Szeretném megosztani veletek, hogy én hogyan tettem meg a 6. lépést, amelynek végére:

6. TELJESSÉGGEL KÉSZEN ÁLLTAM ARRA, HOGY ISTEN MEGSZABADÍTSON JELLEMBELI HIÁNYOSSÁGAIMTÓL
  
De hogyan? A Nagykönyv a 71. oldalon ezt írja:
 
„Hazatérve keressünk egy helyet, ahol nyugodtan tölthetünk egy órát, alaposan átgondolva mindazt, amit végeztünk. Szívünk mélyéből köszönetet mondunk Istennek, hogy immár jobban ismerjük Őt. Levesszük ezt a könyvet a polcról, és kinyitjuk a 12 lépésnél. Figyelmesen átolvassuk az első 5 lépést, föltesszük a kérdést, hogy nem hagytunk-e ki valamit, mert most raktuk le az alapokat ahhoz, hogy végre igazán szabad embernek érezhessük magunkat. Eléggé megbízható munkát végeztünk? Vajon helyére került-e minden? Nem fukarkodtunk-e valamivel? Nem hagytunk-e ki valami fontosat?
Ha ezekre a kérdésekre kielégítő választ tudunk adni, akkor a Hatodik Lépésre irányítjuk figyelmünket. Hangsúlyoztuk, hogy a hajlandóság elengedhetetlen. Készen állunk-e immár arra, hogy Isten megszabadítson bennünket mindattól, amit kifogásolhatónak ismertünk el? Megszabadíthat-e már mindentől – minden egyes hibától? Ha még mindig ragaszkodunk valamihez, és nem akarunk megválni tőle, akkor kérjük Istent, hogy segítsen önmagunk legyőzésében.”
  
Ez azért nem kis munka. Sokan azt mondják, hogy a 6. lépés mindössze abból áll, hogy kimondom: „Készen állok!” Számomra ez nem volt ilyen egyszerű. Többször áttanulmányoztam az 6. lépést a 12/12 könyvünkben, és végül a következő lépéseket tettem meg:
  
1.    Elhittem, hogy Isten megszabadíthat mindattól, amit kifogásolhatónak ismertem el.
2.    Rájöttem, hogy nem kell szeretnem a jellemhibáimat, és elhatároztam, hogy nem fogok ragaszkodni hozzájuk.
3.    Felismertem, ha élveztem néha a negatív érzelmeket, gondolatokat. Listát készítettem róluk.
4.    Felismertem egós megnyilvánulásaimat (címkézés, ítélkezés, drámázás).
5.    Felsoroltam én-központú igényeimet (érvényesülés, figyelem, megértés, szeretet).
6.    Fellistáztam külső azonosulásaimat (múlt, élettörténet, család, végzettség, munka).
7.    Felsoroltam belső meggyőződéseimet (hitrendszer, politikai meggyőződés, vélemények).
  
Segédlet a lépéshez:
 
A lépésmunka bevezetéseként:
 
-    Tanulmányozd át a 6. lépést a Lépéskönyvben!
-    Vegyél részt olyan gyűléseken, ahol a 6. lépésről van szó!
-    Beszélgess a szponzoroddal a 6. lépésről!
 
6.1. Elhittem, hogy Isten megszabadíthat mindattól, amit kifogásolhatónak ismertem el.
 
"Készen állunk-e immár arra, hogy Isten megszabadítson bennünket mindattól, amit kifogásolhatónak ismertünk el?" - kérdezi a Nagykönyv a 6. lépés kapcsán. Ennek a megválaszolásához részekre szedtem a kérdést:

1.    Felismerem-e a kifogásolhatót? – Ez a 4. lépés tárgya. Hibáim leltározása során próbáltam felismerni a kifogásolható elemeket viselkedésemben, beszédemben, érzelmeimben, gondolataimban, gondolkodásmódomban.
2.    Elismerem-e hibáimat? – Ez volt az 5. lépés: Elismertem, beismertem hibáim valódi természetét (én-központú gondolkodásmódomat) Istennek, magamnak és egy embertársamnak.
3.    Ragaszkodom-e hibáimhoz vagy készen állok az elengedésre? – Ez maga a 6. lépés.
4.    Tudok-e Istenre hagyatkozni az elengedésben? – Ez lesz a 7. lépés.
 
Ahhoz, hogy a 7. lépést meg tudjam tenni, és tudjak Istenre hagyatkozni hibáim elengedésében, a 6. lépésben el kell jutnom a hit egy új szintjére. Hinnem kell abban, hogy Isten bármelyik jellemhibámtól meg tud szabadítani. A 12 Lépés és 12 Hagyomány könyv a 64. oldalon egyértelmű segítséget nyújtott számomra e kérdésben:
 
"Természetesen arra a gyakran vitatott kérdésre, hogy Isten képes-e – és bizonyos körülmények között fog-e – minket jellemhibáinktól megszabadítani, szinte minden A.A.-tag habozás nélkül igennel válaszol. Számunkra ez egyáltalán nem elmélet, hanem életünk egyik legjelentősebb ténye, amelynek igazolása általában így hangzik:
 
>>Vesztettem, mi tagadás. Akaraterőm tehetetlen volt az alkohollal szemben. Se környezetváltozás, se a család próbálkozása, se a barátok, orvosok, lelkészek igyekezete nem használt. Egyszerűen nem tudtam abbahagyni az ivást, és úgy látszott, minden emberi segítség hiábavaló. De amikor hajlandó lettem nagytakarítást rendezni és a saját értelmezésem szerinti Felsőbb Erőt kértem, hogy szabadítson meg, az ivás kényszere megszűnt. Egyszerűen kigyomlálta belőlem.<<
 
Ha már az alkohol megszállottságától való teljes szabadulás megadatott nekünk, miért ne lennénk képesek ugyanezen az úton elérni a teljes szabadulást minden más nehézségtől vagy hibától?"
 
Én szentül hiszem, hogy Isten bármelyik hibámtól meg tud szabadítani. Nincs kivétel. Nincs kifogás. Nincs kibúvó...
 
Segédlet a lépés-részhez:
 
Írd le (gondolkozz el rajta), hogy:
 
●    Fel tudod-e ismerni a kifogásolható elemeket viselkedésedben, beszédedben, érzelmeidben, gondolataidban, gondolkodásmódodban? Megy-e a leltározás?
●    Elismered-e hibáidat? Istennek? Magadnak? Embertársaidnak?
●    Ragaszkodsz-e a hibáidhoz, vagy készen állsz az elengedésükre?
●    Képes-e Isten bárkit megszabadítani bármelyik jellemhibájától?
●    Elképzelhető-e hogy Isten téged is megszabadítson akármelyik jellemhibádtól?
 
Gyakorold a következőt (vagy valami hasonlót):
 
●    Istenem, hiszem, hogy bármelyik jellemhibámtól képes vagy megszabadítani.

6.2. Rájöttem, hogy nem kell szeretnem a jellemhibáimat, és elhatároztam, hogy nem fogok ragaszkodni hozzájuk.
 
Azt írja 12 Lépés és 12 Hagyomány könyvünk a 67. oldal alján, hogy:
 
"Fel kell ismernünk, hogy egyes hibáinkat valósággal élvezzük. Valóban szeretjük őket.
 
-    Ki nem érzi magát egy kicsit - talán sokkal - felsőbbrendűnek a másiknál?
-    Nem igaz-e, hogy szívesen rejtjük a kapzsiságot az ambíció álarca alá?
-    A bujaságot szeretni abszurdnak tűnik. Mégis hány ember hordoz szeretetet az ajkán, és el is hiszi, amit mond, de a lelke mélyén bujaságot melenget?
-    Az önigazoló harag is élvezetes lehet. Perverz módon kielégülést találunk abban, ha sokan terhünkre vannak, mert ez felsőbbrendű érzést ad nekünk.
-    Ha falánkságunk nem romboló mértékű, arra is van finom kifejezésünk: ’vigasztalódunk’.
-    Hányszor dolgozunk nagy irammal csak azért, hogy utána lustálkodhassunk, csakhogy ezt mi ’pihenésnek’ nevezzük."
 
Azt figyeltem meg magamon, hogy a hasonló "okoskodások" mindig az egó trükkjei azért, hogy ne kelljen változnom. Az egó megpróbálja elhitetni velem, hogy úgy vagyok jó, ahogy vagyok, hiszen sosem leszek tökéletes. Ne is akarjak az lenni.
 
Ez ugyanolyan csapda számomra, mint amikor dohányoztam, és pár sikertelen leszokási kísérlet után elkezdtem azt gondolni, hogy én tulajdonképpen szeretek dohányozni. Ott is az egó küzdött a változás ellen. Ahhoz, hogy fenntartsa önbecsülését, el kellett hitetni velem, hogy én szeretek "dohányos" lenni. Pedig nem szerettem. De már majdnem elhittem...
 
A könyv is leírja ugyanezt a jelenséget:
"Sokat mindjárt ezt kérdezik: <<Hogy lehetünk képesek a Hatodik Lépést minden vonatkozásban elfogadni? Hiszen ez maga a tökéletesség!>> Ez fogós kérdésnek hangzik, de valójában nem az. Csak az Első lépést – amiben száz százalékig beismertük, hogy (az alkohollal szemben) tehetetlenek vagyunk – tehetjük meg abszolút tökéletesen.

A többi Lépés a TÖKÉLETESSÉG ESZMÉNYÉT állítja elénk. Célokat, amelyekre felnézünk; mércét, amelyhez haladásunkat mérjük. Ennek fényében a Hatodik lépés még mindig nehéz, de korántsem lehetetlen. Az egyedüli sürgős dolog az, hogy nekikezdjünk és kitartóan próbálkozzunk."

Nos, akkor én nekikezdek!
 
Segédlet a lépés-részhez:
 
Írd le (gondolkozz el rajta), hogy:
 
●    Érezted-e már valaha másoknál felsőbbrendűnek magadat?
●    Képzelted-e már birtoklási vágyadat vagy kapzsiságodat szorgalomnak?
●    Hízelegtél-e már valakinek csak azért, hogy megkaphasd?
●    Élvezed-e amikor gondolatban bosszút forralsz mások ellen?
●    Szoktad-e zabálásaidat ön-kényeztetésnek gondolni?
●    Szoktad-e bávásárló rohamaidat rekreációnak titulálni?
●    Szoktad-e szerhasználataidat ön-gyógyításnak hazudni?
●    Akadályoz-e a „jó” abban, hogy „tökéletes” légy?
●    Milyen jellemhibáid vannak, amikhez eddig még ragaszkodtál?
●    Vajon miért mondta Jézus: „Legyetek hát tökéletesek, ahogy mennyei Atyátok is tökéletes”?
 
6.3. Felismertem, ha élveztem néha a negatív érzelmeket, gondolatokat. Listát készítettem róluk.
 
"Fel kell ismernünk, hogy egyes hibáinkat valósággal élvezzük. Valóban szeretjük őket." - írja a lépéskönyv. Akkor nekikezdek a listázásnak. Hol ismertem fel néha, hogy szeretem hibáimat? Mikor élveztem a negatív érzelmeket, gondolatokat?
 
●    Például amikor meséltem a múltamról - mondjuk egy gyűlésen - és a "vicces" alkoholos történeteim tetszettek másoknak. Ez jó érzéssel töltött el. Különlegesnek éreztem magam.
●    Vagy például amikor azt gondoltam, hogy én tettem tönkre az ivászataimmal a környezetemet (a házasságomat, a kapcsolataimat anyámmal, a gyerekeimmel), és a saját magam életét is végérvényesen kilátástalanná tettem, akkor néha jól esett mélyen elmerülni ebben a bűntudatban és önsajnálatban. Hogy én milyen szerencsétlen vagyok! És csak várni a csodát... Hátha jön majd valaki, aki segít... Főleg egy orvos. Vagy inkább kettő!
●    Vagy például amikor újra és újra végigfuttattam magamban a legcsúnyább visszaeséseimet, és bánkódtam azon, hogy miért is emeltem fel az első pohárral. És abban reménykedtem, hogy talán vissza lehetne csinálni valahogy ezeket a félresiklásokat.
●    Vagy például amikor félelemmel telve gondolkoztam a jövő kilátásairól, és bizsergést éreztem a gyomromban a stressztől, azt hittem, hogy ez "az élet pezsgése". Erről persze rögtön az ivásvágy ugrott be...
●    Vagy amikor nehezteltem valakire, mert például csalódtam benne, mármint hogy másképp viselkedett, mint ahogy én elvártam, akkor az "édes bosszú" különböző képei hosszú időre betöltötték az elmém. A belső vetítőgépemmel többször lejátszottam, hogy én mit fogok majd tenni (vele), és hogy ő majd megtudja, hogy ki is vagyok én! És jó érzéssel töltött el, hogy milyen erős is vagyok én...
●    Vagy amikor már rég meg kellett volna csinálnom valami önként felvállalt kötelezettséget, de csak halogattam, és közben arra gondoltam: "Nem tudják ezek, hogy nekem mi minden más dolgom is van! Hiszen én olyan fontos ember vagyok, hogy nincs nekem időm ilyen apró-cseprő dolgokra!"
●    Vagy amikor irigykedtem másokra, mert nekik volt valamijük, ami nekem nem volt, akkor elképzeltem, ahogy ők majd elveszítik ezt a valamit, és gondolatban élvezkedtem az ő majdani szenvedésükön. Hiszen nekik ez nem is járna. Ez a dolog nekem járna.
●    Vagy amikor hiú módon többnek képzeltem magam másoknál, az is jó érzéssel töltött el. Mert én ügyesebb vagyok. Mert én erősebb vagyok. Mert én okosabb vagyok. Egyébként tényleg... Ja, nem...
●    Vagy amikor valami nem jól ment az életemben (vagy másokéban) akkor lehetett valakire panaszkodni, például a kormányra, vagy egy hivatalra, vagy egy pártra, vagy egy népcsoportra. És ehhez könnyű volt együttérző társakra találni, hiszen ki nem utálná a felsőbb hatalmakat, vagy a más fajtájúakat.
●    Vagy amikor láttam magam előtt másokat, akik nálam "értéktelenebbek", mert mondjuk kövérebbek, vagy butábbak, jó érzés volt ítélkezni felettük. Vagy akár csak a kinézetükön: "Hát nézd már, milyen idétlenül öltözött fel!"
●    Vagy amikor szentül hittem abban, hogy bizonyos dolgok igenis elvárhatók másoktól. És amikor ők nem teljesítették ezeket az elvárásokat, rögtön "bűn"-t kiáltottam, és "megtorlás"-t akartam. És le is játszottam magamban a megtorlás különböző fajtáit. És ezen élvezkedtem.
●    Vagy bármikor, amikor azt gondoltam, hogy én elkülönülök másoktól, hogy én nem olyan vagyok, mint mások, mert én KÜLÖN-leges vagyok, akkor ez az ego hangja volt. És úgy éreztem, hogy ez egy jutalom. Pedig nem.
●    És amikor azt képzeltem el, hogy így lesz, meg úgy lesz, és én milyen jól kitaláltam a világ sorát, az is jó érzéssel töltött el. Főleg amikor olvasgattam a neten a "Soha ne add fel!" típusú féligazságokat.
 
Ezek után teljességgel készen kell állnom arra, hogy a 7. lépésben végleg elengedjem a következő érzelmeket, gondolatokat:
 
•    a sötét múltamat
•    a bűntudatot
•    az önsajnálatot
•    a bánkódást
•    a félelmet
•    a stresszt
•    a neheztelést
•    a csalódásokat
•    az agressziókat
•    a halogatást
•    az irigységet
•    a hiúságot
•    a panaszkodást
•    az ítélkezést
•    az elvárásokat
•    az egoizmust
•    a saját akaratomat
 
Segédlet a lépés-részhez:
 
Írd le (gondolkozz el rajta), hogy:
 
●    Mik azok a negatív érzelmek és gondolatok, amik még mindig mérgezik a lelked?
●    Például érzel-e még időnként szégyent, bűntudatot, önsajnálatot, bánkódást, félelmet, stresszt, vágyódást, sóvárgást, neheztelést, haragot, bosszúvágyat, elvárást, büszkeséget, irigységet, hiúságot, féltékenységet, rosszindulatot?
●    Nyújtanak-e ezek az érzések néha titkos kielégülést számodra? Élvezed-e egyiket-másikat?
●    Élvezed-e néha azt, hogy te jobb vagy másoknál?
 
Készíts listát magadnak a következő módon:
 
Hajlandó vagyok (a 7. Lépésben) elengedni a következő érzelmeket, gondolatokat:
 
●    a szégyent
●    a bűntudatot
●    az önsajnálatot
●    stb.
  
6.4. Felismertem egós megnyilvánulásaimat
 
Előzőleg fellistáztam azokat a negatív érzéseket és gondolatokat, amelyek akadályát jelenthetik a lelki fejlődésemnek, mivel időnként élvezem őket. Továbbmenve, azon gondolkodtam, mik is az én főbb jellemhibáim, amelyektől meg kell szabadulnom. A Nagykönyvben ezt olvastam (már többször is):
"Önzés - énközpontúság! Úgy gondoljuk, ez minden bajunk gyökere. [...]

Úgy gondoljuk, hogy bajainkat tulajdonképpen magunk okoztuk, belőlünk fakadnak. Az alkoholista éppen a mértéktelen önfejűség egyik legszélsőségesebb példája, bár ő általában nem így látja. Nekünk, alkoholistáknak, mindenekelőtt az egocentrizmustól kell megszabadulnunk. Kénytelenek vagyunk, különben végez velünk! Isten lehetővé teszi a szabadulást."

A 6. lépésben tehát képbe kell kerülnöm az egóm mibenlétét illetően, hogy aztán el tudjam engedni, rá tudjam bízni Istenre. Ennek érdekében többször elolvastam a Lépéskönyv 6. fejezetét. Ezen túlmenően tanulmányoztam Buddha és Jézus beszédeit. Olvastam Tollét és Hawkinst. Tepperweint és De Mellót. Balogh Bélát és A Csodák Tanítását. Karen Casey-t, Oshót, Gunagrihát és a Bhagavad Gitát is. Szóval mindent, ami spirituális és az egóról szól. 

Végül a következőkre jutottam:
 
Az ego központi gondolata az elkülönülés. Bármikor, amikor azt gondoltam, hogy én elkülönülök másoktól, hogy én nem olyan vagyok, mint mások, mert én KÜLÖN-leges vagyok, akkor ez az ego hangja volt. Természetesen különleges vagyok a magam módján, de akkor persze mindenki más is az. Vagy ha mások nem különlegesek, akkor én sem vagyok az. Választhatok...
 
És mik a legfőbb megnyilvánulásai az elmémben gyakran megszólaló egónak? Az én tapasztalatom szerint a következők:
 
CÍMKÉZÉS
 
Azért, hogy ne kelljen túl sok erőfeszítést tenni mások megismerése érdekében, az egó hajlamos a végletes leegyszerűsítésekre. Ezt a pszichológiában sztereotipizálásnak nevezik. Olyanokat mondunk, hogy „ja, az a kövér”, vagy hogy „hát az a cigány”, vagy „az a kis buzi”. Az ilyen címkék rabságban tartják a másikat és a saját gondolkodásunkat is, amiből nehéz kitörni.
 
ÍTÉLKEZÉS
Az ego állandóan ítéleteket mond: ez "ilyen", az "olyan". Ez "jó" ez "rossz". Mindezt az erkölcsi felsőbbrendűség tudatában teszi. Ezt már Ádám és Éva is gyakorolta a Paradicsomban, miután evett a "jó és rossz tudásának fájáról". Ki is űzettek onnan. Innen kezdődött a lélek szenvedése... De mindez nem Isten, hanem az ego műve!

MINŐSÍTGETÉS
Amikor látok magam előtt másokat, akik nálam "értéktelenebbek", mert mondjuk kövérebbek, vagy butábbak, jó érzés lenézően minősítgetni őket: "Nézd már, de hülye!". Vagy akár csak a kinézetüket: "Hát nézd már, milyen idétlenül öltözött fel!". Azáltal tudja az ego saját magát felértékelni, hogy másokat leértékel. Ezt gyakran – tévesen – önértékelésnek is hívjuk.

DRÁMÁZÁS
Az ego állandóan drámázik. Hol a múlton rágódik, hol a jövőtől parázik. Állandóan vetít, mozizik. Képzeletbeli párbeszédekkel, lehetséges jövőképekkel traktál, amelyek mind-mind szörnyű veszélyekkel fenyegetnek. A lényeg, hogy nem akar a jelenben lenni. Mert ott egyszerűen nem létezik...

ELVÁRÁSOK
Amikor azt gondolom, hogy bizonyos dolgok igenis elvárhatók másoktól, az is az ego hangja. És amikor mások nem teljesítik ezeket az elvárásokat, az ego rögtön "bűn"-t kiált, és "megtorlás"-t akar. És le is játssza az elme vetítőgépén a megtorlás különböző fajtáit. Ugyanakkor minden elvárás mögött megbújik mások irányításának vágya. Azért várunk el másoktól bizonyos viselkedéseket, hogy biztosak lehessünk a jövőben.

IGÉNYEK
Az ego megpróbálja bebeszélni nekem, hogy vannak dolgok, amik "járnak" nekem, és ezek a dolgok "fontosak". Például hogy megértsenek, hogy figyelemre méltassanak, vagy hogy szeressenek. Az ego ezeket alapvető "emberi" igényekként állítja be, holott ezek egyszerűen csak én-központú igények, amelyekről bármikor le tudok mondani.
A következő lépésrészben ezekkel fogok kicsit részletesebben foglalkozni...
 
Segédlet a lépés-részhez:
 
Írd le (gondolkozz el rajta), hogy:
 
●    Mennyiben vagy te különleges? Miben különbözöl másoktól?
●    És vajon mások is különlegesek? Vagy ők csak úgy gondolják?
●    Szoktál-e másokat címkézni, személyiségüket egyszavas formákra korlátozni?
●    Szoktál-e emberek vagy események felett erkölcsi ítéletet mondani?
●    Szoktál-e másokat minősítgetni, róluk lesújtó véleménnyel lenni?
●    Szoktál-e drámázni? Kis dolgokon beparázni? Hiszel-e a világ-végében?
●    Támasztasz-e még elvárásokat mások felé (főleg a magánéletben)?
●    Hiszel-e az alapvető emberi igények létjogosultságában? Mik ezek?
●    Mi az, ami szerinted neked „jár”?


6.5. Felsoroltam én-központú igényeimet
 
Az előző lépésrészben írtam a felismerésről, miszerint az ego próbálja meg bebeszélni nekem, hogy vannak dolgok, amik "járnak" nekem, és ezek a dolgok "fontosak". Az ego ezeket alapvető "emberi" igényekként állítja be, holott ezek egyszerűen csak egós igények, amelyekről bármikor le tudok mondani, ha kérem Isten segítségét. Miket találtam?
 
VÉLEMÉNY
Az "én" véleményem természetesen az igazságot tükrözi, ezért "fontos", hogy mindenki megismerje. Ráadásul én általában jobban értek a dolgokhoz, ezért sok mindent jobban is tudok másoknál. Jó érzés, ha valaki kikéri a véleményemet, hiszen ez azt mutatja, hogy "én" jobb vagyok.

MEGÉRTÉS
Fontos, hogy mindenki pontosan megértse, hogy mit is szeretnék (mondani, elérni, megvalósítani), és hogy mindenki megértően viselkedjen velem, amikor életem nagy problémáival küszködöm. Hiszen "én" különleges vagyok, és az elképzeléseim is különlegesek, a problémáim is különlegesek.

FIGYELEM
Ha nem figyelnek rám, az olyan, mintha semmibe vennének, mintha "semmi" lennék. Márpedig "én" nem akárki vagyok. Kijár nekem a megkülönböztetett figyelem, hiszen "fontos" az, amit mondok vagy teszek. Ha nem figyelnek rám, nem fogják azt tenni, amit javasolok nekik, vagy ami elvárható.

IGAZSÁG
Mivel én okos vagyok és tapasztalt (az élet iskolájában edződtem), természetes, hogy az az igazság, amit én gondolok. Sokszor nem is értem, hogy mások miért nem jutottak még el oda, ahol én tartok. Nem engedhetem, hogy eltévelyedjenek, fel kell világosítanom őket a valóságról, hogy aztán dicsérhessék a nagy eszemet feszt. Ha valaki ellentmond, azt egy vitában kell vagy meggyőznöm, vagy legyőznöm.

SZERETET
Vitathatatlan, hogy "engem" szeretni kell. Jár nekem a szeretet. Jó érzés, ha pozitívan viszonyulnak hozzám, és ha ki is fejezik szeretetüket. Szeretet nélkül mivé lenne az ember? Igenis megkövetelem, hogy szeressenek, hiszen "én" olyan fontos ember vagyok a világban, hogy az mindenki számára egyértelmű kell, hogy legyen. És hogyan lennék képes másokat viszont-szeretni, ha ők nem szeretnek engem?

ÉRVÉNYESÜLÉS
Nagy eszem és nagy tapasztalatom kapcsán "jár nekem" a jó állás, a jó fizetés, a társadalmi rang, a presztízs, az elismerés, a jutalom, a pénz, a tulajdon, a hatalom. Ezekből egyre több és több jár nekem, hiszen ha erre vágyom, akkor meg is kell kapnom. Ellenkező esetben a világ rossz, úgy ahogy van...

ÉSZ, INTELLIGENCIA
Nekem már most több eszem van, mint másoknak, de ahogy öregszem, ez egyre csak fokozódik. Vannak ugyan olyan emberek, akiknek jobb a memóriájuk, könnyebben tanulnak nyelveket, hamarabb megjegyzik a dallamokat és a dalszövegeket, de ez csak valami véletlen igazságtalanság lehet. Akinek meg magasabb az IQ-ja, mint nekem, az valószínűleg csaló, vagy pszichopata.

FELSŐBBRENDŰSÉG
Természetesen "én" több vagyok másoknál. Gyorsabban haladok, többet elérek. Jobban tudom, profibban csinálom. Több mindenem van. Többen szeretnek, többen figyelnek a véleményemre. Legalábbis ennek így kellene lenni. Hiszen én "én" vagyok, nem valaki más.

JÓSÁG
"Én" tudom, hogy mi a jó. Azt is tudom, hogy mi a jó nekem, azt is tudom, hogy mi lenne jó másoknak, és mi lenne jó a világnak. Nem tehetem meg, hogy hagyom a világot elromlani. Harcolnom kell azért, hogy a jó dolgok érvényesüljenek, és hogy mások ne csináljanak hülyeségeket, rossz dolgokat. A bűnösöket pedig meg kell büntetni, hogy tanuljanak belőle!

GYŐZELEM
"Én" vagyok a nyerő! Legalábbis legtöbbször. Vagy néha. Kár, hogy nem többször... Olyan jó dolog a győzelem! Hiszen ha én vagyok a jobb, akkor nekem kell győznöm. Ez mutatja azt, hogy én vagyok a jobb. Ha a másik győz, az csak időleges véletlen. Majd legközelebb megmutatom neki, ki itt az ász!

BOLDOGSÁG
Nekem "jár" a boldogság. Igenis boldognak kell lennem. Mindig. Folyamatosan. Ha nem így van, az csak azt jelentheti, hogy "zavar támadt az erőben". Azonnal helyre kell hozni. Kell valami, ami helyrehozza. Kár, hogy nem ihatok, mert az rögtön helyrehozná. Valamit tennem kell, hogy azonnal boldog legyek...

AKARAT
Az emberi akarat azért van, hogy a dolgok úgy alakuljanak, ahogy "én" akarom. Az én akaratom meg aztán különösen fontos, mert én különleges vagyok és fontos is. Sokkal különlegesebb és sokkal fontosabb, mint mások. Ezért hát azt akarom, hogy minden úgy legyen, ahogy én akarom. És azt is akarom még, hogy ez így legyen...
 
- - - - - - - - - - - - -
 
Nos: Ezek a dolgok egyrészt nem fontosak, másrészt nem járnak nekem. Hajlandó vagyok tehát lemondani azon igényeimről,
  
•    hogy megkérdezzenek
•    hogy megértsenek
•    hogy figyelemre méltassanak
•    hogy szeressenek
•    hogy igazam legyen
•    hogy érvényesüljek
•    hogy okosabb legyek
•    hogy több legyek
•    hogy jó legyek
•    hogy győzzek
•    hogy boldog legyek
•    hogy bármit akarjak.
 
A 7. lépésben ezeket az elengedéseket rendszeresen fogom gyakorolni. Követem Assisi St. Ferenc példáját, aki a következőképpen imádkozott (lásd Lépéskönyv 101. oldal!):
  
"Uram, add, hogy ne vigasztalódást keressek, hanem vigasztaljak; ne megértést óhajtsak, hanem megértsek; ne szeretetre vágyjak, hanem szeressek. Mert másoknak adva, kapunk. Megbocsátva, bocsánatot nyerünk. Halálunkkal örök életre ébredünk. Ámen."
 
Segédlet a lépés-részhez:
 
Írd le (gondolkozz el rajta), hogy:
 
●    Vannak dolgok, amelyek számodra fontosak? Gyakran használod a „fontos” szót?
●    Miért fontos, hogy mások megismerjék a véleményedet? Vannak különleges ismereteid?
●    Miért fontos, hogy mások megértőek legyenek veled? Vannak különleges problémáid?
●    Miért fontos, hogy mások figyeljenek rád? Vannak különleges javaslataid?
●    Fontos, hogy mindig neked legyen igazad? Mennyiben különleges a te igazságod?
●    Fontos, hogy mások szeressenek téged? Fontosabb, mint hogy te szeress másokat?
●    Szeretnél érvényesülni a világban? És ha igen: Vajon jó úton haladsz?
●    Miben vagy több másoknál? Ész? Ügyesség? Erő? Kitartás? Bármi más?
 
Készíts listát magadnak a következő módon:
 
Hajlandó vagyok (a 7. Lépésben) lemondani azon én-központú igényeimről, 
 
●    hogy vigasztaljanak,
●    hogy megértsenek,
●    hogy szeressenek,
●    stb.
 
6.6. Fellistáztam külső azonosulásaimat
 
Tovább boncolgattam az elmémben lévő egót. Rájöttem, hogy azért gyárt hamis gondolatokat, mert hamis az én-képe. Teljességgel hiányzik belőle a spiritualitás, a Felsőbb Énnel való azonosulás. Ehelyett az ego úgy határozza meg önmagát, úgy próbálja ön-értékelését növelni, hogy mindenféle külső és belső tényezőkkel azonosítja magát, növelve ezzel KÜLÖN-legességét, vagyis az elkülönülését másoktól. Először elgondolkodtam a külső tényezőkön. A következőkre jutottam:

ÉLETTÖRTÉNETEM
"Minden dolog lényege a története" – ezt tanultam (vagy valami hasonlót) dialektikus materializmusból. És valóban: azért tartok éppen ott, ahol tartok, mert a múltban ezt és ezt tettem. Tehát nem lehetek más, mint ami a múltamból következik. Mondja az ego. De ez hamis állítás. Az ego a jövőt szeretné tudni mindenáron, ezért előrevetíti a múltat. Pedig a kettő között ott van a jelen, az egyetlen valóság, ahol bármit megtehetek, még akár a jót is. Nem kell azonosulnom a múltammal, nyugodtan azonosulhatok a Felsőbb Erőmmel, amit több spirituális irodalomban is csak úgy neveznek: Jelenlét. Az AA-ban meg úgy hivatkozzuk: Csak a mai nap!

NEVELTETÉSEM
Az ego hamis állítása, hogy: Az vagy, aminek neveltek! Ha elhiszem, akkor igen. Amíg elhittem, addig valóban így volt. Szüleim, nevelőim, tanáraim, főnökeim, a média, és még ki tudja milyen hatások belém programoztak sok hülyeséget. Például, hogy "Légy erős!", meg hogy "Mások ártani akarnak neked!", meg hogy "Bűnös vagy!", meg ilyenek. De ezek a rossz programok mind kiprogramozhatók az Új Program segítségével.

ISKOLÁIM, TUDÁSOM
Mindig is büszke voltam arra, hogy milyen iskolákba jártam. Fizika tagozat a gimnáziumban. Budapesti Műszaki Egyetem. Eötvös Loránd Tudományegyetem! És hogy három diplomám van. Nem csak mérnök vagyok, hanem közgazdás is, és szociológus is. Meg nyelvvizsgám is van. Meg programozni is tudok. Meg még vagy fél tucat felsőfokú papírom van. Ez vagyok én! Mondja az ego. Az AA segítsége nélkül mégsem tudtam megtenni, hogy ne igyak. Pedig orvosi segítséget is kaptam (beültetés), és mégse! De a Felsőbb Erő erősebb az egónál. Csak el kell engednem azt a tévhitet, hogy én azonos lennék az iskolázottságommal.

KÉPESSÉGEIM
Van egy csomó jó képességem. Tudok ezt-azt. Például jól sportolok. Jól vezetek. Jól gitározom. Jól énekelek. Jól beszélek. Jól k... Ezekre mind-mind büszke lehetek. Ugyanakkor, ha bármelyik megszűnne, kiesne, akkor az már nem én lennék? Például azért, mert mostanában nem gitározom, attól rosszul kéne éreznem magam? Hogy kevesebb lettem? Az ego ezt mondja. Isten mást mond.

MUNKÁM
Sokféle munkakörben dolgoztam már. A társadalmi elvárások (és az ego) azt mondják, hogy folyamatosan kellene haladni felfelé a ranglétrán. Ha "alantasabb" vagy kevesebb végzettséget igénylő munkát végzel, az visszalépés. Nos, ezzel a tévhittel is szakítottam a program kapcsán. Jelenleg pedig olyan munkát végzek, amit még akár 3 évvel ezelőtt is elképzelhetetlennek tartottam volna. De ma már nem azt mondom, hogy "én ez vagyok", hanem csak azt, hogy "ezzel foglalkozom".

KAPCSOLATAIM
A kapcsolataink természetesen nagy hatással vannak az életünkre. Mégsem gondolom, hogy azonosulnom kellene azokkal a társaságokkal, amelyekben megfordulok. Ha így gondolnám, akkor távol tartanám magam bizonyos köröktől, mert félnék, hogy "beszippant" a közeg. De ma már nem kell így tennem, bármilyen közösséget megérthetek, ha akarok, és kapcsolódhatok hozzájuk gondolatban vagy fizikailag is.

MEGJELENÉSEM
Sokáig azonosítottam magam külső megjelenésemmel. Életem fontos elemének gondoltam, hogy alacsonyabb vagyok az átlagnál, viszont erősebb vagyok az átlagnál, hogy pocakos vagyok, viszont nem kopaszodom, ugyanakkor nehezen barnulok, pedig nem szeretem, ha fehér a bőröm. Tükörbe nézve "saját magamat" láttam. Mármint azt gondoltam, hogy "Én ilyen vagyok, nem lehetek másmilyen!" Pedig de! Bármilyen lehetek. A kérdés inkább az, hogy akarjak-e másmilyen lenni. Hiszen akkor meg olyan lennék, és nem ilyen. Valójában nincs jelentősége a külső megjelenésnek.

CSALÁDOM, NEMZETISÉGEM
Apám és anyám gyerekének születtem. Félig svábnak, félig magyarnak. Aztán megismertem az ő szüleiket. És akkor már 3/4 részben német voltam, és csak negyedrészben magyar. Aztán megtudtam, hogy kik voltak az ő szüleik, és akkor már csak nagyon kis részben voltam magyar, de 8-ad részben török, 8-ad részben meg bolgár. Aztán büszke voltam rokonaim azon részére, akik "elértek valamit" az életben, és lenéztem azon részét, akik lecsúsztak. Mint ha nekem bármi közöm lenne hozzájuk. Téves azonosulások voltak ezek is.

BETEGSÉGEIM
Vannak örökölt és szerzett betegségeim, amelyek sosem fognak elmúlni. Például a rövid-látásom, az alkohol-érzékenységem, vagy a lumbágóm. Viszont ahelyett, hogy ezeknek túl nagy jelentőséget tulajdonítanék, meg tudtam tanulni együtt élni velük. Például leszarom, hogy messzire homályosan látok. Nem okoz gondot. Vagy például egy kézzel mosom meg reggel az arcom, miközben a másikkal támaszkodom a mosdóra, hogy nehogy kiakadjon a derekam. Nincs ezzel semmi probléma. Vagy például nem viszek be alkoholt a szervezetembe, nehogy kiakadjon az agyam. Ezzel sincs semmi probléma.

EREDMÉNYEIM
Sokáig azt gondoltam, hogy büszkének kellene lennem az eredményeimre. A munkahelyen például kiraktam a falra a szakmai okleveleket, dicséreteket, az erőemelő eredményeimet, a body building-es képeimet, a maraton futásos eredményeket és fotókat. Ja, meg a gyerekek fotóit. A kollégákkal egymás között viccesen úgy is neveztük, hogy "ego-fal". Azt hittem, hogy erre szükségem van az - alkoholizálás által romba döntött - önértékelésem növeléséhez. Pedig nincs.

VAGYONTÁRGYAIM
Másokhoz hasonlóan sokáig én is abban mértem egy ember értékét, hogy mije van. Nagy ház, nagy ember. Kis kocsi, kis ember. Én "panelos" vagyok, ő "családi házas". Én "trabantos" vagyok, ő "mercis". Ma már nem gondolkodom így. Nincs is annyi problémám.

FIZIKAI TESTEM
Az ego egyik legnagyobb tévhite, hogy a fizikai testtel azonosítja magát. Azt hiszi, hogy ez egy állandó, a világtól elkülönült valami, amiben meg tudja határozni önmagát. Pedig a test nem állandó, folyamatosan változik, mint a világ maga. Ma már közhely, hogy a test sejtjei kb. 7 évente teljesen lecserélődnek, tehát ez a test már rég nem az a test. A test nem is különálló. Folyamatosan érintkezik és "kommunikál" a világgal. Hogy mást ne mondjak: anyagokat cserél, ezt úgy is hívják, hogy anyagcsere. Nincs éles határ Én és a Másik között. És most nem csak a szexre gondolok. Például ha érzem valakinek a szagát, az azt jelenti, hogy a testének egy darabkája az orr-nyálkahártyámnak ütközött. A legújabb kutatások azt is kimutatták, hogy az agy-hullámok nagy távolságból is hatnak másokra. Szóval az el-KÜLÖN-ülés egy hibás és tarthatatlan törekvés az ego részéről. Más szóval a lényeg: nem a test vagyok!
 
- - - - - - - - - - -
 
A 7. lépésben a következőket fogom tehát gyakorolni napi rendszerességgel:
 
NEM VAGYOK AZONOS:
 
•    az élettörténetemmel
•    a neveltetésemmel
•    az iskoláimmal
•    a tudásommal
•    a képességeimmel
•    a munkámmal
•    a kapcsolataimmal
•    a megjelenésemmel
•    a családfámmal
•    a nemzetiségemmel
•    a betegségeimmel
•    az eredményeimmel
•    a vagyontárgyaimmal
•    a fizikai testemmel
 
Segédlet a lépés-részhez:
 
Írd le (gondolkozz el rajta), hogy:
 
●    Mennyiben különleges a te élettörténeted?
●    Fontos-e számodra a neveltetésed? Kik neveltek téged azzá, ami vagy?
●    Fontos-e számodra az iskolázottság? A sajátodé akár, vagy másoké?
●    Vannak-e különleges képességeid? Miben vagy jobb másoknál?
●    Mi a helyzet a külső megjelenéseddel? Csinosabb vagy másoknál? Vagy épp ellenkezőleg?
●    Milyen fontosabb eredményeket értél el életedben? Sportban, munkában, egyébben?
●    Vannak-e vagyontárgyaid, amelyekre büszke vagy?
●    Mennyire azonosulsz a saját testeddel? Hiszed-e, hogy te a tested vagy?
 
Készíts listát magadnak a következő módon:
 
Nem vagyok azonos:
 
●    az élettörténetemmel
●    a neveltetésemmel
●    az iskoláimmal
●    stb.
●    a fizikai testemmel

6.7. Felsoroltam belső meggyőződéseimet
 
Folytatva az elmémben dolgozó ego boncolgatását, elgondolkodtam azokon a belső tényezőkön, amelyekkel azonosítja magát, növelve ezzel KÜLÖN-legességét, vagyis az elkülönülését másoktól. A következőkre jutottam:

HITRENDSZEREM
Hiszek ebben, hiszek abban. Nem hiszek ebben, nem hiszek abban. Hiszek egy Istenben. Nem úgy, mint a szerencsétlen ateisták. Én már hívő vagyok, és erre néha büszke is vagyok. Hogy "én" eljutottam a hitre. Ti meg még szenvedtek... (Szóval az egóm már spirituális is!)

POLITIKAI NÉZETEIM
Én liberális vagyok. Ez viszi előre a világot. Én a jó táborban harcolok. A konzervatívok csak hátráltatják a fejlődést. A nacionalisták meg főleg. A fasisztákról nem is beszélve. Szegény hülyék. Nem értik a világ folyását. Bezzeg én...

TÁRSADALMI HELYZETEM
Én olyan körökben forgok, amiről ti még csak nem álmodhattok. Ismerőseim között van egy csomó cégtulajdonos, cégvezető, parlamenti képviselő, minisztériumi ember, polgármester, bankár, golfozó újgazdag. Én az elithez tartozom. – mondja az ego.

REAKCIÓIM
Ahogyan reagálok a dolgokra, az mutatja meg igazából, hogy ki vagyok én. Hiszen a tudatalatti reakcióim azok, amelyek igazán mélyről jönnek, és bennük van egész eddigi életem minden "program"-ja. Ezek a megnyilvánulások igazán őszinték. Legalábbis az ego így gondolja, mert nem akar változást.

EMLÉKEIM
Az egész életem benne van az emlékeimben. Ez vagyok én. Ilyen voltam, és ilyen is maradok. Az emlékeket nem lehet kitörölni vagy megváltoztatni. És nem is szabad! Hiszen akkor mi marad belőlem? - kérdi az ego.

ÉRZELMEIM
Nem tudok uralkodni az érzelmeimen. Ha egyszer mérges vagyok, akkor mérges vagyok. Ha szomorú, akkor meg szomorú. Ilyen vagyok. Nem tehetek róla. Ez vagyok én!

VÉLEMÉNYEM
Én tudom, hogy mi a helyes. Mindenről megvan a véleményem, ami az igazságot tükrözi. Ezt meg is kell osztanom másokkal, hiszen az ő véleményük sokszor helytelen. Nem engedhetem, hogy tévelyegjenek a világban. Fel kell világosítanom őket az igazságról.

GONDOLATAIM
Gondolkodom, tehát vagyok. Az vagyok, amit gondolok. Én az vagyok, aki ezeket gondolja. Ki más gondolná azt, amit gondolok, mint én magam? És amiket gondolok, az természetesen maga az igazság. Hiszen én jól látom a világot.

Miért gondolnám azt, hogy rosszul látom, hiszen a saját szememmel látom. Mások nem az én szememmel látják a világot, ezért látják rosszul.
Meg is kell osztanom a gondolataimat mindenkivel, hogy terjedjen az igazság!
 
- - - - - - - - - - -
 
A 7. lépésben a következőket fogom tehát gyakorolni napi rendszerességgel:
 
NEM VAGYOK AZONOS:
 
•    a hitrendszeremmel
•    a politikai nézeteimmel
•    a társadalmi helyzetemmel
•    a reakcióimmal
•    az emlékeimmel
•    az érzelmeimmel
•    a véleményemmel
•    a gondolataimmal

És most már:
 
Teljességgel készen állok arra, hogy Isten megszabadítson jellembeli hiányosságaimtól.
 
Segédlet a lépés-részhez:
 
Írd le (gondolkozz el rajta), hogy:
 
●    Mennyiben különleges a te hitrendszered?
●    Fontos-e, hogy az embernek milyenek a politikai nézetei?
●    Figyeled-e a saját és mások társadalmi helyzetét?
●    Vannak-e egyéni reakcióid a világ történéseire? Büszke vagy-e ezekre?
●    Dédelgeted-e emlékeidet? Például nézegetsz-e régi fotókat?
●    Érzelem-kitöréseidet szoktad-e azzal nyugtázni: „ez vagyok én”?
●    Fontosnak tartod-e a saját gondolataidat? Van-e sok egyéni gondolatod?
 
Készíts listát magadnak a következő módon:
 
Nem vagyok azonos:
 
●    a hitrendszeremmel
●    a politikai nézeteimmel
●    a társadalmi helyzetemmel
●    stb.
●    a gondolataimmal
 
<<<<<<<<<<<<<<<>>>>>>>>>>>>>>>
 
6.8. Ellenőrző kérdések – a 6. Lépéshez
 
Mielőtt továbblépnénk a 7. Lépésre, végezzetek egy kis önellenőrzést. Válaszoljátok meg magatoknak a következő kérdéseket:
 
1.    Készen állsz-e arra, hogy Isten megszabadítson mindattól, amit kifogásolhatónak ismersz el?
2.    Szereted-e egyes jellemhibáidat? Ragaszkodsz-e még hozzájuk?
3.    Élvezed-e néha a negatív érzelmeket, gondolatokat? Fel tudod-e ismerni őket?
4.    Fel tudod-e ismerni egós megnyilvánulásaidat (címkézés, ítélkezés, drámázás, önzés)?
5.    Fel tudod-e sorolni én-központú igényeidet (érvényesülés, figyelem, megértés, szeretet)?
6.    Felismered-e külső azonosulási tényezőidet? (múlt, történet, család, végzettség, munka)?
7.    Felismered-e belső meggyőződéseidet (hitrendszer, politikai meggyőződés, vélemény)?
 
Rövid magyarázatok a 6. lépés ellenőrző kérdéseihez
 
1.    Isten képes erre, és megteszi, ha segítségül hívjuk őt.
2.    Engedd el, bízd Istenre!
3.    Az elengedés előfeltétele a felismerés.
4.    Gyakorlás kérdése.
5.    Próbálkozz tovább!
6.    Kezdd el írni a listát, aztán bővítsd!
7.    Kezdd el írni a listát, aztán bővítsd!