Legfrissebb

Ászáf course 2019.09.20-22.

ÁSZÁF KURZUS Kiskunfélegyházán!

Szeretettel hívunk és várunk  a nálunk 2019. szeptember 20. és 22. között

megrendezésre kerülő Ászáf kurzusra!

Ha voltál már nálunk, de még nem voltál Ászáf kurzuson,
ha jól érezted magad nálunk, és már voltál Ászáf kurzuson,

vagy nem voltál még nálunk, és szeretnél Ászáf kurzuson részt venni, 

akkor gyere el hozzánk!

 

Hívd el, vagy küldd el barátaidat és ismerőseidet is!
Arra kérlek, hogy nekik is továbbítsd a mellékelt meghívót, plakátot és linket,

illetve ha van rá lehetőséged, akkor a közösségedben és a plébániádon is

hirdesd/hirdettesd ki!

A kurzus célja, hogy mindannyiunkban kialakuljon a „dicsőítő szív”, amely

szüntelenül magasztalni akarja az Urat. A kurzus szól mindazokhoz, akik

vágynak az Úr szenvedélyesebb dicséretére és mélyebb megismerésére,

tehát nem csak a dicsőítésvezetőknek, illetve a dicsőítésben szolgálóknak készült.

Hisszük, hogy az a pár nap, amit Isten magasztalásában és imádásában töltünk el,

személyes ébredést hoz. Ez a kezdete annak, hogy a Szentlélek sokakra

kiárassza kegyelmét,

és hatalommal megújítsa az Ő népét!

 

A kurzus témáiból:

  • Isten megismerése, jelenléte;
  • a dicsőítés formái;
  • szabadság a dicsőítésben;
  • dicséret, imádás;
  • hallani és megcselekedni Isten hangját;
  • elhívásunk a dicsőítés;
  • a dicsőítés, mint szellemi harc;
  • a dicsőítő élete, mint áldozat;
  • a szövetség.

 

„Kész a szívem, Istenem, kész a szívem arra, hogy énekeljek és zengedezzek!” 

Zsolt 57,8

 

 Tanúságtétel: 

„A kurzusra azzal a tudattal mentem, hogy szükség van a dicsőítésre, de a szívem tele volt mindennel, ami nem a dicsőítés, és ezekre akartam választ kapni. Sokkal többet kaptam! Megmutatta az Úr, hogyan emeljem tekintetemet a szeméthegyeim fölé a magasba.”  Dr. Halász Gyöngyi, Szombathely

Kurzusigazgató: 

Csiszér László

Koordinátor: 

Dr. Varga László

Kezdés: 

  1. szeptember 20., péntek 17.00 –

Befejezés: 

  1. szeptember 22., vasárnap 15.00 –

Helyszín: 

EGÉSZSÉGDOKK Közhasznú Alapítvány
VÁLASZ Szenvedélybeteg-segítő és Drogprevenciós Központ – Konferencia és Missziós Centrum
Kiskunfélegyháza, Jókai u. 30. 6100

 

Eukarisztia kurzus – Kiskunfélegyháza

Eukarisztia kurzus – Kiskunfélegyháza

A kurzus a Szent Ignác Lelkiségi Iskola közreműködésével valósul meg. (http://szentignac.ujevangelizacio.hu/)
A Szent Ignác Lelkiségi Iskolát Javier Silva Castaneda alapította 1999. január 1-én, Guadalajara-ban (Mexikó, Jalisco állam). A guadalajarai érsek az Iskolát egyházi jóváhagyásban részesítette. Az Iskola nemzetközi, az egész világon szolgál.

A kurzusról

Eukarisztia kurzus (hétvége):
Lelki élettel foglalkozó kurzus.

1.- Bevezető
2.- Előképek a Szentírásban
3.- Jézus áldozata (szeretetből, értünk, bűneinkért, a mi válaszunk)
4.- Az új szövetség – az egyház áldozata (hatásai életünkben)
5.- Hogyan ünnepeljük az Eukarisztiát (liturgiamagyarázat)
6.- Szövetségkötés (elköteleződés: Jézus arra hív minket, hogy vele szövetségben éljünk).

Kurzusigazgató: Beke Tünde-Lídia OSB OBL.
Lelkipásztor: Zsadányi József – Szentes, plébános.

Koordinátor: Dr. Varga László

Kurzus időpontja:

Kezdés: 2019. május 24. péntek, 17. 00 óra;
Befejezés: 2019. május 26. vasárnap, 15. 30 óra.

Helyszín és a szállás:
VÁLASZ Szenvedélybeteg-segítő és Drogprevenciós Központ – Konferencia és Missziós Centrum (****)
6100 – Kiskunfélegyháza, Jókai u. 30.

Hozz magaddal: saját szentírást, tollat, jegyzetfüzetet.

Hozzájárulás:

A kurzus díja 7. 500,- Ft, amely tartalmazza a szállást 6 ágyas szobákban, ágyon vagy matracon, (hálózsákot nem kell hoznod);
az étkezéseket (reggeli, ebéd, vacsora); extrákat (kávé, csoki, gyümölcs); és a technikai költségek egy részét.

További információk:

Hétköznapokon 16. 00 és 17. 00 óra között a +36 30 380 8535-ös telefonszámon a koordinátortól kérhető.

Jelentkezés módja:

  1. május 12-ig:
    – a jelentkezési lapok leadásával ÉS a kurzus költségének befizetésével lehet, amit személyesen megtehetsz a helyszínen;
    – vagy elektronikus úton a jelentkezési lap elküldésével a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre ÉS a kurzus költségének átutalásával lehet a koordinátor számlaszámára (OTP 11773360-08252861-00000000). A közleményben nevedet és a kurzus nevét feltétlenül tüntesd fel!).

Figyelem! A jelentkezés a részvételi díj befizetésével válik érvényessé!

Kérjük, telefonszámot vagy e-mail címet adj meg, hogy visszajelzést tudjunk adni a kurzussal kapcsolatosan. Akkor jelentkezz, ha a kurzus egészén részt tudsz venni.

 

In memoriam Barna Ferenc Máté OP

In memoriam Barna Ferenc Máté OP

Máté atya a VÁLASZ Szenvedélybeteg-segítő és Drogprevenciós Központ – Konferencia és Missziós Centrum felelős lelkipásztora, aki 2012. január 1. napjától az intézmény lelkipásztori feladatait látta el.

Egy pannonhalmi evangelizációs kurzuson szövődött barátság lett az alapja annak a közös missziós kalandnak, melynek egy különleges terepe volt a szenvedélybetegek körében végzett közös munka. Egy különleges embert ismertünk meg benne, aki nyitottságával, érdeklődésével mindenkihez őszintén tudott odafordulni, és a legkényesebb kérdésekről is kendőzetlen nyíltsággal, alakoskodás nélkül, az igazságnak megfelelően tudott beszélni, és beszélgetni. Párbeszédbe elegyedett szenvedélybeteg fiatalokkal, alkoholfüggő idősekkel, jól öltözött értelmiségiekkel, okosakkal és egyszerűekkel. Látó ember volt, aki „látta a láthatatlant”, nem csak abban az értelemben, hogy az általa hirdetett Igazság egybecsengett az életével, hanem úgy is, hogy látta, meglátta, „mi lakik az emberben”, a problémák mögé látott.

Amikor rá emlékszünk, felsejlik előttünk erős, meghatározó hangja, amiről mindenki tudta, ha jelen volt valahol. Örökös mosolygása, derűs hangulata, ami nem engedte, hogy zavarba jöjjön, bárkivel-bármivel találta szemben magát.

Prédikációinak, tanításainak sajátos íze volt. Nem csak azért, mert a legegyszerűbb, sokat hallott, mindenki által ismert evangéliumi részletek magyarázatába is mindig tett egy váratlan csavart, hanem azért, mert aki őt hallgatta, úgy érezte, hogy az élet tapasztalata egybecseng a kimondott igazsággal. Máté jelenléte, a vele való közösség, a vele töltött idő felszabadító volt, nem véletlenül szerették őt mindazok, akikkel az intézményben találkozott. Életszemlélete, gondolkodása és az általa hirdetett evangélium megvalósított valamit az ígéretből: „akit a Fiú megszabadít, az valóban szabad lesz!”

Emlékedet megőrizzük! Köszönünk mindent, amit Tőled kaptunk. A feltámadás reményében búcsúzunk Tőled!

A VÁLASZ team nevében:

Varga Judit Barbara

missziós vezető

 

09. 22-24. – Ászáf kurzus Kiskunfélegyházán

09. 22-24. – Ászáf kurzus Kiskunfélegyházán

A kurzus célja, hogy mindannyiunkban kialakuljon a „dicsőítő szív”, amely szüntelenül magasztalni akarja az Urat. A kurzus szól mindazokhoz, akik vágynak az Úr szenvedélyesebb dicséretére és mélyebb megismerésére, tehát nem csak a dicsőítésvezetőknek, illetve a dicsőítésben szolgálóknak készült. Hisszük, hogy az a pár nap, amit Isten magasztalásában és imádásában töltünk el, személyes ébredést hoz. Ez a kezdete annak, hogy a Szentlélek sokakra kiárassza kegyelmét, és hatalommal megújítsa az Ő népét!

A kurzus témáiból:

  • Isten megismerése, jelenléte
  • A dicsőítés formái
  • Szabadság a dicsőítésben
  • Dicséret, imádás
  • Hallani és megcselekedni Isten hangját
  • Elhívásunk a dicsőítés
  • A dicsőítés, mint szellemi harc
  • A dicsőítő élete, mint áldozat
  • A szövetség
  • „Kész a szívem, Istenem, kész a szívem arra, hogy énekeljek és zengedezzek!” • Zsolt 57,8

Tanúságtétel:
„A kurzusra azzal a tudattal mentem, hogy szükség van a dicsőítésre, de a szívem tele volt mindennel, ami nem a dicsőítés, és ezekre akartam választ kapni. Sokkal többet kaptam! Megmutatta az Úr, hogy emeljem tekintetemet a szeméthegyeim fölé a magasba.” /Dr. Halász Gyöngyi, Szombathely/

Kurzusigazgató: Csiszér László

Koordinátor: Varga Judit Barbara

Lelkipásztor: Barna Máté OP

Kezdés: 2017. szeptember 22., péntek 17.00
Befejezés: 2017. szeptember 24., vasárnap 16.00

Helyszín:
VÁLASZ Szenvedélybeteg-segítő és Drogprevenciós Központ – Konferencia és Missziós Centrum
6100 Kiskunfélegyháza, Jókai u. 30.

Szállás:
A kurzus bejárós, de akinek szüksége van rá, annak 6 férőhelyes szobákban tudunk szállást biztosítani ágyon vagy matracon. Hálózsákot, ágyneműt NEM kell hozni. Szállásigényedet a jelentkezési lapon kérjük, előre jelezd!

Hozzájárulás:
Kurzus hozzájárulása 6 500 Ft, amely tartalmazza a kurzus technikai költségeinek egy részét, a napi ötszöri étkezést, az extrákat (kávé, csoki, gyümölcs) és akinek kell, a szállást, tehát a 3 nap teljes ellátását.

Jelentkezés és kapcsolat:
Jelentkezni a jelentkezési lapok leadásával ÉS a kurzus költségének befizetésével lehet,
+ amit személyesen megtehetsz az intézményben,
+ vagy elektronikus úton a jelentkezési lap elküldésével a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ímélcímre,
+ vagy a jelentkezési oldalon leírtaknak megfelelően.
A kurzus költségét át is utalhatod Nagy Diána számlaszámára (OTP 11773322-01609231-00000000, a közleményben nevedet és a kurzus nevét feltétlenül tüntesd fel!).

Kérjük, jelentkezz időben! Csak akkor jelentkezz, ha a kurzuson végig jelen tudsz maradni!

Kérjük, hogy telefonszámot, vagy e-mail címet mindenképpen adj meg, hogy visszajelzést tudjunk adni a kurzussal kapcsolatosan. Ha visszajelzés nem érkezik hozzád, érdeklődj a határidő utáni napokban! Ha jelentkeztél, de valami miatt mégsem tudsz részt venni, kérünk, időben jelezd!

További információ:
Varga Judit Barbara
A +36 30 6420903 telefonszámon hétköznap délután 18.00 és este 21. 00 óra között augusztus 28. és szeptember 5. kivételével.
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Jelentkezési határidő: 2017. szeptember 12., kedd
Jelentkezési lap: IDE kattintva tölthető le

Hozz magaddal: Saját Bibliádat és nyitott szívedet!

 

János kurzus Kiskunfélegyházán

János kurzus Kiskunfélegyházán

Egyszerű szentírási tény: Jézus a tanítványai közül választotta az apostolokat, az őt körbevevő tömegből sohasem.
Ha ez így van, hogyan lehetek én tanítvány?

A kurzus célja, hogy a Jézus tanítványaivá váljunk: olyanokká, akik mindenben hozzá, a Mesterhez akarnak hasonulni: úgy gondolkodni, mint ő, úgy alkotni ítéletet, mint ő, úgy hinni, mint ő, úgy megbocsátani, mint ő, úgy imádkozni, mint ő, úgy evangelizálni, mint ő, úgy szeretni, mint ő, úgy élni, mint ő, úgy halni, mint ő.

Az a legnagyobb megtiszteltetés, ha Jézus meghív tanítványának, mert ő nem tanokra oktat, hanem élni tanít: vele együtt élünk, hogy olyan bensőséges kapcsolatban legyünk vele, mint a kedvelt tanítványa, János, aki keblére hajthatta fejét.

 

A kurzus témáiból

  • Jézus terve a tanítványságról;
  • A Mester és a tanítvány kapcsolata;
  • Egy nap Jézussal;
  • A tanítvány hat kapcsolata;
  • Jézus tanítványformálási módszere;
  • A mi küldetésünk…
  • Elég a tanítványnak, ha olyan, mint Mestere. (Mt 10,25)

 

Kurzusigazgató:
Dr. Varga László

Koordinátor:
Szalkainé Ferencsik Lívia

Team további tagjai:
Lelkipásztor: Barna Máté OP

Kezdés:
2017. június 24., szombat 17.00

Befejezés:
2017. július 1., szombat 17.00

Helyszín:
VÁLASZ Szenvedélybeteg-segítő és Drogprevenciós Központ – Konferencia és Missziós Centrum
6100 Kiskunfélegyháza, Jókai u. 30.

Szállás:
A kurzus bentlakásos, szállást 6 férőhelyes szobákban tudunk biztosítani (csak hálózsákot hozz magaddal). Szállásigényedet a jelentkezési lapon kérjük jelezd!

Hozzájárulás:
Kurzus hozzájárulása 15 000 Ft, amely tartalmazza a kurzus technikai költségeinek egy részét, a napi ötszöri étkezést, az extrákat (kávé, csoki, gyümölcs), a szállást, tehát a 8 nap teljes ellátását.

 

További információ:
Hétköznap 10.00 és 12.00 óra között, valamint 20.00 óra után Szalkainé Ferencsik Líviánál a + 36/30 964 44 03 -as telefonszámon.

Jelentkezési határidő:
2017. június 10., szombat

Iktatószám/Azonosító:
HU-17-24

 

Emmausz kurzus Kiskunfélegyházán

Emmausz kurzus Kiskunfélegyházán

Az Istennel való találkozásból és a vele való megismerkedésből fakad a boldog élet.

Istent meg lehet ismerni. Ő nem egy hallgatag valaki, hanem egy beszédes személy, akinek van mondanivalója. Életadó mondanivalója. Hallod, hogy Isten beszél hozzád? Jézus Isten hozzánk intézett szava. Az Emmausz kurzus megismerkedés Isten szavával – Isten Igéjével –, hogy életet adjon számunkra az olvasása, hallgatása, követése, életre váltása által.

A kurzuson végigjárjuk a Jeruzsálemtől Emmauszig vezető utat, hogy nekünk is lángra gyúljon a szívünk Isten Igéjének tüzétől.

Ez a kurzus megváltoztatja a kapcsolatunkat az Igével. Ha még nem olvasod naponta, vagy ha úgy érzed, nem érted, amit olvasol, vagy nem ismered eléggé az Igét, gyere el! Várunk! Isten Igéje ezen a kurzuson a te szívedet is lángra tudja gyújtani, mivel hordozza Istent.

 

A kurzus témáiból:

  • Az emmauszi út
  • Az Ige hét képe
  • Az Ige hét hatása
  • Szövetségkötés az Igével
  • Izrael zsinagógája
  • Emmauszi Eucharisztia
  • Szólj, Uram, hallja a te szolgád! • 1Sámuel 3,10

 

Kurzusigazgató:
Dr. Varga László

Koordinátor:
Sominé Nagy Ditta

Team további tagjai:
Lelkipásztor: Barna Máté OP

Kezdés:
2017. április 28., péntek 17.00

Befejezés:
2017. április 30., vasárnap 16.00 –

Helyszín:
VÁLASZ Szenvedélybeteg-segítő és Drogprevenciós Központ – Konferencia és Missziós Centrum
6100 Kiskunfélegyháza, Jókai u. 30.

Szállás:
A kurzus bentlakásos, helyieknek bejárós, igény esetén ingyenesen szállást biztosítunk 6 férőhelyes szobákban (csak hálózsákot hozz magaddal). Szállásigényedet a jelentkezési lapon, kérjük, előre jelezd!

Hozzájárulás:
A hozzájárulás 5 500 Ft, amely tartalmazza a kurzus technikai költségeinek egy részét, a napi ötszöri étkezést, az extrákat (kávé, csoki, gyümölcs), igény esetén a szállást, tehát a 3 nap teljes ellátását.

 

Jelentkezési határidő:
2017. április 16., vasárnap

Hozz magaddal:
teljes Szentírást és a nyitott szívedet

További információk:
Bővebb információ a koordinátornál: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., vagy hétköznap, elsősorban 10.00 és 14.00 óra között a +36 70 4539018-as telefonszámon.

Iktatószám/Azonosító:
HU-17-23

2017 03. 03. Változó világ – változó anyagok előadás

2017 03. 03. Változó világ – változó anyagok előadás

Szeretettel meghívunk titeket “Változó világ – változó anyagok” címmel egy nyílt előadás keretein belül zajló beszélgetésre Gönczi Gáborral, az EGÉSZSÉGDOKK szakmai vezetőjével.

 

Tervezett témák:

  • Az új pszichoaktív szerek megjelenése a társadalomban.
  • Az új szerekhez való könnyű hozzájutás.
  • A pszichoaktív szerek bekebelezik a fiatalkorúakat.
  • A szenvedélybetegség mechanizmusa.
  • A családi szocializáció és a drogfüggőség összefüggése.

 

Időpont: 2017. 03. 03. (péntek) 18:00
Helyszín: Nemzedékek Háza, Gárdony, Gárdonyi G. u. 1.

 

Megjárták a poklot a volt drogfüggők

 

Megjárták a poklot a volt drogfüggők

FEOL.hu – Régen a kábítószerek rabjai voltak, ma már ők segítenek azokon a drogfüggőkön, akik józanná szeretnének válni.

Az Egészségdokk Drogambulancián olyan embereket is alkalmaznak, akik pár évvel ezelőtt szintén rendszeres drogfogyasztók voltak. Valaki önkéntesként, más pedig teljes állásban tevékenykedik ott.

Bozóki Vilmos munkaköre abból áll, hogy fogadja a klienseket, kicsit elbeszélget velük, illetve a ház körüli teendőket is ő végzi. A 25 éves fiatalember 12 évesen próbálta ki először a tudatmódosító szereket.

– Azt tudni kell, hogy összesen három fázisa van az anyagozásnak: a „buli van”, a „baj van” és a „végem van” fázis. Nekem 11 év kellett ahhoz, hogy beteljen a pohár. Az évek alatt elvesztettem mindent, még a családomat is. A legvégén már hajléktalanná váltam. Nem vettem magam emberszámba. A fennmaradásért pedig loptam, csaltam és hazudtam – avat bele a múltjába Vilmos, aki végül 23 évesen ment el rehabra:

– Érdekes volt az én esetem, mert úgy kértem először segítséget, hogy nem akartam leállni a droggal teljesen. Úgy gondoltam: Oké, bejövök a rehabra, felszedek pár kilót, s csinálok mindent tovább, ahogy régen. Ám amikor megkaptam a megfelelő segítséget, akkor döbbentem rá, hogy jobban megéri józannak maradni.

Bozóki Vilmos és Fülöp Frigyes megjárták a poklot, de sikeresen talpra tudtak állni. A fiatalemberek jelenleg is a székesfehérvári Egészségdokk Drogambulancián dolgoznak.

Vilmos szerint sokkal többet ér, amikor a függők az orvosok és pszichológusok helyett a volt droghasználókkal konzultálhatnak. Az azonosulás így sokkal egyszerűbb, emellett a most már józan tanácsadók hitelesebbek is a segítségre szorulók szemében. Hasonlóképpen gondolja ezt Fülöp Frigyes is, aki terápiás munkatársként dolgozik a drogambulancián. Egyéni konzultációkat, drogprevenciókat, iskolai előadásokat tart, emellett azon támogatott lakásokkal kapcsolatos ügyeket intézi, amelyekben már a szerről leszokott személyek laknak. Sőt, anno még a drogambulancia kicsinosításában is óriási szerepet vállalt. Frigyes 13 éves korában próbálta ki először a speed-et. A volt függőt érdekelte anno a kábítószerek világa, emellett a szülei sokat dolgoztak.

– Jött egy törés az életemben. A baráti társaságomból három srác megölt egy embert. Természetesen emiatt engem is bevittek a rendőrségre, de hamar kiderült, hogy semmi közöm az ügyhöz. Miután kikerültem a rendőrőrsről, még inkább súlyosbodni kezdett a helyzet. Heroinfüggő lettem. Egy ideig tudtam titkolni otthon, de rendőrségi ügy lett belőle, így a szüleim is megtudták. Eleinte anyukámék próbáltak segíteni nekem, de nem jártak sikerrel. Egy népszerű doktor azt tanácsolta nekik, hogy dobjanak ki otthonról, így majd megbánom a bűneimet, hát nem így lett. Felköltöztem Budapestre egy díleremhez, s 15 évig drogoztam.

Frigyes több alkalommal is bajba került, bűnözött, három évet töltött börtönben, a legvégén pedig ő belőle is hajléktalan lett. A függőségének utolsó 3-4 évében már próbált tudatosan leállni a szerekről. Több rehabilitációs központban is járt, de voltak olyan egészségügyi intézmények, ahol elzavarták, mert heroinista volt.

– Sok negatívum ért, például a függőségem vége felé beletörtem a jobb kezembe a fecskendőt. Majdnem le kellett vágni a karomat, ezért öt vagy hat alkalommal műtöttek meg. Miután tiszta lettem, üldöztek a régi bűnügyeim, az egészségi állapotom is megromlott, leálltak a veséim, bevérzett a gyomrom. Egy nagyobb tartozásomat a mai napig fizetem. Hiába 15 év drogozást nem lehet csak úgy semmissé tenni – meséli Frigyes, aki most már jól van.

A drogfüggőség egy komplex dolog

Balcsik-Tamás Zsolt, az Egészségdokk Közhasznú Alapítvány elnöke szerint a szenvedélybetegség egy olyan komplex problémacsomag, amely érinti a függő teljes egzisztenciáját, azaz az anyagiakon kívül az egészséget, a pszichológiai állapotot és a szociális kapcsolatokat. Akkor lehet igazán segíteni a betegeken, ha a problémacsomag minden részére jut egy szakértő. Az orvosok, pszichológusok, jogi tanácsadók, s szociális munkások mellett korábbi függők is tudnak hatni a kliensekre.
Írta: Laci Patrícia

Fotó: Koppán Viktor

Forrás: FEOL.hu

 

A függőség keresztjét életed végéig cipeled

A függőség keresztjét életed végéig cipeled

 

FEOL.hu – Hogyan jut el odáig az ember, hogy a heroin az egyetlen barátja, és mi veszi rá, hogy visszataláljon a való életbe? – A Felépülünk című dokumentumfilmben elhangzó, brutálisan őszinte interjúk választ adnak többek között ezekre a kérdésekre is.

Ferecz Attila harminchárom éves, friss házas, egy reklámirodánál dolgozik. Gönczi Gábor két gyermek édesapja, házasember, az Egészségdokk Drogambulancia vezetője. Kiss-Lukasik Tímea a negyvenhármat töltötte és jelenleg a Megálló Csoport munkatársa – olyanok ők, akár mindenki más: családjuk van, szeretteik, munkájuk. Viszont az út, amin idáig eljutottak, rögösebb a legtöbbünkénél. A huszonéves Wenhardt Gáborral és a harmincas Józsa Péterrel együtt ők valamennyien megjárták a poklok poklát. Drogfüggők voltak.

Illetve – ahogy azt Novák Kristóf, a Felépülünk című dokumentumfilm rendezője, megálmodója is elmondja – a mai napig azok. Mert ebből nem lehet kigyógyulni, a legtöbb, amit a függő tehet, hogy nem használ több drogot.

– A Felépülünk film célja többrétű. Egyrészt szerettem volna a ma is aktív droghasználóknak megüzenni, hogy nincs olyan helyzet, amiből ne lehetne felállni. Másrészt az interjúk nem titkolt szándéka, hogy árnyalják a függőkről kialakult képet. A köztudatban nagyon végletesek a drogozásról kialakult nézetek. Mondhatjuk, megbélyegzi a társadalom a szerhasználókat. Abban is reménykedem, hogy a filmet prevenciós célokra is lehet majd használni, az igazság ugyanis – véleményem szerint – a legtöbb, amit megmutathatunk egy tinédzsernek – magyarázza Kristóf, aki maga is meglepődött a film készítése közben, milyen őszintén mesélnek interjúalanyai a múltról és osztják meg vele felépülésük történetét. Csúsztatások, szépítés nélkül.

Tímea – ez a felvilágosult, érett nő – arról vall, hogy szexszel manipulálta a férfiakat, hogy anyaghoz jusson.
Gönczi Gábor sikkasztott, lopott, rabolt, ha azt kellett tenni. Más a barátja lakásába próbált betörni, kábítószer hatása alatt, egy képzelgés miatt. Okoztak balesetet, nem kívánt terhességet, halmoztak fel tartozásokat. Volt, akit fegyverrel fenyegettek, más egy lépcsőházban töltötte az éjszakát, a lábtörlőkből csinált magának fekhelyet, miközben tudta, az egyetlen társ, aki megmaradt az életében, az a heroin.

A kiváltó okok egészen különbözőek: van, akinek a szülei alkoholisták voltak, mást a szeretetéhség taszított a mélybe, de olyan is akad a társaságban, akinek mindent szabad volt. És persze az okok között ott a kíváncsiság is. A legtöbben hagyományos drogkarriert futottak be: fokozatosan jutottak el a könnyebb szerektől a kemény tudatmódosítókig.

– Az egyik kezemben egy tálca felest vittem, a másik markomban pirulák voltak. Egy ilyen este után egyenesen anyámhoz vittek a detoxikálóból. Hónapok óta az volt az első pár óra, amikor nem volt bennem semmi. Sírva könyörögtem, hogy segítsen – vall Wenhardt Gábor a filmben az egyik „ébredéséről”.

Az első „tiszta” hetek mindenkit megviseltek. Volt, aki nem tudott aludni, epilepsziás rohamok gyötörték. Az elvonási tünetek – mint mondják – mindig embert próbálóak.

– A gyógyuló függők mindennap szembenéznek a múltjukkal. Van, akinek az egész élete e körül forog, azok, akik már 10-20 éve tiszták, csak pár percet vagy órát töltenek a huszonnégyből azzal, hogy visszagondolnak. Folyamatosan épülnek.

De hogyan? Erről is mesélnek. Elbeszéléseikből kiderül, a visszaesés kockázata még hónapokkal az elvonó után is magas.

– Információt átadni gyorsan is lehet. Értéket közvetíteni, önismeretre tanítani az embert – ahhoz kell minimum egy év – magyarázza Gönczi Gábor, aki ma szakemberként foglalkozik sorstársaival.

A visszaesés esélye persze még ez után sem alacsony: egy teljesen más környezetbe kell visszamenni, hogy az ember új lappal indulhasson, ne emlékeztesse minden a szerre.

Vannak, akik a hitből is erőt merítenek. Sőt, a terápia alatt, amikor senkinek érezték magukat, végül az a gondolat segített kitartani, hogy van, aki megbocsásson, Isten.

– A film múlt héten debütált, és azóta rengeteg pozitív visszajelzést kaptam. Az egyetlen, amire a nézők furcsán reagáltak, az a hit kérdése volt. Pedig ezt nem lehet kihagyni a történetből. Van, amelyiküknek még mindig ez adja az erőt, része folyamatos gyógyulásuknak – vélekedik Kristóf, aki reménykedik, hogy a film eljut mindazokhoz, akiknek segíthet. Akár a felépülésben, akár abban, hogy felelős döntést hozzanak, amikor először kínálják őket kábítószerrel.

Írta: Sebestyén Lilla

Forrás: FEOL.hu

 

Szenved-élj! – Ráckeresztúri drogterápiás otthon (videó)

 

Szenved-élj! – Ráckeresztúri drogterápiás otthon (videó)

 

Ráckeresztúr… Itt működik az ország egyik legelső drogterápiás otthona.  Ahol fiatal férfiak kapnak szakmai- és emberi segítséget ahhoz, hogy megszabadulhassanak a kábítószer szenvedélybetegségből.

 

 

 

 

 

csakamainap.info

Iratkozz fel a hírlevelünkre új tartalmakért és frissült információkért

Kategóriák

VideóTár

Könyvtár

Intézmények

Tetszett amit láttál?

Segítsd a munkánk egy megosztással!