Lépéskönyv - 12. Lépés:

"A lépések eredményeként lelki ébredést tapasztaltunk, igyekeztünk ezt az üzenetet más alkoholistáknak továbbadni, és ezeket az elveket életünk minden megnyilvánulásában gyakorolni."

(részlet) - I.

A tizenkettedik Lépés témája az életöröm, kulcsa pedig a cselekvés. Itt fordulunk szenvedő alkoholista testvéreink felé. Itt tapasztaljuk, mit jelent adni - a viszontszolgáltatás reménye nélkül. Itt kezdjük mindennapi életünkben gyakorolni a Tizenkét Lépést, hogy mi magunk és környezetünk is kiegyensúlyozott józanságra tehessen szert. Megfontolva a Tizenkettedik Lépés teljes horderejét tudatára ébredünk, hogy itt tulajdonképpen olyan szeretetről van szó, amely nem visel árcédulát.

A Tizenkettedik Lépés azt állítja, hogy az összes eddigi Lépés gyakorlásának eredményeként valamit tapasztalunk: ezt lelki ébredésnek nevezzük. Az új tagok nagyon kétkedve fogadják és valószínűtlennek találják ezt: "Mit értesz 'lelki ébredés' alatt?" - kérdezik.
A lelki ébredésnek valószínűleg olyan sok meghatározása van, mint ahányan megtapasztalták. Mégis minden valódi lelki ébredésben vannak közös vonások. Ezeket nem túlságosan nehéz felismerni. Amikor valaki lelki ébredést tapasztal, az arra képesíti, hogy úgy cselekedjen, érezzen és higgyen, ahogyan a múltban - saját erejére hagyatkozva - képtelen volt. Olyan ajándékot kap, amely új tudat- és létállapotot hoz létre. Úgy érzi, új ösvényre lépett, ami nem visz zsákutcába. Azt is érzi, hogy nem kell keservesen keresztülrágnia magát az életen. A szó szoros értelmében átalakuláson esett át, mert olyan erőforrásra tapintott, amelytől eddig megfosztotta magát. Úgy érzi, hogy a tisztesség, béketűrés, önzetlenség és szeretet olyan fokára jutott, amilyenre eddig képtelennek gondolta magát. Ajándékot kapott, amelynek befogadására, ha kis mértékben is, önmagát készítette elő.

Lépéskönyv - 12. Lépés
(részlet) - II.

A Tizenkettedik Lépés gyakorlása készít elő bennünket a lelki ébredés ajándékának a befogadására. Fontoljuk meg tehát, mit próbáltunk eddig tenni:
Az Első lépés látszólagos ellentmondást tartalmazott: azt tapasztaltuk, hogy képtelenek voltunk alkohol-megszállottságunktól megszabadulni, amíg be nem ismertük, hogy tehetetlenek vagyunk vele szemben.
A Második Lépésben láttuk, hogy nem tudtuk lelki egészségünket helyreállítani. Egy Felsőbbrendű Erő segítségére van szükségünk, ha élni akarunk.
Következésképpen a Harmadik Lépésben akaratunkat és életünket - saját fölfogásunk szerinti - Isten gondjára bíztuk. Ez a felsőbbrendű erő az ateisták és agnosztikusok számára egyelőre a csoport, vagy az A.A. egésze volt.

A Negyedik Lépésben kutatni kezdtük: mi sodort minket fizikai, erkölcsi és lelki csődbe. Mélyreható és bátor erkölcsi leltárt készítettünk.
Az Ötödik Lépésben úgy határoztunk, hogy a leltár önmagában nem elegendő. Beláttuk, hogy föl kell hagyni azzal a végzetes szokással, hogy egyedül próbáljuk életünk válságait megoldani. Ezeket a válságokat - teljes nyíltsággal - egy másik emberi lény előtt föl kell tárnunk.
A Hatodik Lépésnél megtorpantunk, mert vonakodtunk megszabadulni jellemhibáinktól, hiszen még mindig ragaszkodtunk hozzájuk. Mégis tudtuk, hogy egyet kell értenünk ennek a Lépésnek az alapelvével. Ezért elhatároztuk, hogy - bár még vannak jellemhibáink, amelyeket nem akarunk feladni - legalább fel kell adnunk a hozzájuk való makacs ragaszkodást. Ezt mondtuk: "Igaz, talán ma még nem vagyok képes rá, de már nem mondom azt, hogy soha!"

Ezután a Hetedik Lépésben alázatosan kértük Istent, hogy távolítsa el fogyatékosságainkat: olyan mértékben, amennyire ma képesek vagyunk rá.
A Nyolcadik Lépésben folytattuk a nagytakarítást, mert beláttuk, hogy nemcsak önmagunkkal, de embertársainkkal és életkörülményeinkkel is hadilábon állunk. Neki kell fognunk lelki békénk megteremtéséhez. Ezért listát készítettünk azokról, akiknek kárt okoztunk és készek voltunk jóvátételt nyújtani.
Ezt a Kilencedik Lépésben meg is tettük azáltal, hogy elégtételt szolgáltattunk mindenkinek; kivéve, ha ez az érintetteknek vagy másoknak sérelmes lett volna.
Amikor így a Tizedik Lépéshez jutottunk, megkezdtük életünket szilárd alapokra helyezni. Rájöttünk, hogy állhatatosan folytatnunk kell az önvizsgálatot, és amikor látjuk, hogy hibáztunk, azt haladéktalanul be kell ismernünk.
A Tizenegyedik Lépésben beláttuk: ha ez a Felsőbbrendű Erő visszaállította lelki egészségünket és lehetővé tette, hogy ebben a zűrzavaros világban valamelyes lelki békét élvezzünk, akkor érdemes lesz ezt az Erőt jobban megismerni, lehetőleg személyes kapcsolat révén. Úgy találtuk, hogy az ima és elmélkedés gyakorlása olyan csatornát nyitott, amelyen keresztül Isten ereje és útmutatása már nem csak szivárog, hanem folyamatosan áramlik. Képessé válunk Őt egyre jobban megérteni.

Nem fér kétség ahhoz, hogy e Lépések gyakorlása révén valóban lelki ébredést tapasztaltunk.
[12 Lépés és 12 Hagyomány, 109-110. old.]

Lépéskönyv - 12. Lépés
(részlet) - III.

Nem fér kétség ahhoz, hogy e Lépések gyakorlása révén valóban lelki ébredést tapasztaltunk. Ahogy a kezdőket figyeltük, akik még mindig kételkedtek önmagukban, beláttuk, hogy a változás folyamata valóban megindult. Sok ilyen tapasztalatból merítve, előre megmondhattuk, hogy a kétkedő, aki még mindig nem tette magáévá ezt a "lelki magatartást", és aki még mindig az A.A.-csoportot tekintette felsőbbrendű erőnek, hamarosan képes lesz Istent szeretni - és nevén is fogja Őt nevezni.
[12 Lépés és 12 Hagyomány, 111. old.]

Lépéskönyv - 12. Lépés
(részlet) - IV.

És a Tizenkettedik Lépés hátralévő része? A csodálatos energia, amit felszabadít, a lelkes cselekvés, ami az üzenet közvetítésére sarkall, és amelynek révén a Tizenkét Lépés életünk minden megnyilvánulásában valósággá válik. Ez a Névtelen Alkoholisták nagyszerű valósága.
Még a legfrissebb tag is soha nem álmodott kielégülést talál abban, hogy segíteni próbálja alkoholista testvéreit, akiknek vaksága még az övénél is súlyosabb. Amikor ezt teszi, ellenszolgáltatás nélkül ad, szenvedő testvérétől nem vár fizetséget, még viszontszeretetet sem. Azt is fölfedezi - bár ellentmondásnak látszik -, hogy az ilyen nagylelkűség önmagában hordozza jutalmát; akár eredményes, akár nem. Bár még komoly jellemhibái lehetnek, mégis ösztönösen tudja: Isten segítette őt ehhez a sikeres kezdethez. Úgy érzi, új titok kapuja előtt áll és olyan dolgokat tapasztal, amilyenekről soha nem is álmodott.

Szinte minden A.A.-tag vallja, hogy semmi nem nyújt több megelégedettséget és örömet, mint egy jól végzett üzenetátadás. Látni azt, hogyan nyílik tágra embertársaink szeme, amint a sötétségből a világosság felé indulnak; hogyan találnak életükben új célt és értelmet; hogyan áll helyre családok egysége; hogyan fogadja be a társadalom az eddig kivetett alkoholistát; mindenekelőtt pedig azt, hogyan ébrednek rá ezek az emberek Isten jelenlétére: ez lényegében az A.A.-üzenet átadásának jutalma.

Az üzenetátadás nem csak ebben áll. Amikor jelen vagyunk A.A.-gyűléseken, nemcsak mi nyerünk biztatást és támogatást, de puszta jelenlétünk ugyanezt nyújtja a többieknek. Amikor pedig ránk kerül a sor és szólunk, megint csak az A.A. üzenetét továbbítjuk. Akár egy személy hall minket, akár sok, mindenképpen az üzenetátadást gyakoroljuk. Még azoknak is van lehetőségük erre, akik nehéznek találják, hogy a gyűléseken fölszólaljanak, vagy nincs igazán alkalmuk személyesen részt venni aktív alkoholisták látogatásában. Elvégezhetik a kávéfőzés, a harapnivaló kikészítésének nem nagyon látványos munkáját. Ezek teremtik meg a légkört arra, hogy a kezdők fölengedjenek, önbizalmat nyerjenek, megnyíljanak, sőt még nevessenek is. Az ilyen feladatok végzése a szó szoros értelmében üzenetátadás: "Ingyen kaptad, ingyen add tovább", a Tizenkettedik Lépés második részének lényege.
[12 Lépés és 12 Hagyomány, 111-112. old.]

Lépéskönyv - 12. Lépés
(részlet) - V.

Előfordulhat, hogy olyankor van alkalmunk az üzenet továbbítására, amikor ideiglenesen "el vagyunk tájolva". Amikor ezt tapasztaljuk, nagy visszaesésnek tűnik, de hosszútávon jobb dolgokra vezető ugródeszka lehet. Megeshet, hogy szívünkön viseljük valaki kijózanodását. Hónapokon át mindent megteszünk érte, ő azonban visszaesik. Ez ismételten megtörténhet, és kedvünket szegheti, mert kételkedünk abban, hogy képesek vagyunk az A.A. üzenetét továbbítani.

Az ellenkezőjét is tapasztalhatjuk, és a siker föllelkesít. Itt rejtőzik a kezdők kisajátítására való törekvés veszélye. Tanácsot próbálhatunk adni olyan dolgokban, amihez nem értünk vagy nincs hozzá semmi közünk. Amikor pedig tanácsunkat nem fogadják el, sértve érezzük magunkat. Ha pedig téves tanácsunkat fogadja meg valaki, még nagyobb zűrzavart okozhatunk. Ha az ilyen munkát szorgalmasan végezzük, az üzenet továbbításával sok alkoholista bizalmát nyerhetjük meg. Talán a csoport vezetőjévé is megválasztanak. Ebben a tisztségben túlzásba vihetjük az ügyintézést, ami egyes esetekben visszautasítást válthat ki. Ezt pedig nehéz elviselni.
Mégis, hosszú távon beláthatjuk, hogy ezek mind a fölnövéssel járó problémák, és csak jó származik belőlük, ha a megoldást az összes Lépés alkalmazásával keressük.
[12 Lépés és 12 Hagyomány, 113. old.]

Lépéskönyv - 12. Lépés
(részlet) - VI.

Végül a legnehezebb küzdelem: ezeket az elveket életünk minden megnyilvánulásában gyakorolni. Képesek leszük-e ennek az életstílusnak egészéért annyira lelkesedni, mint ahogy fölbuzdítottak minket az alkoholisták segítéséből fakadó apró élmények? Képesek leszünk-e ugyanolyan fokú szeretetre saját - sokszor zilált - családunk, mint az A.A.-csoport iránt? Lesz-e olyan nagyfokú bizalmunk betegségünk által megzavart, sőt talán megbénított családunk, mint szponzorunk iránt? Magunkkal tudjuk-e vinni munkahelyünkre az A.A. szellemét? Eleget tudunk-e tenni újfent felismert felelősségünknek, amivel a világnak tartozunk? Tudunk-e új eltökéltséget és buzgóságot vinni választott vallásunkba? Egyáltalán, találhatunk-e örömet az életben, amikor ennyi mindennel próbálkozunk?

Tovább is mehetünk: hogyan tudunk majd a kudarcba belenyugodni vagy éppenséggel a sikert elviselni? Hogyan leszünk képesek ezeket a dolgokat kétségbeesés vagy fölfuvalkodottság nélkül elfogadni? El tudunk-e fogadni szegénységet, betegséget, egyedüllétet vagy gyászt - bátran és lelki kiegyensúlyozottsággal?

Megelégszünk-e szerényebb, de tartós eredménnyel, míg fényes, csillogó sikereket megtagad tőlünk az élet?
Ezekre a kérdésekre az A.A. így válaszol: "Igen, ez mind lehetséges". Tudjuk és látjuk, hogy az élet egyhangúsága, a fájdalom, sőt még a balszerencse is hasznos lehet, ha állhatatosan próbáljuk gyakorolni az A.A. Tizenkét Lépését. Ha pedig ez megtörtént az A.A. révén fölépülő alkoholistákkal, akkor valósággá válhat sok más ember életében is.
[12 Lépés és 12 Hagyomány, 113-114. old.]

Lépéskönyv - 12. Lépés
(részlet) - VII.

Természetesen senki nem lehet mindig sikeres, még a legjobb A.A. tagok sem. Nem kell inniuk ahhoz, hogy "eltájolódjanak". A baj sokszor a közömbösséggel kezdődik. Józanok vagyunk. A.A.-tevékenységünk boldoggá tesz. Otthon és munkahelyen jól mennek a dolgok. Természetesen megveregetjük saját vállunkat. Később rájövünk, hogy nagyon is felszínesen fogtuk föl a dolgokat, mert abbahagytuk a növekedést. Elégedettek vagyunk magunkkal és azt hisszük, hogy nekünk nincs szükségünk mind a Tizenkét Lépésre. Egypárral sikeresek lehetünk, de az is lehet, hogy csak kettőt gyakorlunk igazán: Az Elsőt és a Tizenkettediknek azt a részét, amelyik az üzenet továbbadásáról szól. Az A.A.-zsargon ezt "lépésugrás"-nak nevezi. Mehet ez így évekig.

A legjobb szándékkal is beleeshetünk ebbe a csapdába. Előbb-utóbb a fellegekben járás időszaka elmúlik, és minden ellaposodhat. Még azt is gondolhatjuk, hogy az A.A. egyáltalán nem éri meg a fáradságot. Zavarba jövünk és elveszítjük bátorságunkat.
Akkor aztán az élet - ahogy az történni szokott - jól arcul csap, úgy, hogy azt sem lenyelni, sem megemészteni nem tudjuk. Előléptetésünk, amiért dolgoztunk, elmarad. Elveszítünk egy jó állást. Családi vagy szerelmi életünkben esetleg komoly nehézségek támadnak, vagy talán katona fiunk, akiről azt hittük, hogy Isten az oltalmába vette, elesik a háborúban.

Mit tegyünk most? Rendelkezésünkre áll-e, megszerezhető-e az az erőforrás, amelyre támaszkodva szembenézhetünk az ilyen csapásokkal, amelyekhez hasonlót sok más ember tapasztal. Az élet ilyen súlyos problémáival sohasem voltunk képesek szembenézni. Képesek leszünk-e most - a saját felfogásunk szerinti - Isten segítségével olyan bátran megbírkózni ezekkel, mint nem alkoholista barátaink? Előnyünkre tudjuk-e fordítani ezeket a csapásokat? Fejlődési alkalmat látunk-e bennük magunk vagy embertársaink számára? Igen, van lehetőségünk erre, akkor ha nem ugrunk át Lépéseket, hanem az összeset gyakoroljuk és hajlandók vagyunk Isten kegyelmét befogadni. Ez a kegyelem minden katasztrófában megőrizhet és megerősíthet bennünket.
[12 Lépés és 12 Hagyomány, 114-115. old.]

Lépéskönyv - 12. Lépés
(részlet) - VIII.

Alapvető bajaink ugyanazok, mint másokéi. De amikor egy A.A.-ban szilárdan megalapozott alkoholista őszintén próbálja ezeket az elveket életének minden vonatkozásában gyakorolni, akkor Isten kegyelméből nem fogja ezeket a bajokat tragikusan felfogni. Alkalmat fog látni bennük hitének és hűségének bebizonyítására. Láttunk már A.A.-tagokat, akik lassan ölő betegségben szenvednek, mégis alig panaszkodnak, sőt még derűs lelkűek is tudnak maradni.

A legtöbb A.A.-tag keresőképessége aránylag magas. Mégis vannak, akik anyagilag soha nem jönnek egyenesbe, sőt olyanok is, akik súlyos veszteségeket szenvednek. Ezeket a dolgokat általában lelki erővel és hittel viselik.
Úgy tapasztaltuk, hogy a legtöbb emberhez hasonlóan a nagy pofonokat el tudjuk viselni. Viszont - mint sok másnak - életünk kisebb, bosszantó problémái bizonyulnak nagyobb erőpróbának. Erre további lelki fejlődés a gyógyír. Ez az egyetlen eszköz, amely révén növelhetjük a boldog és hasznos élet lehetőségét. Amint pedig lelkileg fejlődünk, arra ébredünk, hogy ösztöneinkről való fölfogásunk gyökeres felülvizsgálatot követel. Érzelmi életünk biztonsága, vagyon, személyes presztízs, hatalom, szerelmi sikerek és családi életünk nyújtotta kielégülés utáni vágyunkat mérsékelnünk kell és más irányba terelni.

Megtanuljuk, hogy ösztöneink kielégítése nem lehet életünk egyetlen célja és értelme. Ha az ösztönt helyezzük első helyre, a szekeret kötjük a ló elé. Ez pedig kiábrándulásba fog visszataszítani. Igazi reményünk csak akkor lehet, ha készek vagyunk a lelki fejlődést mindenek fölé helyezni. Ha az A.A.-hoz való csatlakozásunkat növekedés követi, akkor érzelmi és anyagi életünk biztonságára irányuló erőfeszítésünk és fölfogásunk gyökeres változáson fog keresztülmenni.
[12 Lépés és 12 Hagyomány, 116. old.]

Lépéskönyv - 12. Lépés
(részlet) - IX.

Érzelmi életünk biztonságát célzó törekvéseink - hogy minden úgy menjen, ahogyan mi akarjuk - állandó és megoldhatatlan konfliktushoz vezettek. Bár sokszor nem voltunk tudatában ennek, az eredmény mégis ugyanaz volt. Vagy Istent próbáltunk játszani és környezetünk fölött basáskodni, vagy túlzottan függővé váltunk tőle. Amikor mások gyerekesen viselkedtek és megengedték, hogy életüket irányítsuk, boldogok voltunk és biztonságban éreztük magunkat. De amikor ezt megelégelve ellenálltak, vagy elmenekültek tőlünk, sértve éreztük magunkat és keservesen csalódtunk. Őket okoltuk, hiszen képtelenek voltunk belátni, hogy mindezt ésszerűtlen követeléseink okozták.

Amikor ellenkező végletbe estünk, gyerekesen követeltük, hogy mások védelmezzenek és pártfogásukba vegyenek minket. Úgy viselkedtünk, mintha a világ köteles volna rólunk gondoskodni. A kimenetel éppen olyan balszerencsés volt. Ez gyakran arra vitt, hogy azok, akiket legjobban szerettünk, elutasítottak vagy éppen faképnél hagytak minket. Kiábrándulásunkat nehéz volt elviselni. Képtelenek voltunk belátni, hogy - bár éveink szerint felnőttnek számítottunk - gyerekesen viselkedtünk. Mindenkit: barátokat, feleséget, férjet, sőt az egész világot ajnározó szülőkké próbáltuk formálni. Nem voltunk hajlandók megtanulni azt a kemény leckét, hogy a másoktól való függőség soha nem vihet sikerre. Az emberek gyarlók, és olykor még a legjobbja is cserben hagy, különösen ha ésszerűtlen ajnározást követelünk tőlük.

Ahogy lelkiekben fejlődtünk, átláttunk ezen az öncsaláson. Egyre világosabbá vált, hogy ha a felnőtt társadalomban érzelmi biztonságot akarunk élvezni, akkor életünket kölcsönös engedményekre kell építenünk azáltal, hogy környezetünkben társakat és testvéreket látunk. Beláttuk, hogy áldozatkésznek kell lennünk, a visszafizetés igénye nélkül. Amikor pedig ezt szorgalmasan gyakoroltuk, rájöttünk, hogy az emberek jobban vonzódnak hozzánk, mint valaha. Még akkor is megértők tudunk lenni, és nem háborodunk föl, amikor nem ütötték meg a mértéket.

Amint tovább fejlődtünk, felfedeztük, hogy érzelmi életünk szilárdságának legfőbb forrása maga Isten. Úgy találtuk, hogy az Ő tökéletes igazságosságától, megbocsátásától és szeretetétől való függés egészséges és mindennél sikeresebb. Ha igazán Tőle függünk, nem játszhatunk Istent embertársaink előtt. Ugyanakkor nem is érezzük szükségét, hogy teljességgel emberi pártfogásra és gondoskodásra hagyatkozzunk. Ez az új felfogás sokunknak belső erőt és békét adott, amelyet sem mások fogyatékossága, sem a magunk okozta balsors nem tudott megrendíteni.

Megtanultuk, hogy nekünk, alkoholistáknak különösen szükségünk van erre az új életfelfogásra. Hiszen alkoholizmusunkban elhagyatottnak éreztük magunkat, bár olyanok vettek körül, akik szeretnek bennünket. Ahogy saját akaratunk kierőszakolása mindenkit elidegenített, elszigeteltségünk teljessé vált. Ez arra vezetett, hogy silány kocsmákban "nagyfiút" játsszunk, utána pedig az utcán kéregessünk. Még mindig mások felett való basáskodással - vagy éppen tőlük való függéssel - próbáltuk érzelmi életünket kiegyensúlyozni.

Még akkor is, amikor anyagilag nem álltunk rosszul. Mégis egyedül találtuk magunkat a világban, hiába próbálkoztunk basáskodással vagy egészségtelen függéssel. Éppen ezért az A.A. nagyon fontosnak bizonyult számunkra. Az A.A. révén kezdtük megtanulni helyes emberi kapcsolatok megteremtését olyanokkal, akik megértenek minket, és így nem kell magunkat egyedül érezni.
[12 Lépés és 12 Hagyomány, 117-118. old]

Lépéskönyv - 12. Lépés
(részlet) - X.

A legtöbb házas A.A.-tag igen boldog családi életet él. Az A.A. meglepően sok családban hozta helyre a kárt, amit az alkoholista évek okoztak. Mégis, mint szerte a társadalomban, nekünk is vannak olykor aggasztóan kínzó szexuális és családi problémáink. Különélés és válás mégis ritka az A.A.-ban. Problémánk már nem házasságunk megmentése, hanem annak egyre boldogabbá tétele; kiküszöbölve azokat az érzelmi "ficamokat", amelyek gyökere oly gyakran az alkoholizmus volt.

Szinte minden emberi lényben feltámad a sürgető vágy arra, hogy a másik nemből társat találjon, akivel a lehető legteljesebb lelki, szellemi, érzelmi és fizikai egységet teremti meg. Ez a hatalmas erejű ösztön a nagy emberi teljesítmények és alkotó energiák gyökere, és életünket mélységesen befolyásolja. Isten alkotott ilyennek minket. Kérdésünk tehát ez: hogyan éltünk vissza ezzel az ajándékkal tudatlanság, saját akaratunk keresése és ösztöneink által hajtva. Mi, A.A.-tagok nem kelthetjük azt a látszatot, hogy ilyen évezredes talányokra tudjuk a választ, de tapasztalatunk arra tanít, hogy egyes kérdésekre igenis van válaszunk. Ezek pedig hasznosak lehetnek számunkra.

Amikor az alkoholizmus csapása ér, olyan természetellenes állapot fejlődhet ki, amely a házassági kötelékkel homlokegyenes ellenkezik. Ha a férjet sújtja, a feleségnek kell betöltenie a családfő és gyakran a kenyérkereső szerepét. Ahogy a helyzet súlyosbodik, a férj egyre betegebb lesz és felelőtlen gyerekké válik. Felügyeletet igényel és sok kalamajkából kell őt kihúzni. Lassan - anélkül, hogy tudatára döbbenne - a feleség egy botladozó gyermek anyjává alakul át. Ha pedig természeténél fogva erős anyai ösztönnel rendelkezik, a helyzet még súlyosabbá válik. Világos, hogy ilyen körülmények között partneri viszonyról szó sem lehet. Amíg a feleség azt teszi, amit a legjobbnak lát, addig az alkoholista férj felváltva élvezi vagy gyűlöli ezt az anyai gondoskodást. Így olyan sablon alakul ki, amelyen később nagyon nehéz túltenni magunkat.

Mégis, az A.A. Tizenkét Lépésének befolyása alatt ezek a problémák gyakran orvoslásra találnak. Amikor a helyzet már nagyon elmérgesedett, hosszú és türelmes erőfeszítésre van szükség. A férj A.A.-hoz csatlakozása után a feleség elégedetlenné válhat, sőt neheztelhet is, hiszen az A.A. megtette azt, amire ő hosszú évek odaadásával képtelen volt. Férje úgy belemerülhet az A.A.-ba és az új barátaival való kapcsolatokba, hogy - feleségére való tekintet nélkül - többet van távol otthonról, mint amikor ivott. A férj, látva felesége boldogtalanságát, az A.A. Tizenkét Lépését ajánlhatja (Al-Anon) és ezzel azt a benyomást keltheti, hogy ő akarja megtanítani feleségét, hogyan éljen.

Természetesen a feleség úgy érzi, hogy ő sokkal jobb volt, mint a férje. Így aztán egymást okolják és azon töprengenek, mikor lesz végre házasságuk ismét boldog. Talán még arra is gondolnak, hogy sosem volt az.

Az összeférhetőségen olyan seb eshet, hogy különélésre lehet szükség. Ezek azonban kivételes esetek. Az alkoholista - jól tudván, mennyit tűrt a felesége, és teljességgel megértve, mennyi kárt okozott neki és gyermekeinek - majdnem mindig készségesen kezdi teljesíteni házastársi kötelességeit. Viszont abba is belenyugszik, hogy vannak olyan kötelességek, amelyeket képtelen teljesíteni.

Állhatatosan próbálja otthonában mind a Tizenkét Lépést gyakorolni, gyakran jó eredménnyel. Ezen a ponton határozottsággal párosuló szeretettel kezd partnerként, nem pedig rossz fiúként viselkedni. Mindenekfelett pedig meggyőződött arról, hogy a zabolátlan szerelmi kalandok nem neki valók.
[12 Lépés és 12 Hagyomány, 119-121. old.]

Lépéskönyv - 12. Lépés
(részlet) - XI.

Sok nem házas tagja is van az A.A.-nak, akik szeretnének megházasodni és olyan helyzetben is vannak, hogy megtehetik. Egyesek az A.A.-n belül házasodnak. Sikeresek-e ezek a házasságok? Általában igen. Közös múltjuk szenvedése, közös érdeklődésük az A.A. és a lelki dolgok iránt, gyakran segíti az ilyen házasságokat. A baj akkor kezdődhet, amikor az A.A.-t partnerkeresésre használják, és "első látásra" beleszeretnek egymásba. A jövendő házastársaknak szilárd alapokon kell állniuk.

Elegendő ideig kell ismerniük egymást ahhoz, hogy tudják: lelki, szellemi és érzelmi harmóniájuk nem ábránd, hanem valóság. Amennyire emberileg lehetséges, biztosnak kell lenniük abban, hogy nincs bennük olyan mélyen gyökerező érzelmi fogyatékosság, amely válság idején megbéníthatja őket. Ezek a megfontolások éppen olyan fontosak azok számára, akik az A.A.-n kívül házasodnak. Ha megértik egymást és érett felnőttként gondolkodnak, a házasság jól sikerülhet.

Mit szóljunk azokról, akik számára - bármilyen oknál fogva - a családi élet nem lehetséges? Ezek először egyedül és fájón mellőzöttnek érzik magukat, amint mások boldog családi életét látják maguk körül. Ha ilyen boldogságban nem lehet részük, vajon képes lesz-e az A.A. ehhez hasonló és tartós boldogságot nyújtani? Igen - ha komolyan próbálkoznak.

Sok A.A.-baráttól körülvéve, az ilyen magányos emberek már nem érzik magukat egyedül. Más férfiakkal és nőkkel karöltve, sokat segíthetnek és hasznos terveket valósíthatnak meg. A házasság kötelékétől szabadon, részt vehetnek olyan vállalkozásokban, amelyek családosok számára elérhetetlenek. Naponta látunk ilyen tagokat, akik csodákat művelnek, és ez sok öröm forrása lehet számukra.
[12 Lépés és 12 Hagyomány, 121-122. old.]

Lépéskönyv - 12. Lépés
(részlet) - XII.

Életfelfogásunk az anyagiakat illetően is gyökeresen megváltozott. Kevés kivétellel mindnyájan pazarlóan költekeztünk. Szórtuk a pénzt, mert kielégülést találtunk ebben, és másokra jó benyomást akartunk gyakorolni. Italozásunk alatt úgy viselkedtünk, mintha anyagi forrásaink kiapadhatatlanok lennének. A dőzsölések közepette viszont a másik végletbe estünk: zsugoriak lettünk. Öntudatlanul a következő dőzsölésre takargattuk pénzünket. A pénz számunkra gyönyör és önhittség jelképe volt. Amikor pedig ivászatunk súlyosbodott, a pénz csak arra szolgált, hogy a következő italt és a vele járó önfeledtség ideiglenes vigaszát megvásároljuk vele.

Az A.A.-ba lépve ez a viselkedés gyökeresen megváltozott, sőt gyakran az ellenkező végletbe estünk. Pazarlásban eltöltött éveink láttán pánik vett rajtunk erőt. Úgy gondoltuk, hogy nem áll rendelkezésünkre elegendő idő anyagi helyzetünk romjainak eltakarítására. Hogyan leszünk képesek óriási adósságainkat kifizetni, kényelmes otthont biztosítani, gyermekeinket fölnevelni és öregkorunkra valamit félretenni? Célunk már nem pénzünk fitogtatása volt, hanem anyagi biztonság.

Még ha anyagi ügyeink szilárd alapokon nyugodtak is, ezek a rémképek tovább üldöztek minket. Így aztán megint zsugoriak lettünk és fogunkhoz vertük a garast. Abszolút anyagi biztonság - máskülönben a vízözön! Elfelejtettük, hogy a legtöbb alkoholista keresőképessége az átlagnál magasabb. Elfelejtettük, hogy A.A.-testvéreinkben megvan a jóakarat és készség, hogy jobb munkához segítsenek minket, ha azt megérdemeljük. Elfelejtettük, hogy a világon mindenki számára fennáll az anyagi bizonytalanság lehetősége. Ami pedig a legrosszabb, elfelejtkeztünk Istenről. Anyagi ügyekben csak önmagunkban bíztunk - de nem túlságosan.

Persze mindez azt jelentette, hogy még mindig nem voltunk egyenesben. Amíg munkánk nem mások segítésének, hanem pénzkeresésnek volt eszköze; amíg anyagi függetlenségünk elérésére a pénzharácsolás fontosabbnak tűnt, mint az Istenre való hagyatkozás, még mindig oktalan félelem áldozatai voltunk. Ez a félelem pedig lehetetlenné tette, hogy - szegényen vagy gazdagon - kiegyensúlyozott és hasznos egzisztenciát élvezzünk.
Idő múltával úgy találtuk, hogy az A.A. Tizenkét Lépésének segítségével - anyagi lehetőségeinktől függetlenül - lerázhatjuk magunkról ezt a félelmet. Kedvvel végeztünk alacsonyrendű munkát is, a jövőért való aggodalom nélkül.

Ha jól ment sorunk, nem aggódtunk, hogy rosszra fordulhat, mert megtanultuk, hogy még a bajok is értékké válhatnak. Nem sokat számított, milyen volt anyagi helyzetünk, annál inkább számított lelki állapotunk. A pénz fokozatosan az úrból szolga, embertársaink szeretetének és szolgálatának eszköze lett. Amikor Isten segítségével sorsunkba belenyugodtunk, rájöttünk, hogy békében élhetünk önnön magunkkal. Másoknak is - akik még mindig szenvednek - megmutathatjuk, hogy ők is leküzdhetik ezt a félelmet. Úgy találtuk, hogy fontosabb ettől a félelemtől szabadulni, mint a szegénységtől.
[12 Lépés és 12 Hagyomány, 122.-124. old.]

Lépéskönyv - 12. Lépés
(részlet) - XIII.

Most pedig nézzük meg közelebbről, hogyan változott meg véleményünk saját fontosságunkról, a hatalomról, az ambícióról és a vezetőképességről. Ezek azok a zátonyok, amelyeken ivászatunk idején sokan szenvedtünk hajótörést.

Gyakorlatilag minden amerikai fiúgyermek álmodik arról, hogy egy nap az USA elnöke lesz. Ő akar az ország első polgára lenni. Amint aztán idősebb lesz, mosolyog ezen a gyermekkori álmon. Az életben később úgy találja, hogy az igazi boldogság nem abban áll, hogy elsők vagy éppen élharcosok legyünk a pénzért, szerelemért és önfontosságért folyó kíméletlen küzdelemben. Megtanulja, hogy elégedett lehet, ha jól játssza meg azokat a kártyákat, amelyeket az élet osztott ki neki.

Vannak ambíciói, de azok nem abszurdok, mert már képes meglátni és el is fogadni az élet valóságait. Nem akar a saját feje fölé nőni.
Persze nem így van az alkoholistákkal. Amikor az A.A. még fiatal volt, több kiváló pszichológus és orvos kimerítő tanulmányt végzett egy csoport úgynevezett "problémaivóról". Nem azt keresték, miben különböznek egymástól, hanem azt, hogy milyen közös személyi vonásaik vannak - ha egyáltalán vannak. Végül olyan következtetésre jutottak, ami megrázta az akkori A.A. tagságot.

Ezeknek a kiváló szakembereknek volt bátorságuk azt mondani, hogy a legtöbb alkoholista, akit megvizsgáltak, még mindig gyerekes, érzelmileg érzékeny és grandiózus. Mennyire utáltuk mi, alkoholisták ezt a véleményt! Nem voltunk hajlandók beismerni, hogy felnőttkori álmaink gyakran gyerekesek voltak. Látván pedig a göröngyös életutat, amit megjártunk, túlzott érzékenységünket természetesnek találtuk. Ami pedig grandiózus viselkedésünket illeti: erősködtünk, hogy nem volt más, mint magas fokú, de jogos ambíció az élet csatájának megnyerésére.

Később legtöbben egyetértettünk az orvosokkal. Sokkal közelebbről vizsgáltuk meg magunkat és embertársainkat. Beláttuk, hogy félelemtől és aggodalomtól ösztönözve, életünk céljává tettük a pénz és hírnév keresését, mert azt hittük, hogy vezetésre képesítenek. Így aztán a hamis büszkeség lett a "félelem" feliratú pénzérem másik oldala. Egyszerűen mindenben elsőnek kellett lennünk, hogy ezzel mélyen gyökerező alsóbbrendűségünket leplezzük. Időnként, amikor sikereink voltak, előre dicsekedtünk jövőnk megálmodott nagy tetteivel. Kudarc idején pedig keserűség töltött el minket. Ha nem volt sok sikerben részünk, komorak és meghunyászkodók lettünk.

Így aztán mások alsóbbrendűnek bélyegeztek minket. Szívünk mélyén mindannyiunkban abnormális félelem élt. Nem számított, hogy az élet tengerének partján üldögélve az önfeledésig lerészegedtünk vagy nagy hévvel, felelőtlenül és saját akaratunkból a mély vízbe vetettük magunkat, ahol képtelenek voltunk a felszínen maradni. Az eredmény ugyanaz volt - majdnem belefulladtunk az alkohol tengerébe.
Ma viszont, mint érett A.A.-tagokban ezek az eltorzult ösztönök újra igazi rendeltetésük felé irányulnak. Már nem törekszünk arra, hogy saját fontosságunk bizonyítására környezetünket uraljuk vagy dirigáljunk.

Már nem vágyunk dícséretre, nem keresünk hírnevet és megtiszteltetést. Amikor a család, barátok, munkahely vagy a helyi közösség szolgálatával az emberek ragaszkodását váltjuk ki, és esetleg felelősségteljes, bizalmat feltételező előléptetésben részesülünk, hálát és alázatot érzünk. Ezért a szeretet és szolgálat szellemében még nagyobb erőfeszítést teszünk. Az igazi vezetői képesség nem a dicsőség és hatalom hiú fitogtatásában, hanem a jó példa adásában van.
[12 Lépés és 12 Hagyomány, 124-126. old.]

Lépéskönyv - 12. Lépés
(részlet) - XIV.

Még ennél is csodálatosabb az az érzés, hogy nem kell társaink közül feltűnően kiemelkednünk azért, hogy hasznosak legyünk. Nem sokan tudunk vagy talán nem is kívánunk kimagasló vezető egyéniségek lenni. A helyes életből fakadó megelégedettséget nem pótolja sem a gazdagság, sem a fény, sem a pompa. Igazi forrásai ezek: örömmel elvégzett szolgálat, kötelességteljesítés, az élet viszontagságainak elfogadása vagy isteni segítséggel való megoldása. A tudat, hogy otthon is és a világban is egy közös erőfeszítés részesei vagyunk.

Annak megértése, hogy Isten szemében minden emberi lény fontos. Bizonyosság, hogy az örömmel nyújtott szeretet bőségesen kamatozik. Meggyőződés, hogy többé nem élünk elszigetelten saját magunk emelte börtönfalak között. Bizonyosság, hogy nem kell a lehetetlent megtenni azért, hogy Isten terveibe beilleszkedjünk. A hamisítatlan ambíció sem az, aminek eddig gondoltuk, hanem a hasznos élet vágya és az igyekezet, hogy Isten kegyelméből életünk útját alázatosan járjuk.

Az A.A. Tizenkét Lépése rövid tanulmányozásának végére értünk. Abból, hogy olyan sok problémáról beszéltünk, azt gondolhatjuk, hogy az A.A. főképpen talányok és bajok megoldásában áll. Bizonyos fokig ez igaz is. Problémákról beszéltünk, mert probléma-emberek vagyunk; de olyanok, akik megtaláltuk a fölfelé és kifelé vezető utat. Szeretnénk megosztani ismeretünket mindenkivel, aki annak hasznát veheti. Csakis problémáink elfogadásával és megoldásával tudunk egyenesbe jutni önmagunkkal, környezetünkkel és Azzal, aki gondoskodik rólunk. A helyes magatartás kulcsa a megértés, a helyes életé pedig a jó cselekvése.

Ezért, az A.A. Tizenkét Lépésének tárgya a helyes életmódból fakadó öröm. Bár életünk minden napján egyre mélyebben behatolnánk az A.A. egyszerű imájának értelmébe:

Istenem, adj lelki békét annak elfogadására, amin változtatni nem tudok;
Bátorságot, hogy változtassak azon, amin tudok;
És bölcsességet, hogy felismerjem a különbséget.

[12 Lépés és 12 Hagyomány, 126-127. old.]