Azt írja a Lépéskönyv a 85. oldalon:
"Jó ítélőképesség, óvatos időzítés, bátorság és megfontoltság – ezek azok a tulajdonságok, amelyekre szükségünk lesz, amikor a 9. lépésre kerül a sor.
Miután elkészültünk károsultjaink listájával, mérlegeltünk minden egyes sérelmet és igyekeztünk a megfelelő magatartást elsajátítani a továbbiakat illetően, nyilvánvalóvá vált, hogy azok, akikkel szemben közvetlen jóvátételre lesz szükség, több csoportba sorolhatók.
1. Lesznek olyanok, akikkel azonnal kapcsolatba kell lépni, amint józanságunk tartósságába vetett bizalmunk megerősödik.
2. Olyanok is lesznek, akikkel szemben csak részleges jóvátételre kerülhet sor, ha el akarjuk kerülni, hogy fenntartás nélküli nyíltságunk több kárt tegyen, mint jót.
3. Más esetekben az akció elhalasztandó, sőt
4. adódnak olyan helyzetek, amelyek természetüknél fogva teszik lehetetlenné a közvetlen személyes kapcsolatteremtést."
Hogyan csináltam tehát a kilencedik lépésemet:
9. KÖZVETLEN JÓVÁTÉTELT NYÚJTOTTAM MINDAZOKNAK, AKIKNEK TUDTAM, KIVÉVE, HA EZ SÉRELMES LETT VOLNA RÁJUK, VAGY
MÁSOKRA NÉZVE.
Ennek részeként:
1. Kapcsolatba próbáltam lépni velük jóvátétel céljából.
2. Egyeseknek teljes jóvátételt nyújtottam.
3. Voltak, akiknek részleges jóvátételt nyújtottam.
4. Vannak, akikkel kapcsolatban folyamatos a jóvátételem.
5. Tudom, hogy kik azok, akiknek később fogok jóvátételt nyújtani.
6. Foglalkoztam azokkal is, ahol nem lehetséges a személyes kapcsolatteremtés.
7. Nem próbáltam bocsánatkéréssel helyettesíteni a közvetlen jóvátételt.
.
Segédlet a lépéshez:
A lépésmunka bevezetéseként:
- Tanulmányozd át a 9. lépést a Lépéskönyvben!
- Vegyél részt olyan gyűléseken, ahol a 9. lépésről van szó!
- Beszélgess a szponzoroddal az 9. lépésről!
9.1. Kapcsolatba próbáltam lépni velük jóvátétel céljából.
A 8. lépésben már összeállítottam a táblázatomat, amelyben nem csak a nevei szerepelnek azoknak, akiknek valaha kárára voltam, de az okozott kár is részletezve van, és a terv is arra vonatkozóan, hogy:
- Hogyan próbálom felvenni velük a kapcsolatot?
- Hogyan ismerem be az okozott kárt és annak mértékét?
- Hogyan szándékozom jóvátenni ezt?
Első körben a kapcsolat-felvételi folyamatot kezdtem el. A kapcsolatfelvétel célja az volt, hogy később személyes találkozóra kerüljön sor. Sokféleképpen kezdeményeztem, attól függően, hogy mennyire volt személyes (bensőséges) a kapcsolatom az illetővel.
1. Volt, akivel eleve rendszeresen találkoztam, ezért rögtön személyesen tudtam megkeresni.
2. Volt, akivel ritkábban, vagy régen találkoztam. Őket felhívtam telefonon, hogy találkozót kérjek tőlük.
3. Volt, akire ráírtam elektronikusan (Messenger). Ez egész jól tud működni azoknál, akik otthon vannak az informatikában.
4. Volt, akinek levelet (e-mailt) írtam, hogy kicsit előkészítsem a személyes találkozót.
5. Volt, akinek üzentem másokkal, hogy szeretnék vele találkozni. Ezt a formát nem annyira szerettem.
6. Volt, akiről érdeklődnöm kellett másoknál, hogy hogyan érhetném el. Néha sikerrel jártam.
7. Volt, aki már nem élt, vagy olyan messze került, hogy csak gondolatban tudtam foglalkozni vele.
8. Volt, akiről már semmit nem tudtam, ezért várakozó álláspontra helyezkedtem.
Érdekes módon később néhányakat véletlenül sodort elém az élet. De akkor már – a 8. lépésnek köszönhetően – fel voltam készülve a találkozásra.
.
Segédlet a lépés-részhez:
Vedd elő a táblázatodat, amit a 8. lépésben csináltál. A táblázat elején szereplőkkel próbálj meg találkozót megbeszélni jóvátétel céljából:
• Személyesen
• Telefonon
• Messengeren
• Email-ben
• Közös ismerősön keresztül
9.2. Egyeseknek teljes jóvátételt nyújtottam.
A listámon elöl szereplők a családtagjaim (anyám, gyerekeim, volt feleségem) voltak. Az ő esetükben kevésbé jöttek szóba anyagi vagy fizikai károk, annál inkább szellemi, érzelmi és lelki sérülések. Alkoholizálásaim kapcsán sokszor hagytam őket magukra, nem figyeltem rájuk, rossz érzéseket (bánatot, félelmet, haragot) okoztam nekik, sok boldogtalanságban volt részük miattam.
Jóvátételeim során ők voltak azok, akiknek először beismertem, hogy hibákat követtem el, hogy hibásan gondolkodtam, hogy rosszul cselekedtem, hogy mulasztásokat követtem el.
Józanodásom során sok figyelmet fordítottam arra, hogy együtt legyek velük (személyesen, telefonon, interneten vagy akár csak gondolatban). Sok időt fordítottam (fordítok) rájuk, foglalkozom velük, segítek nekik. Lehetőségeim szerint támogattam (támogatom) őket anyagilag is.
Volt feleségemmel együtt lenni már nem tudok, ezért nála törekedtem az anyagi jóvátételre. Pontosan fizettem a gyerektartási díjat, és ha szüksége volt rá, további összegekkel is rendelkezésére álltam.
Pénzbeli tartozásaim mások felé gyakorlatilag nem is voltak, így ilyen jellegű jóvátételekre nem volt szükségem.
.
Segédlet a lépés-részhez:
Miután sikerült találkozni velük:
• Ismerd be nekik, hogy milyen hibákat követtél el:
o gondolattal
o szóval
o cselekedettel
o mulasztással
• Ismerd be nekik, hogy milyen jellegű és mértékű károkat okoztál nekik:
o anyagi
o fizikai
o lelki
o érzelmi
• Beszéld meg velük, hogy mi módon fogsz jóvátételt nyújtani!
9.3. Voltak, akiknek részleges jóvátételt nyújtottam.
Végiggondolva azoknak a listáját, akiknek eddig jóvátételt nyújtottam, ráébredtem, hogy teljes lehet a jóvátételeimnek az a része, amikor:
- Beismerem nekik hibáimat
- Kifizetem a pénzbeli tartozásaimat
Viszont az érzelmi, lelki károk rendezése vagy részleges lesz, vagy folyamatos.
Részleges rendezésről beszélhetek volt feleségem esetében, akivel többször találkoztam már a józanodásom során, de nem tartom vele napi szinten a kapcsolatot. Vele megpróbáltam békés, megértő kapcsolatot kialakítani, és ez azt hiszem, sikerült is. Ennél többre jelenleg nem futja, mivel messze élünk egymástól. De ha úgy alakul, bármikor kész vagyok további jóvátételek megtételére.
.
Segédlet a lépés-részhez:
Ha nem lehetséges teljes és azonnali jóvátétel, akkor beszéld meg velük a további jóvátételek formáit:
• Törlesztés
• Támogatás, szponzorálás
• Együttlét
• Érzelmi segítség, stb.
9.4. Vannak, akikkel kapcsolatban folyamatos a jóvátételem.
Korábban írtam, hogy teljes és végleges jóvátételt úgy tudtam nyújtani, hogy beismertem hibáimat és rendeztem az anyagi jellegű károkat. Viszont az érzelmi, lelki károk rendezése vagy részleges, vagy folyamatos.
A folyamatos jóvátételt két formában teszem meg. Személyre szabottan (azaz közvetlenül) és általánosan.
1. SZEMÉLYRE SZABOTTAN
Folyamatos és közvetlen a jóvátételem anyám és (felnőtt) gyerekeim felé. Józanodásom során sok figyelmet fordítok arra, hogy velük legyek (személyesen, telefonon, interneten vagy akár csak gondolatban). Időt szánok rájuk, foglalkozom velük, segítek nekik. Feltéve, ha ezt igénylik.
DE: Nem tukmálom rájuk magam. Nem próbálom irányítani az életüket. Nem mondom meg, mit tegyenek. És nem várok el tőlük semmit. Se megbocsátást, se elismerést!
2. ÁLTALÁNOSAN
Nem közvetlen, de folyamatos a jóvátételem tulajdonképpen mindenki felé, magamat is beleértve, amikor lelkileg fejlődöm, amikor jó irányba változik a gondolkodásmódom, amikor elönt a szeretet, amikor helyreáll a lelki békém. Ez pozitívan hat környezetemre is. Szerintem ez a legnagyobb jóvátétel múltbeli hibáimmal kapcsolatban. Hiszen ha kijavítom hibás gondolkodásmódomat, kevesebb hibát fogok ezután elkövetni. Ezt a folyamatot nevezhetjük egyébként közvetett jóvátételnek is.
.
Segédlet a lépés-részhez:
Kik azok, akikkel kapcsolatban folyamatos a jóvátételed? Ez
• Személyre szabott?
• Általános?
9.5. Tudom, hogy kik azok, akiknek később fogok jóvátételt nyújtani.
A listámon vannak olyan személyek (pl. volt főnökeim), akiknek jóvátétellel tartozom, de:
- jelenleg nem vagyok velük kapcsolatban, vagy
- nem is tudom, hogy hol vannak, mit csinálnak, illetőleg
- vélhetően nem is lennének kíváncsiak az én jóvátételi akcióimra.
Fel vagyok készülve arra, hogy ha találkoznék vagy kapcsolatba kerülnék velük, akkor beismerném hibáimat, és felajánlanék más jellegű jóvátételeket is. Tisztában vagyok az okozott kárral.
Ugyanakkor jelenleg nem tartom célszerűnek nyomozni utánuk. Minden találkozásra sor kerül előbb-utóbb, amelyre mindkét félnek szüksége van.
.
Segédlet a lépés-részhez:
Írd le (gondolkodj el rajta), hogy vannak-e a listádon olyanok:
• akikkel jelenleg nem vagy kapcsolatban
• nem tudod, hogy hol vannak, mit csinálnak
• vélhetően nem is lennének kíváncsiak a jóvátételi akcióidra
9.6. Foglalkoztam azokkal is, ahol nem lehetséges a személyes kapcsolatteremtés.
A jóvátételi listámon szereplő személyek között vannak olyanok, akiknél nem lehetséges a személyes kapcsolatteremtés. Ennek – az ő esetükben – két oka lehet:
1. Túl messze élnek
2. Már nem élnek
Az első esetben megpróbáltam más csatornákat igénybe venni, például:
- Telefon
- E-mail
- Chat (Messenger)
Ezeket a formákat jelenleg is rendszeresen alkalmazom azoknál, akiknél folyamatos a jóvátételem (anyám, gyerekeim).
A második esetben egyszerűen elképzeltem, hogy ismét találkozom velük, beismerem nekik hibáimat, és szeretettel fordulok feléjük. Szerintem ez sem haszontalan akció. Sőt...
.
Segédlet a lépés-részhez:
Gondolkodj el rajta, hogy vannak-e a listádon olyanok, akik:
1. Túl messze élnek
2. Már nem élnek
Az első esetben próbálj meg áttételes csatornákat igénybe venni:
• Telefon
• E-mail
• Chat (Messenger)
A második esetben egyszerűen képzeld el, hogy:
• ismét találkozol velük,
• beismered nekik hibáidat,
• és szeretettel fordulsz feléjük.
9.7. Nem próbáltam bocsánatkéréssel helyettesíteni a közvetlen jóvátételt.
Az előző bejegyzéseimben megosztottam veletek, hogy én hogyan csináltam a kilencedik lépést, hogyan nyújtottam közvetlen jóvátételt mindazoknak, akiknek tudtam:
- Egyeseknek teljes jóvátételt nyújtottam.
- Voltak, akiknek részleges jóvátételt nyújtottam.
- Vannak, akikkel kapcsolatban folyamatos a jóvátételem.
- Tudom, hogy kik azok, akiknek később fogok jóvátételt nyújtani.
- Foglalkoztam azokkal is, ahol nem lehetséges a személyes kapcsolatteremtés.
Végezetül ismét megemlítem a bocsánatkérés témakörét. Nem vagyok ellene a bocsánatkérésnek, ha megfelelő módon használjuk. Természetesen vannak helyzetek, amikor a bocsánatkérésnek helye van az én életemben is. Például ha hibát követek el, és ezzel valakinek kárt okoztam, akkor helyénvaló az azonnali bocsánatkérés. És persze a károk megtérítése.
Ugyanakkor szerintem a régebben okozott károk közvetlen jóvátételére a bocsánatkérés nem alkalmas. Ezzel már a 8. lépésben is foglalkoztam, és ott is megjegyeztem, hogy a megsebzett személyek és az okozott károk olyan sokfélék lehetnek, hogy a közvetlen jóvátételt nem lehet egy "bocsáss meg"-re leegyszerűsíteni.
Más kérdés persze az, hogy aki korábban nem tudott bocsánatot kérni, annak az is nagy eredmény lehet, hogy ezt már meg tudja tenni. Lehet gyakorolni, csak ne higgyük, hogy ez a jóvátétel.
.
Segédlet a lépés-részhez:
Mindig tartsd szem előtt, hogy a bocsánatkérés nem helyettesítheti a közvetlen jóvátételt!
<<<<<<<<<<<<<<<>>>>>>>>>>>>>>>
9.8. Ellenőrző kérdések – a 9. Lépéshez
Mielőtt továbblépnénk a 10. Lépésre, végezzetek egy kis önellenőrzést. Válaszoljátok meg magatoknak a következő kérdéseket:
1. Kapcsolatba léptél már bárkivel is közvetlen jóvátétel céljából?
2. Nyújtottál-e már bárkinek legalább részleges jóvátételt?
3. Tudod-e, hogy kik azok, akiknek később fogsz közvetlen jóvátételt nyújtani?
4. Van-e terved azokra az esetekre, ahol nem lehetséges a személyes kapcsolatteremtés?
5. Próbálod-e bocsánatkéréssel helyettesíteni a közvetlen jóvátételt?
Rövid magyarázatok a 9. lépés ellenőrző kérdéseihez
1. Minél előbb, annál jobb.
2. A részleges is jobb, mint a semmi.
3. Ha nem, nézd át újra a 8. lépésedet!
4. Ha nincs, nézd át újra a 8. lépésedet!
5. Múltbeli hibák jóvátételére a bocsánatkérés általában nem alkalmas.
- Menu
- Birthdays
- No birthdays today
In the next 30 days
No members have a birthday within this period of time.
- Links
- Statistics
- Totals
Total posts 152
Total topics 150
Total Announcements: 0
Total Stickies: 0
Total Attachments: 0
Topics per day: 1
Posts per day: 1
Users per day: 0
Topics per user: 12
Posts per user: 12
Posts per topic: 1
Total members 13
Our newest member Larryiterb
- Newest members
- Username Joined
Larryiterb 2 months ago
Salaunmampure 2 months ago
goombiptDot 5 months ago
Sandor 5 months ago
jendom 5 months ago
lajsap 6 months ago
Klarisszababa 6 months ago
ákopap 7 months ago