Lépéskönyv - 6. Lépés:
"Teljességgel készen álltunk arra, hogy Isten megszabadítson bennünket jellembeli hiányosságainktól."
(részlet) - I.

Ez a lépés az, amely a kamaszból embert farag - így nyilatkozott egy köztiszteletben álló egyházi személy, aki egyébként az A.A. nagy barátja. Majd elmagyarázta, hogy bárki, aki képes készségesen és őszintén - minden fenntartás nélkül - újra és úrja megkísérelni a Hatodik Lépést minden jellemhibájával kapcsolatban, az lelkiekben nagyot fejlődött és megérdemli a felnőtt nevet, mert őszintén törekszik arra, hogy Teremtője képére és hasonlatosságára formálja magát.

Természetesen arra a gyakran vitatott kérdésre, hogy Isten képes-e - és bizonyos körülmények között fog-e - minket jellemhibáinktól megszabadítani, szinte minden A.A.-tag habozás nélkül igennel válaszol. Számunkra ez egyáltalán nem elmélet, hanem életünk egyik legjelentősebb ténye, amelynek igazolása általában így hangzik:

"Vesztettem, mi tagadás. Akaraterőm tehetetlen volt az alkohollal szemben. Se környezetváltozás, se a család próbálkozása, se a barátok, orvosok, lelkészek igyekezete nem használt. Egyszerűen nem tudtam abbahagyni az ivást, és úgy látszott, minden emberi segítség hiábavaló. De amikor hajlandó lettem nagytakarítást rendezni és a saját értelmezésem szerinti Felsőbbrendű Erőt kértem, hogy szabadítson meg, az ivás kényszere megszűnt. Egyszerűen kigyomlálta belőlem."

A.A.-gyűléseken világszerte naponta lehet hallani ilyen kijelentéseket. Nyilvánvalóan az A.A. józan tagjainak megadatott a szabadulás ettől a makacs és végzetessé válható szenvedélytől. Valóban, a szó szoros értelmében, minden A.A.-tag "teljességgel kész volt", hogy Isten kigyomlálja életéből az alkohol tébolyát. Isten pedig pontosan ezt tette.
[12 Lépés és 12 Hagyomány, 64. old.]

Lépéskönyv - 6. Lépés
(részlet) - II.

Ha már az alkohol megszállottságától való teljes szabadulás megadatott nekünk, miért ne lennénk képesek ugyanezen az útun elérni a teljes szabadulást minden más nehézségtől vagy hibától? Ez életünk talánya, amire a teljes válasz talán csak Istennél van. Mégis, legalább a részleges válasz nyilvánvaló számunkra. [...]

Minthogy legtöbben természetes vágyak bőségével születünk, nem különös, hogy gyakran engedjük ezeket rendeltetésükön túlburjánzani. Amikor vak rohanásra sarkallnak, vagy amikor akaratosan követeljük, hogy több kielégülést vagy gyönyört adjanak, mint ami lehetséges vagy joggal jár nekünk, akkor elértük azt a pontot, ahol eltérünk a tökéletességnek Isten által számunkra kijelölt mértékétől. Ez jellemhibáink, vagy ha úgy tetszik, bűneink súlyosságának mércéje.

Ha kérjük, Isten bizonyára megbocsátja mulasztásainkat. De semmi esetre sem mos minket patyolatfehérre, és nem tart meg minket olyannak a mi közreműködésünk nélkül. Ezért nekünk magunknak kell megdolgoznunk. Ő csupán azt kéri, hogy legjobb képességünk szerint igyekezzünk előrehaladni jellemünk építésében.

Így tehát a Hatodik Lépés megfogalmazásával - "Teljességgel készek voltunk, hogy Isten megszabadítson jellembeli hiányosságainktól" - az A.A. a lehető legjobb hozzáállást mutatja, amit magunkévá tehetünk, hogy ennek az életreszóló feladatnak nekilássunk. Ez nem jelenti, hogy jellemhibáinktól olyan mértékben megszabadulhatunk, mint annak idején az ivás kényszerétől. Talán egyik-másiktól igen, de a legtöbbjénél be kell érnünk türelmes előrehaladással. A "teljességgel készek voltunk" kulcsszó hangsúlyozza a tényt, hogy arra törekszünk, amire a legjobb tudásunk szerint képesek vagyunk.

[12 Lépés és 12 Hagyomány, 66. old.]

Lépéskönyv - 6. Lépés
(részlet) - III.

A "teljességgel készek voltunk" kulcsszó hangsúlyozza a tényt, hogy arra törekszünk, amire a legjobb tudásunk szerint képesek vagyunk. Hányunkban van meg ilyen mértékű készség? Teljességében egyikünkben sem. A legjobb, amit tehetünk, hogy minden rendelkezésre álló őszinteséggel igyekszünk megszerezni. Közülünk még a legjobbak is rádöbbennek, hogy mindig van egy buktató, amikor ezt mondjuk: "Nem, ezt még nem tudom feladni." De még ingatagabb talajra lépünk, amikor így fakadunk ki: "Ezt soha nem fogom feladni!" Ösztöneink ilyen erősek lehetnek. Bármennyit haladtunk is előre, mindig maradnak olyan vágyaink, amelyek Isten kegyelmének ellenállnak.
Egyesek, akik úgy hiszik, hogy szépen haladtak, vitára kelhetnek ezzel. Gondoljunk hát bele egy kicsit mélyebben. Gyakorlatilag mindenki szeretne megszabadulni legkirívóbb és legkárosabb fogyatkozásaitól. Senki sem akar olyan kevély lenni, hogy hetvenkedőnek csúfolják, sem annyira kapzsi, hogy tolvajnak nevezzék. Senki sem akarja, hogy haragja gyilkosságra, kéjvágya nemi erőszakra vezesse, torkossága beteggé tegye. Senki sem vágyik arra, hogy az irigységtől gyötrődjön vagy a restségtől megbénuljon. Persze a legtöbb ember nem szenved ezekben a hibákban ilyen mértékben.
Mi, akik megszabadultunk ezektől a végletektől, hajlamosak vagyunk a saját vállunkat veregetni. De vajon megtehetjük-e? Végeredményben nem csupán saját érdekünk mentett-e meg legtöbbünket? Hiszen nem kell sok lelkierő olyan túlzások elkerüléséhez, amik úgyis megbosszulják magukat. De amikor ezeknek a hibáknak enyhébb megnyilvánulásairól van szó, akkor hogyan állunk?
Fel kell ismernünk, hogy egyes hibáinkat valósággal élvezzük. Valóban szeretjük őket.
[12 Lépés és 12 Hagyomány, 67. old.]

Lépéskönyv - 6. Lépés
(részlet) - IV.

Fel kell ismernünk, hogy egyes hibáinkat valósággal élvezzük. Valóban szeretjük őket.
Ki nem érzi magát egy kicsit - talán sokkal - felsőbbrendűnek a másiknál? Nem igaz-e, hogy szívesen rejtjük a kapzsiságot az ambíció álarca alá? A bujaságot szeretni abszurdnak tűnik. Mégis, hány ember hordoz szeretetet az ajkán, és el is hiszi amit mond, de lelke mélyén bujaságot melenget? Még ha elfogadott kereteken belül is maradnak, be kell ismerniük, hogy képzeletbeli szexkalandjaikat készek romantikus ábrándozásnak álcázni.
Az önigazoló harag is igen élvezetes lehet. Perverz módon kielégülést találhatunk abban, hogy sokan terhünkre vannak, mert ez felsőbbrendű érzést ad nekünk. Haraggal fűszerezett pletyka, a rossz hírbe hozás udvarias formája is kielégülést okozhat. Ilyenkor nem segíteni szándékozunk azokat, akiket kritizálunk, hanem saját tökéletességünket próbáljuk világgá kürtölni.
Ha falánkságunk nem romboló mértékű, arra is van finom kifejezésünk: "vígasztalódunk". A világ, amelyben élünk, tele van irigységgel. Többé-kevésbbé mindenki meg van fertőzve vele. Ez a hiba is valamiféle torz, de határozott kielégülést nyújthat. Különben miért pazarolnánk annyi időt olyan dolgokra áhitozva, amelyek nem a miénk, ahelyett hogy dolgoznánk értük? Vagy miért vágyunk olyan tulajdonságok után, amelyeket soha nem birtokolhatunk, ahelyett hogy próbálnánk a tényekbe belenyugodni?
Hányszor dolgozunk nagy irammal csak azért, hogy utána lustálkodhassunk, csakhogy ezt mi "pihenésnek" nevezzük. Gondoljunk csak halogatásra való készségünkre, ami nem más, mint tunyaság.
Majdnem mindenki össze tud állítani egy sommás listát ilyen hibákról, de kevesen gondolunk arra komolyan, hogy feladjuk őket. Legalábbis addig, amíg nem okoznak komoly problémát.
[12 Lépés és 12 Hagyomány, 68. old.]

Lépéskönyv - 6. Lépés
(részlet) - V.

Egyesek persze arra a következtetésre juthatnak, hogy valóban készek minden egyes fogyatékosságuktól megszabadulni. De nekik is, ha apróbb hibáikról listát készítenek, be kell ismerniük, hogy néhányhoz bizony még ragaszkodnak. Ezért nyilvánvaló, hogy közűlünk csak kevesen képesek gyorsan vagy könnyedén erkölcsi vagy lelki tökéletességre törekedni. Belenyugszunk abba a minimális tökéletességbe, amivel megúszhatjuk az életben. Természetesen a saját felfogásunktól függ, hogy mennyivel úszhatjuk meg. Így hát a "kamasz" és a "felnőtt ember" közötti különbség akkora, mint amekkora a saját magunk meghatározta célra és a valódi tökéletességre - ami nem más, mint Isten - való törekvés között van.
Sokan mindjárt azt kérdezik: "Hogyan lehetünk képesek a Hatodik Lépést minden vonatkozásban elfogadni? Hiszen ez maga a tökéletesség!" Ez fogós kérdésnek hangzik, de valójában nem az. Csak az Első Lépést - amiben száz százalékig beismertük, hogy az alkohollal szemben tehetetlenek vagyunk - tehetjük meg abszolút tökéletesen. A többi Lépés a tökéletesség eszményét állítja elénk. Célokat, amelyekre felnézünk; mércét, amelyhez haladásunkat mérjük. Ennek fényében a Hatodik Lépés még mindig nehéz, de korántsem lehetetlen. Az egyedüli sürgős dolog az, hogy nekikezdjünk és kitartóan próbálkozzunk.
[12 Lépés és 12 Hagyomány, 69. old.]

Lépéskönyv - 6. Lépés
(részlet) - VI.

Ha e Lépés segítségével igazán előre akarunk haladni az alkoholon túl más problémák megoldásában is, akkor a nyíltszívűség számunkra ismeretlen útjára kell lépnünk. A tökéletességre kell szegeznünk tekintetünket és készen kell lennünk feléje haladni. Nem sokat számít, ha csak ballagunk. Az egyedüli kérdés: "Készek vagyunk-e?"
Visszanézve azokra a hibákra, amelyeket még mindig nem vagyunk hajlandóak feladni, jó lesz a túl éles elhatárolástól eltekinteni. Talán egyes esetekben még ezt kell mondanunk: "ezt még nem tudom feladni...", de soha nem mondjuk: "ezt soha nem fogom feladni!"
Végül, szabaduljunk meg a veszélyesnek látszó megoldatlan maradékoktól. A Lépés azt javasolja, hogy teljességgel legyünk készek tökéletességre törekedni. De látjuk, hogy valamelyes halasztás megbocsátható. Ez persze a kimagyarázkodásra hajlamos alkoholista fejében igen hosszas idő lehet. Így okoskodhat: "Milyen könnyű! Törekedni fogok a tökéletességre, de a dolog egyáltalán nem sürgős. Talán egyes problémákkal való birkózást bizonytalan időre elhalasztok." Természetesen így nem fog menni. Az ilyen önámítást félre kell tenni a többi kimagyarázkodással együtt. A minimum, amit meg kell tennünk, hogy sorra vesszük legsúlyosabb jellemhibáinkat és minél hamarabb irtani kezdjük őket.
Mihelyt azt mondjuk: "Nem, soha!", elzárjuk magunkat Isten kegyelmétől. A halogatás veszélyes, a lázadás pedig végzetes lehet. Ez az a pont, ahol korlátolt céljainkat feladjuk és megindulunk Isten akaratának teljesítése felé.
[12 Lépés és 12 Hagyomány, 70. old.]