Ezután határozott tetteknek vágtunk neki. [...] Személyes számvetéssel kezdtük. Ez volt a Negyedik Lépés. Az a vállalat, amely nem végez rendszeresen leltárt, rendszerint csődbe jut. [...] Mi ugyanezt tettük életünkkel. Becsületes leltárt készítettünk. Először is számba vettük jellembeli fogyatékosságainkat, melyek kudarcainkat okozták. Meggyőződvén arról, hogy az "én" különféle megnyilvánulásai győztek le minket, áttekintettük ezeket a megnyilvánulásokat. A neheztelés volt a "főbűnös". A legtöbb alkoholistát főleg ez teszi tönkre, jobban, mint bármi más.

[Anonim Alkoholisták, 61. old.]

A neheztelés volt a "főbűnös". A legtöbb alkoholistát főleg ez teszi tönkre, jobban, mint bármi más. Belőle nőnek ki a lelki bajok, hiszen nem csupán mentálisan és fizikailag voltunk betegek, hanem lelkileg is. Amikor a lelki betegségtől sikerült megszabadulnunk, akkor erősödtünk meg mentálisan és fizikailag is. Nehezteléseinkről listát készítettünk. Fölírtuk egy papírlapra azokat az embereket, intézményeket vagy elveket, amelyekre nagyon haragudtunk. Föltettük magunknak a kérdést, hogy miért vagyunk mérgesek rájuk. Az esetek többségében azt találtuk, hogy önértékelésünket, anyagi helyzetünket, ambícióinkat vagy személyes - beleértve szexuális - kapcsolatainkat sértették vagy veszélyeztették. Ezért voltunk megsértődve, ez "húzott fel" minket annyira.

[Anonim Alkoholisták, 61. old.]

Nyilvánvaló, hogy a súlyos neheztelésekkel teli élet eredménytelenségre és boldogtalanságra vezet. Amilyen mértékben szenvedünk tőle, olyan mértékben pazaroljuk el életünk értékes óráit. Mivel az alkoholista a spirituális élmény megőrzését és növekedését reméli, a neheztelés kimondhatatlanul súlyos a számára. Sőt, azt tapasztaltuk, hogy végzetes. Mert ha ilyen érzéseket táplálunk, akkor elzárjuk magunkat a Lélek sugárzó fényétől: Visszatér az alkohol-őrület, és megint inni kezdünk. Számunkra pedig az ivás egyenlő a halállal. Ha élni akarunk, meg kell szabadulnunk a haragtól. A rosszkedvet és az idegrohamot nem nekünk találták ki. Normális emberek számára mindez kétes értékú luxuscikk lehet, de az alkoholista számára méreg.

[Anonim Alkoholisták, 63. old.]

Hogyan menekülhetünk meg? Beláttuk, hogy a neheztelés fölé kell kerekedni - de hogyan? Nem lehetett puszta kívánsággal megszabadulni tőle, éppen úgy, mint az alkoholtól.

Ezt az utat választottuk: Megállapítottuk, hogy azok az emberek, akik ártottak nekünk, valószínűleg lelki betegek. Nem szerettük sem kórtüneteiket, sem azt, ahogy zavartak bennünket, de ők is betegek voltak, akárcsak mi. Kértük Istent, hogy segítsen nekünk olyan toleranciát, könyörületet és türelmet tanúsítani irántuk, amilyet egy beteg barátunk iránt örömmel mutatnánk. Ha valaki megsértett, azt mondtuk: "Ez egy beteg ember. Hogyan segíthetek rajta? Istenem, add, hogy ne érezzek dühöt iránta. Legyen meg a Te akaratod."

[Anonim Alkoholisták, 63. old.]

Visszatérve megint a listánkhoz: Félretéve a mások által okozott kellemetlenségeket, határozottan nekiláttunk saját hibáink felkutatásának. Mikor voltunk önzők, tisztességtelenek, haszonlesők és gyávák? Bár a helyzet kialakulása nem teljesen a mi hibánk volt, megpróbáltuk teljesen figyelmen kívül hagyni az érintetteket. Hol voltunk mi a hibásak? Saját magunkat leltároztuk, nem mást! Amikor hibát találtunk, följegyeztük. Fehéren-feketén magunk elé tártuk. Becsületesen beismertük tévedéseinket, és hajlandók voltunk rendezni ügyeinket.

[Anonim Alkoholisták, 64.old.]

Alaposan átvizsgáltuk félelmeinket. Leírtuk őket egy papírlapra, bár nem volt bennünk neheztelés velük kapcsolatban. Föltettük magunknak a kérdést, hogy miért élnek bennünk ezek a félelmek. Talán azért, mert cserbenhagyott bennünket az önbizalom? Az önbizalom jó volt, amíg tartott, de nem sokra mentünk vele. Egyesekben közülünk valamikor nagy volt az önbizalom, de ez sohasem oldotta meg teljesen sem a félelmet, sem más problémákat. Amikor pedig elbizakodottá tett bennünket, még rosszabb volt.

Akad jobb megoldás? Azt hisszük, igen. Hiszen már más alapokon állunk: az Istenben való bizalom és a Reá való hagyatkozás alapján. A végtelen Istenben bízunk, nem véges önmagunkban. Azért vagyunk a világon, hogy az Általa kijelölt szerepet játsszuk el. Amennyire kívánsága szerint cselekszünk és gondolkodunk, és amilyen alázatosan bízzuk Reá magunkat, pontosan olyan mértékben fog Ő képessé tenni bennünket arra, hogy a szerencsétlenség mellett derűt is találjunk.

[Anonim Alkoholisták, 64-65.old.]

Sohasem mentegetőzünk senki előtt azért, mert Teremtőnktől függünk. Nevetni tudunk azokon, akik a lelkiséget a gyöngeség megnyilvánulásának tartják. Paradox módon, ez inkább az erő megnyilvánulása. Évszázadok tapasztalata bizonyítja, hogy a hit bátorságot jelent. A hit emberei mind bátrak. Bíznak Istenükben. Soha nem mentegetőzünk Isten miatt. Inkább hagyjuk, hogy rajtunk keresztül nyilvánítsa ki, mire képes. Arra kérjük Őt, hogy szüntesse meg félelmünket, és irányítsa figyelmünket arra, hogy mit akar belőlünk faragni. Így egyszer csak kezdjük levetkőzni a félelmet.

[Anonim Alkoholisták, 65. old.]

Kizárólag Isten lehet szexuális ügyeink egyedüli bírája. A másokkal való konzultálás gyakran kívánatos, de hagyjuk, hogy Isten legyen a végső bíró. Rájövünk, hogy egyesek ugyanolyan fanatikusak a szex dolgában, mint amilyen szabadosak mások. Kerüljük el a zavaros gondolkodást vagy tanácsot.
Mi van akkor, ha nem ütjük meg az ideális mértéket és megbotlunk? Azt jelenti, hogy be fogunk rúgni? Egyesek ezt állítják. Ez csak féligazság. Tőlünk függ és attól, milyen indítóokok vezetnek. Ha sajnáljuk, amit tettünk, és őszinte kívánság él bennünk, hogy Isten jobb cselekedetekre vezessen bennünket, akkor hisszük, hogy megbocsátást nyerünk, és levonjuk a tanulságot. Ha viszont nem bánjuk meg a dolgot, és viselkedésünk továbbra is sért másokat, akkor majdnem biztos, hogy inni fogunk. Ez nem üres elmélet, hanem tapasztalatból származó tény.

[Anonim Alkoholisták, 66-67. old.]

Ha alaposan végeztük a személyes leltározást, akkor sokat írtunk a papírra. Lejegyeztük és elemeztük nehezteléseinket. Megértettük azok hiábavalóságát, végzetességét és szörnyű romboló erejét. Kezdtünk toleranciát, türelmet és jóakaratot tanúsítani mindenkivel, még ellenségeinkkel szemben is, mert úgy tekintettünk rájuk, mint beteg emberekre. Összeállítottuk azok listáját, akiket magatartásunkkal megbántottunk, és készen állunk arra, hogy tisztázzuk a múltat, ha lehet.

[Anonim Alkoholisták, 67. old.]

Ebben a könyvben újra meg újra olvashatja, hogy a hit megtette értünk, amire mi nem voltunk képesek. Reméljük, most már meggyőződött arról, hogy Isten képes elhárítani minden konokságot, ami elzárta önt Tőle. Ha már döntésre jutott, és elkészítette a számvetést legsúlyosabb fogyatékosságairól, akkor jó volt a kezdet. Ezzel máris nagy adag igazságot tudott meg önmagáról.

[Anonim Alkoholisták, 67. old.]