillan előttünk, rádöbbenünk arra, hogy az igazság, szeretet és igazságosság igazi valóságok, és örök érvényűek.

Már az sem zavar, ha néha úgy érezzük, hogy ezeknek pontosan az ellenkezői vesznek körül. Tudjuk, hogy Isten szerető gonddal vigyáz reánk. Tudjuk, hogy amikor Hozzá fordulunk, minden jóra fordul: itt és az örökkévalóságban.
[12 Lépés és 12 Hagyomány, 106-107. old.]