NA - 7. Lépés


Hetedik Lépés
„Alázatosan kértük Őt, hogy távolítsa el hibáinkat.”

Bár mind a Tizenkét Lépés önmagában egy folyamat, bizonyos mértékig mégis keverednek egymással. Az Első Lépés némely részei beleolvadnak a Második Lépésbe, a Negyedik Lépés összetevői pedig az azt követő lépésekbe. A legfinomabb átmenet talán a Hatodik és Hetedik Lépés között található. Első pillantásra a Hetedik Lépés szinte olyan, mintha a Hatodik Lépés utószava lenne. Sok időt szenteltünk jellemhibáink tudatosításának növelésére a Hatodik Lépésben, és igyekeztünk elérkezni arra a pontra, ahol teljesen készen állunk eltávolításukra. Most nincs más hátra, minthogy kérjünk. Vagy nem?
Nem egészen. Többől áll ez a lépés annál, hogy benyújtunk egy kérvényt a Felsőbb Erőnek, és várunk a válaszra. Fel kell készülnünk lelkileg. Meg kell értenünk az „alázatos” szó jelentését ebben a szövegkörnyezetben. Meg kell találnunk a kérés azon módját, amely leginkább illik saját spiritualitásunkhoz. És szükség van arra is, hogy a jellemhibák helyett a lelki elveket gyakoroljuk.

NA - 7. Lépés - 7.1.1. fejezet


7.1. A Hetedik Lépés előkészítése

A Hetedik Lépéshez szükséges lelki előkészület nagy részét már megtettük. Fontos látnunk, hogy az elvégzett munka és annak eredménye összefüggnek egymással.
7.1.1. ALÁZAT

Az előző lépések mind arra szolgáltak, hogy elhintsék lelkünkben az alázat magját. Ebben a lépésben ezek a magok gyökeret eresztenek és növekedésnek indulnak. Sokunknak nehézségei vannak az alázat fogalmával. Már a Hatodik Lépésben elkezdtünk foglalkozni vele, és a Hetedik Lépésben is figyelmet érdemel. Meg kell értenünk, hogy mit jelent számunkra az alázat, és hogyan jelenik meg életünkben.
Nem szabad az alázatot összekeverni a megaláztatással. Amikor megaláznak minket, akkor megszégyenülünk, értéktelennek érezzük magunkat. Az alázat szöges ellentéte ezeknek az érzéseknek. Azáltal, hogy dolgozunk a lépéseken, elkezdtük lehántani a tagadás, az ego, és az én-központúság rétegeit. Megkezdtük pozitívabb énképünk felépítését és a lelki elvek gyakorlását. Azelőtt nem láttuk erősségeinket, mert betegségünk eltakarta az egészséges és jó részünket. Most már látjuk. És ez az alázat. Az alázat megnyilvánulásának példái segítenek nekünk megérteni az alázat mibenlétét.
A felépülésünket konkrét elképzelésekkel kezdtük, de amióta benne vagyunk a programban, minden, amiben azelőtt hittünk megkérdőjeleződött. Új gondolatok tömegével találkoztunk. Például, ha azt hittük, miénk az irányítás, maga a tény, hogy az NA-ba kerültünk, beismerve tehetetlenségünket, talán elég volt ahhoz, hogy erről másképpen gondolkodjunk. Függőségünk miatt nem tudtuk megtanulni azokat a leckéket, amelyekre egyébként maga az élet tanított volna meg minket arról, hogy mennyi irányítás lehet egy ember birtokában. Az absztinencián és a lépéseken keresztül sokat megtudtunk arról, hogyan éljünk.

Sokan egyfajta utcai mentalitással jöttünk az NA-ba. Egyetlen módját ismertük annak, hogy megkapjuk, amit akarunk: nem egyenes szándékkal közelíteni, és manipulálni az embereket. Nem értettük meg, hogy ha egyenesek vagyunk, ugyanannyi – vagy még több – esélyünk van céljaink elérésére. Évekig gyakoroltuk a rezzenéstelen arckifejezést, azt, hogy miként rejtsük el érzéseinket, és hogyan keményítsük meg magunkat. Mire megérkeztünk az NA-ba, egész jók voltunk ebben, olyannyira, hogy a kezdő függők ugyanolyan áhitattal néztek ránk, mint mi az öreg junkie-kra használatunk kezdetén. Megtanultunk minden emberséget elnyomni és sok esetben teljesen embertelenné váltunk.

De kiszálltunk a körből, ahol ezeket a játékokat játsszák, és ez új eszmék felé terel bennünket. Megtanultuk, hogy lehet érezni, és hogy kimutathatjuk érzéseinket. Megtanultuk, hogy az utca szabályai csak az utcán érvényesek, a való világban ezek őrült és veszélyes szabályok lennének. Szelídebbek és törékenyebbek lettünk. Többé nem keverjük össze a kedvességet a gyengeséggel.
Ennek az attitűdváltásnak drámai hatása van. Sokszor még a külső megjelenésünk is változik. A ráncolt homlok és barázdált arc mosolyba simul. Szabadon folynak könnyeink, elfojtott lelkünk feltárulkozik.

Sokan azzal a meggyőződéssel érkeztünk az NA-ba, hogy a jó szándékunkat elferdítő balszerencse, kedvezőtlen körülmények, és összeesküvések áldozatai vagyunk. Abban a hitben éltünk, hogy meg nem értett, jó emberek vagyunk. A károkat, amiket okoztunk, önvédelemmel magyaráztuk, ha egyáltalán felfogtuk, hogy kárt okoztunk. Az önsajnálat kéz a kézben járt ezekkel az érzésekkel. A szenvedésben dagonyáztunk, és titkon tudtuk, hogy a fájdalomért cserébe viszont soha nem kell megvizsgálnunk, mi a saját részünk annak kialakulásában.

Az első hat lépés éppen azt kéri tőlünk, hogy vizsgáljuk meg a saját részünket a dolgokban. Régen azt hittük, hogy bizonyos dolgok csak úgy megtörténnek velünk. Most látjuk, hogy ezeket a helyzeteket mi magunk hoztuk létre. Látjuk az elvesztegetett lehetőségeinket. Már nem másokat hibáztatunk a saját részünkért az életünkben. Kezdjük felismerni, hogy saját döntéseink juttattak minket oda, ahova kerültünk.
Az alázat saját emberségünk érzete. Ha ez az első tapasztalatunk a Hetedik Lépéssel, akkor ez az a pont lehet, ahol együttérzést mutatunk saját magunkkal szemben. Mélyen megható, amikor először rájövünk, hogy valójában csak emberek vagyunk és próbálunk jók lenni. Hozunk jó és rossz döntéseket és reméljük, hogy a dolgok jól alakulnak. Mindennek fényében arra is rájövünk, hogy hozzánk hasonlóan mások is a tőlük telhető legjobbat akarják. Igazi kapcsolatot érzünk másokkal. Tudjuk, hogy ők is ugyanúgy ki vannak téve az elbizonytalanodásnak és a kudarcnak, mint mi, és hogy mindnyájunknak vannak álmai a jövőről.

Most pedig el kell fogadnunk saját emberi mivoltunkat, és megnéznünk, hogyan nyilvánul meg a mindennapjainkban.
Milyen viselkedéseim változtak, amióta felépülésben vagyok? Melyekben lett a túlzás lecsillapítva, és hol mutatkozott meg az egészséges részem?
Milyen hatással van az alázat a felépülésemre?
Alázatom tudata miként segít, amikor ezen a lépésen dolgozom?

NA - 7. Lépés - 7.1.2. fejezet


7.1.2. KAPCSOLAT ISTENNEL

Az előző lépéseken való munkánk segített kialakítani egy kapcsolatot a saját felfogásunk szerinti Istennel. Ez a munka többszörösen kifizetődik, ahogyan haladunk előre a Hetedik Lépésben. A Második Lépésben először is elkezdtünk gondolkodni egy Felsőbb Erőről, amely segíthet felépülni függőségünkből. Majd azzal folytattuk, hogy meghoztuk a Harmadik Lépés döntését, miszerint a Felsőbb Erőre bízzuk az életünket és az akaratunkról való gondoskodást. Sokszor hívtuk segítségül ezt az Erőt, hogy kísérjen át minket a Negyedik Lépésen, majd az Ötödik Lépésben életünk legintimebb részleteit osztottuk meg vele. A Hatodik Lépésben felfedeztük, hogy a saját felfogásunk szerinti Isten többet tud értünk tenni annál, hogy tisztán tart minket.
Hogyan fejlődött a Felsőbb Erőről való felfogásom az előző lépésekben? Hogyan fejlődött a kapcsolatom ezzel az erővel?
Hogyan segített az előző lépéseken való munka abban, hogy felkészüljek a Hetedik Lépésre?

NA - 7. Lépés - 7.2. fejezet


7.2. KÉRTÜK, HOGY TÁVOLÍTSA EL HIBÁINKAT

Nos, hogyan kérjük a saját felfogásunk szerinti Istent, hogy eltávolítsa jellemhibáinkat? A válasz valószínűleg jórészt attól fog függeni, hogy milyen felfogásunk van Istenről. Rengeteg féle felfogás létezik Istenről. Olyan sok, hogy szinte lehetetlen volna példákat adni ebben a lépésvezetőben arról, miként befolyásolja az egyes személyek Hetedik Lépését az egyéni spiritualitás.
Egyénenként kialakíthatjuk saját személyes szokásunkat vagy rítusunkat arra vonatkozóan, miként kérjük a Felsőbb Erőt jellemhibáink eltávolítására. A lépésvezetőben ezt mi „imának” hívjuk. Az „ima” szó széles körben elfogadott közösségünkben, arra utal, ahogyan a Felsőbb Erőnkkel kommunikálunk. A kérés hangvételét az „alázatos” szóval lehet legjobban megfogni. Jellemhibáink eltávolításának kérése a bennünk lévő legőszintébb helyről ered, azon részünkből, amely legközelebb áll lelki középpontunkhoz.

Hogyan fogom kérni a saját felfogásom szerinti Istent, hogy távolítsa el jellemhibáimat?
Tudnak más felépülő függők segíteni abban, hogy megtaláljam a kérés módját? Megkértem őket, hogy osszák meg velem tapasztalataikat, erőiket, reményüket? Kértem a szponzorom irányítását?

Mint ahogyan a program bármely más területén is, nem csak egyszer fogjuk kérni jellemhibáink eltávolítását. Újra és újra kérni fogjuk, egész életünkön át. A kérés módja bizonyára változni fog, ahogyan az Istenről való felfogásunk is változik. Akármit is csinálunk, nem kell mindig egyféleképpen dolgoznunk a Hetedik Lépésen.

NA - 7. Lépés - 7.3. fejezet


7.3. FÉLREÁLLNI AZ ÚTBÓL

Legtöbben rájövünk, hogy valamivel többet kell tennünk ebben a lépésben annál, hogy imádkozunk jellemhibáink eltávolításáért. Valami olyat kell cselekednünk, ami arra invitálja a Felsőbb Erőt, hogy munkálkodjon az életünkben. Nem tehetjük azt, hogy megkérjük Istent, távolítsa el jellemhibáinkat, azután pedig foggal-körömmel ragaszkodunk hozzájuk. Minél nagyobb távolságot tartunk magunk és a Felsőbb Erőnk között, annál kevésbé fogjuk érezni annak jelenlétét. Meg kell tartanunk a Hatodik Lépésben szerzett önismeretünket, kiegészítve annak tudatosításával, hogy Isten munkálkodik az életünkben.

Hogyan vonatkozik a megadás lelki elve arra, hogy félreállva az útból, lehetővé tegyük egy Felsőbb Erő munkálkodását az életünkben?
Mik lehetnek az előnyei annak, ha engedem, hogy egy Felsőbb Erő munkálkodjon az életemben?
Milyen érzéssel tölt el a tudat, hogy a Felsőbb Erő gondoskodik rólam és munkálkodik az életemben?

NA - 7. Lépés - 7.4.1. fejezet


7.4. Lelki elvek

A Hetedik Lépésben a megadásra, bizalomra, hitre, türelemre és az alázatra koncentrálunk.
7.4.1. MEGADÁS

A Hetedik Lépésben elmélyítjük önmagunk megadását. Az Első Lépésben kezdésként beismertük függőségünket. Most már azt is tudjuk, milyen jellemhibák tartoznak függőségünkhöz. A Második Lépésben történő megadásunkat is tovább mélyítjük. Eljutunk a hitre, hogy Felsőbb Erőnk többet tud tenni értünk annál, hogy tisztán tart minket. Ehhez az erőhöz fordulunk azért, hogy megszabadítson jellemhibáinktól. Ahogy telik az idő, egyre több bizalmat fektetünk a Felsőbb Erőbe és a felépülés folyamatába.
Elfogadtam tehetetlenségemet a jellemhibáimmal szemben ugyanúgy, ahogyan függőségemmel szemben? Írd le részletesen!
Hogyan mélyült el az önmegadásom?

NA - 7. Lépés - 7.4.2. fejezet


7.4.2. BIZALOM ÉS HIT

A bizalom és hit lelki elveinek központi szerepe van ebben a lépésben. Elég biztosnak kell lennünk a Felsőbb Erőnkben ahhoz, hogy rá tudjuk bízni jellemhibáinkat. El kell hinnünk, hogy a Felsőbb Erőnk kezdeni fog velük valamit, máskülönben hogyan kérhetnénk hittel eltávolításukat? Tartózkodnunk kell attól, hogy számon tartsuk, szerintünk Isten miként halad jellemhibáink eltávolításával. Nem nehéz látni, hogy ez a fajta gondolkodás hová vezethet, amikor úgy találjuk, hogy hosszú idő után még mindig megvannak bizonyos jellemhibáink. Ehelyett inkább arra koncentrálunk, hogy mit kell tennünk ebben a lépésben: alázatosan kérni, gyakorolni a lelki elveket, és félreállni Isten útjából. A Hetedik Lépés eredményei nem lesznek azonnal kézzelfoghatóak, de idővel igen.

Elhiszem, hogy Felsőbb Erőm el fogja távolítani jellemhibáimat és megszabadít azok kényszeres gyakorlásától? Elhiszem, hogy e lépés eredményeként jobb ember leszek?
Hogyan erősödött a saját felfogásom szerinti Istenbe vetett hitem e lépés eredményeként?

NA - 7. Lépés - 7.4.3. fejezet


7.4.3. TÜRELEM

A bizalom és hit önmagában soha nem lesz elég arra, hogy egy életen át dolgozzunk ezen a lépésen; türelemre is szükségünk lesz. Ha hosszú idő is telt el azóta, hogy elkezdtük kérni jellemhibáink eltávolítását, türelemmel kell lennünk. Az is előfordulhat, hogy éppen a türelmetlenség az egyik jellemhibánk. A várakozás idejére tekinthetünk ajándékként is ­ hiszen olyan idők ezek, amikor leginkább gyakorolnunk kell a türelem elvét. Végül is a fejlődés legbiztosabb útja az, amikor átlépjük a korlátokat, amelyekbe lelki utazásunk során beleütközünk.
Legutóbb hol (és mikor) adódott alkalmam arra, hogy fejlődjek? Hogyan tudtam élni vele?

NA - 7. Lépés - 7.4.4. fejezet


7.4.4. ALÁZAT

És végül, fontos, hogy a lelki elvek közül elsősorban az alázat tudatosságát tartsuk meg, amikor ezen a lépésen dolgozunk. Igen könnyen láthatjuk, hogy alázattal közelítjük-e meg ezt a lépést, ha felteszünk magunknak néhány kérdést:

Elhiszem, hogy csak a Felsőbb Erőm képes jellemhibáim eltávolítására? Vagy én magam is megpróbáltam azt?
Voltam-e türelmetlen azért, mert a jellemhibáim nem azonnal lettek eltávolítva, ahogy kértem? Vagy bízom abban, hogy Isten tudja, mikor jön el annak az ideje?

Előfordult mostanában, hogy szem elől veszítettem a mértéket? Kezdtem magam fontosabbnak, vagy hatalmasabbnak érezni, mint amilyen valójában vagyok?

NA - 7. LÉPÉS - 7.5. FEJEZET

7.5. TOVÁBBLÉPÜNK

Ezen a ponton azon tűnődhetünk, hogyan kellene éreznünk magunkat. Megkértük a saját felfogásunk szerinti Istent, hogy távolítsa el jellemhibáinkat. Hittel és legjobb tudásunk szerint gyakoroltuk programunk elveit; de még mindig előfordul, hogy azelőtt cselekszünk, mielőtt megadtuk volna magunknak a lehetőséget, hogy gondolkodjunk, és még mindig küszködünk hibáinkkal. Persze, már nem használunk, életünk külső körülményei valószínűleg jobbak lettek és kapcsolataink esetleg stabilabbak - de változtunk-e egyáltalán? Jobb emberek lettünk?

Idővel úgy fogjuk találni, hogy Isten munkálkodott az életünkben. Meg is lephet minket, hogy micsoda érettséget, vagy micsoda spiritualitást mutattunk egy-egy olyan helyzet kezelésében, ahol évekkel ezelőtt meglehetősen spiritualitást mellőzve cselekedtünk volna. Egy napon rájövünk, hogy bizonyos régi viselkedéseink, ma ugyanolyan idegennek hatnak, mint a lelki elvek, amikor először kezdtük alkalmazni őket. Egy ilyen felfedezés után elkezdünk arra az emberre gondolni, aki akkor voltunk, amikor először az NA-ba jöttünk, és hogy már alig hasonlítunk rá.
Előfordult-e, hogy képes voltam tartózkodni a jellemhibám szerinti cselekedettől, és helyette egy lelki elvet gyakoroltam? Felismerem-e, hogy ilyenkor Isten munkálkodik az életemben?

Melyik jellemhibák lettek eltávolítva az életemből, vagy veszítették el a hatalmukat felettem?
Vajon miért ígér a Hetedik Lépés egyfajta békesség érzetet?
Kezdünk egyre spirituálisabb életet élni. Már nem csak arra gondolunk, hogy mennyit fogunk kapni a felépülésünktől, hanem elkezdjük azt is nézni, hogy mit tudunk tenni érte. A dolgok, amiket lelkünk megtartásáért és táplálásáért teszünk, szokássá válnak; és immár alig várjuk, hogy gyakoroljuk őket.

Úgy találjuk, hogy szabadon megválaszthatjuk, hogyan akarunk tekinteni egy adott szituációra az életünkben. Már nem morgunk úgy a kis kellemetlenségek miatt, mintha óriási katasztrófák lennének. Méltósággal fel tudjuk emelni a fejünket és megtarthatjuk integritásunkat, bármit is állít elénk az élet. Ahogyan kezdjük egyre otthonosabban érezni magunkat spirituális valónkban, úgy fog nőni a vágyunk kapcsolataink gyógyítására. Ezt a folyamatot a Nyolcadik Lépésben kezdjük el.